Aranylemezes a Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadása

2017. március 26.
Eszenyi Enikő adta át A Pál utcai fiúk alkotóinak és szereplőinek az előadás hanganyagából készült, a Tom-Tom Records gondozásában megjelent kiadvány aranylemezét kedd este. A Molnár Ferenc világhírű regényéből adaptált zenés játék bemutatóját alig negyed éve tartották a Vígszínházban, ezalatt az idő alatt több mint 55 ezren látták Marton László magával ragadó rendezésének eddigi 52 előadását. A Dés László-Geszti Péter alkotópáros az előadáshoz írt Mi Vagyunk A Grund című dalának klipje is elérhető már az rtl.hu-n, az RTL Magyarország online felületén.

„Nagyon büszke vagyok a társulatra, és halás vagyok a Vígszínház közönségének, hogy ilyen nagy szeretettel fogadták A Pál utcai fiúkat – mondta Eszenyi Enikő az aranylemez átadása kapcsán. – Házi szerzőnk, Molnár Ferenc csodálatos regénye világhódító útja után hazatalált a Vígszínházba. Én hiszem, hogy Molnár Ferenc is elégedetten és boldogan nézné végig Marton László korszakos rendezését, örömmel hallgatná Dés és Geszti nagyszerű dalait.”

Az előadás hanganyagából a Tom-Tom Records gondozásában készült kiadványon a Vígszínház fiatal tehetségi éneklik a Molnár Ferenc legendás figuráinak írt dalokat. Bokaként Wunderlich Józseftől hallhatjuk, hogy „éljen a Grund!”, Nemecsekként Vecsei H. Miklós a nagy füvészkerti fürdése után becsületről és bátorságról énekel, Áts Feriként pedig Józan László veszi fel a vörös inget.

A Mi Vagyunk A Grund című dal népszerűsége A Pál utcai fiúk bemutatása óta töretlen, tavaszi meglepetésként elkészült hozzá a videóklip is, melynek országos klippremierjét péntek este 19 órakor tartják az rtl.hu-n. Így bárki bepillanthat a Vígszínház előadásába, melyet ha élőben szeretnénk látni, jó előre kell terveznünk, hiszen a rendelkezésre álló havi 11-12 ezer jegy az aktuális kontingens megnyitása után alig egy munkanap alatt elfogy.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa