Sokan talán megelégednének azzal, hogy – történelmet írva – az első fuvolistaként kerülnek be a londoni Királyi Zeneakadémia doktori képzésére. Győri Noémi azonban nem az a típus, aki akár egy percre is elégedetten hátradőlne. A harminchárom esztendős fuvolaművész folyton kutat, tervez, ötletel, tele van célokkal és álmokkal – amelyek megvalósulásáért mindent meg is tesz.
London, Bécs, München
A fuvola nem tartozik a legjobban reprezentált hangszerek közé: a tradíciók és a repertoár miatt hozzá képest előtérben vannak más szólóhangszerek, mint a hegedű vagy a zongora. Ezért is nagy szó, hogy Noémi olyan lemezt készíthetett Csillagh Katalin zongoraművésszel a Hungarotonnál, amelynek zenei anyagát teljesen szabadon válogathatták.
Kocsis Zoltán sajnos már nem érhette meg a Glowing Sonorities című album bemutató koncertjét, a borítón azonban az ő ajánlása áll: a zongoraművész-karmester a duó korhű, lebilincselő, pontosan kivitelezett és remekbe szabott játékát dicséri. A Noémi és Katalin által közvetített művészkép különbözik a komolyzenészekről élő sztereotípiáktól: a páros csodálatos Nanushka ruhákban mosolyog a lemezborítón, a koncert után pedig fesztelenül koccint a közönséggel a BMC-ben. Pedig valószínűleg kevesen hinnék, hogy a terveiről elsöprő lendülettel, már-már kislányos lelkesedéssel mesélő Noémi ugyanaz a nő, aki amikor megtudta, hogy a Királyi Zeneakadémia doktori képzésére még sosem vettek fel fuvolistát, fejébe vette, hogy ő lesz az első. És így is lett.
Férjével, Madaras Gergely karmesterrel tulajdonképpen sosem költöztek el Magyarországról, ám az utóbbi tíz évben szinte folyamatosan külföldön élnek, dolgoznak. Előbb Gergely tanult Bécsben, aztán Noémi végzett posztgraduális képzést az osztrák fővárosban. A fuvolaművész ezután szólistadiplomát szerzett Münchenben, eközben férjét 94 jelentkező közül választották ki egy manchesteri ösztöndíjra.
Egyetlen nőként a szólamban
Noémi gyakran játszott a bécsi Staatsoperben a Bécsi Filharmonikusok tagjaival. A világ legjobb muzsikusai közé próba nélkül beugrani nem leányálom: „Az első Toscám szünetét a mosdóban töltöttem. Minden energiámmal azon voltam, hogy hibátlanul játsszak. Annak ellenére, hogy nagyon talpraesett vagyok szociális helyzetekben, akkor, ott úgy éreztem, túlnő rajtam, hogy egyetlen nőként a szólamban, vadidegen, nálam idősebb férfiak között a zenélésen felül is helyt álljak. Később aztán nagyon könnyen megtaláltam a hangot a kollégákkal, akik egytől egyig kiemelkedő zenészek, és talán ezért is, bátran elismerik és dicsérik mások játékát. Karrierem során talán ebben az időszakban kaptam a legtöbb megerősítést szakmabeliektől.”
A fuvolista nagyon szerette a zenekarozást, ám az hosszú távon nehezen lett volna összeegyeztethető az életükkel és a habitusával. „Szeretem az önálló projekteket, az egyéni kihívásokat: hogy kitalálok valamit, és azt fejlesztem. Lételemem a változatosság és a szabadság, élvezem, hogy saját döntéseimtől függően mindig másra helyeződik a hangsúly: van, hogy szólista, máskor kamarazenész, zenekari fuvolás vagy tanár lehetek. Az alkalmankénti zenekari játék persze óriási kincs, hiszen a közös zenélés arra ösztönöz, hogy összeszedetten, bizonyos rendszer szerint gyakoroljunk. Ráadásul egy megnyugtató, biztonságos környezetet is biztosít, egyedül az ember sokkal törékenyebbnek érzi magát.”
Mint mondja, ennek ellensúlyozásában segít neki a tanítás. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar tanítani fogok, de szinte váratlanul az ölembe hullott egy egyetemi állás, amit rögtön nagyon megszerettem.” Ez persze, úgy hangzik, mintha egy angol egyetemre csak úgy, hipp-hopp be lehetne kerülni tanárként. Noéminek viszont legfeljebb annyiban volt szerencséje, hogy beugorhatott helyettesíteni a Royal Northern College of Music fiatal tehetségek részlegébe. Miután elégedettek voltak vele, meghívták kurzust tartani az egyetemi részlegre. Pár héttel ez után pedig behívatta a tanszékvezető, hogy közölje: egészen szokatlan mennyiségű pozitív visszajelzés érkezett a diákoktól, így állást ajánl a fuvolaművésznek. A sikert részben szokatlan tanári hozzáállásának köszönheti.
Újratanulni mindent
„Ez egy hatványozottan nehéz szakma – magyarázza. – Olyan sok kitartás, olyan erős motiváltság kell hozzá, ami csak belülről fakadhat. Nem hiszek abban, hogy én kijelölök utakat a diákok számára: egyszerűen nem működne. Persze, adok feladatokat, de először mindig azt keresem, hogy a növendéknek mi a belső motivációja. Mi mozgatja? Mit akar csinálni? Nagyon szeretem, amikor abban tudok segíteni, hogy ő saját maga fedezzen fel dolgokat.”
Magántanítványai is vannak, sokan jönnek hozzá valamilyen komolyabb trauma – baleset, nagy változás, pszichés probléma – után is, amikor nem találják önmagukat, valamilyen okból szétesett a játékuk. Nem véletlenül: Noéminek egy komoly műtétsorozat után gyakorlatilag újra kellett tanulnia fuvolázni. Nem akárhogy sikerült: a felépülés utáni első koncertjét a Carnegie Hallban adta. Valami mégsem stimmelt. „A koncertek jól mentek, de gyakorlás közben szenvedtem otthon – idézi fel a nehéz időszakot. – Sírva hívtam fel a korábbi bécsi tanáromat, hogy fogalmam sincs, mit tegyek, most azonnal veszek egy repjegyet, elmehetek-e hozzá? Egy hónapig maradtam Bécsben, hogy a segítségével összeszedjem magam. Ma már azt is érzem: az újra megszerzett tudás mélyebb magabiztosságot ad.”
Fuvolát gitárral
Azt mondja, a tanításban az az izgalmas, hogy ő is folyamatosan tanul a növendékeitől. „Jó látni, hogy mennyire különböző a személyiségük, mennyire máshogy közelítenek meg egy-egy darabot. Ez engem is inspirál.”
Inspirációra pedig szüksége is van: a Királyi Zeneakadémia doktori képzése ugyanis rengeteg kihívás elé állítja a hallgatókat. A felvételi során minden zenész hangszertől függetlenül versenyez egymással. „Mindenki a saját projektjével pályázik, ami valamilyen szinten már a jelentkezéskor is áll. Fel kell építenünk egy hároméves tervet: hova tart a munkánk, milyen irányba akarjuk fejleszteni, és ehhez milyen forrásaink, kapcsolataink vannak. Meg kell indokolnunk, miért egyedülálló a projekt a saját szakterületünkön, miért a mi megvalósítási módunk a legmegfelelőbb, és hogy várhatóan milyen hatása lesz a munkánknak. A képzés során, a szemináriumokon nemcsak a többi doktorandusszal közösen mutatjuk be, hol tartunk a munkában, hanem az összes professzor is kiáll a saját projektjével: keményen kritizálunk, kérdezünk, vitatkozunk, építjük egymást. Így ők sincsenek védőburokban: épp úgy, mint mi, kiteszik magukat a véleményeinknek, ezáltal folyamatosan, számunkra is kézzel tapinthatóan változnak, fejlődnek.”
Noémi projektje igazán különleges: Koltai Katalin gitárművésszel Haydn, Mozart és más korabeli zeneszerzők műveiből készítenek átiratokat. „Szinte semmi szakirodalma nincs a fuvola-gitár duóknak. Ez egy olyan formáció, amit a közönség mindig nagyon szeret hallgatni, a komolyzenei hierarchiában mégis marginális szerepet tölt be. Mi bécsi klasszikus zongoraművek fuvolára és gitárra való átírására, valamint ezek előadására koncentrálunk. Ezen keresztül szeretnénk új platformra helyezni a duó elismertségét, ezáltal átformáljuk, másfajta létjogosultságot adunk neki.” Az eddig elkészült átiratok 2017 januárjától a patinás bécsi kiadó, a Doblinger gondozásában jelennek meg – az ötvenes–hatvanas évek népszerűségi hulláma után talán éppen Noémi projektje nyomán jön újra lendületbe a fuvola-gitár duó szekere.
A zenei feladatok mellett anyaként is boszorkányos ügyességgel menedzseli a család életét. Azt mondja, a komolyzenében hosszú távon nem könnyű nőként érvényesülni, de ő maga is azon dolgozik, hogy a jövő muzsikusnőinek ne a sztereotípiákkal, legfeljebb a zeneművek nehézségeivel kelljen megküzdeniük.
Fotók: Emmer László
Ruha: Celeni
Style: Celeni
