Vicces és kicsit aggasztó gipszvilág a Trafóban

2016. szeptember 29.
Élő szobrok, illúzió, átváltozás-rítus egy magával ragadó, vicces és egy kicsit aggasztó gipszvilágban. Miet Warlop belga művész egy személyben felel Dragging the Bone című előadásának látványáért, rendezéséért, és ő az egyetlen élő lény is a színpadon. Hiába tör-zúz az előadásban, minden élővé válik körülötte. Gipsz-szoknyában gurul végig a színen, vagy hegymakettből varázsol gumiprotézis-tornyot. Egyszemélyes rituáléja valahol a tárgyszínház és a cirkusz határán helyezkedik el, meglepő képzelőerejével pedig megnyitja a fantázia világának kapuit.

„…igazán kellemetlen egy gipszből készült szoknyában végiggördülni a padlón. Ugyanakkor ettől működünk, belemegyünk kellemetlen szituációkba, amelyek mindannyiunk számára el vannak rendelve az életben… Aztán meg kell birkóznunk velük…” – mondja Miet Warlop a librarius.hu-n.

Miet Warlop vizuális művészként végzett, a színházi világba 2004-ben szabadult be első performanszával, és rögtön fel is forgatta a műfaji kereteket mozgó szobraival, élőképeivel, váratlan eszközeivel. A Trafóba hozott már sétáló pink hajlabdákat és repülő cápákat, most pedig egy fekete-fehér „szoboreseménnyel” jelentkezik, ami legalább annyira humoros, mint amennyire formabontó.

Szeptember 30-án és október 1-jén a Trafóban láthatjuk Dragging the Bone című darabját.