Három év telt el azóta, hogy a neves iráni rendező, Asghar Farhadi A múlt című filmjében egy válófélben levő nőt alakított. Most ismét kapott egy ilyen szerepet.
Valóban, a probléma ismerős volt, és el is gondolkodtam, hogy elvállaljam-e egyáltalán. De a két Marie helyzete – mert A múlt főhősnőjének szintén Marie a neve – különböző, és a két film témája is elég távol esik egymástól.
A Golden Globe- és Arany Medve-díjas Asghar Farhadival különleges élmény lehetett együtt dolgozni. Milyen volt Joachim Lafosse munkamódszere?
Az első beszélgetésünket így kezdte: „Azt akarom, hogy tedd sajátoddá a forgatókönyvet. Mondd el, mit akarsz vele kezdeni”. „Időnként eléggé zavarba ejtő tudok lenni. Néha én sem tudom, mit akarok, keresem a jó megoldást”, tette hozzá. Joachim nagyon sokat vár el a színészeitől, és a stáb minden egyes tagjától. Kíváncsi rá, mit gondolnak a munkatársai. Közben pedig szeret káoszt teremteni és megnézni, hogyan birkózunk meg vele. Ráadásul olyan ember, akinek mintha nehézséget okozna adni és elfogadni. Ezért eleinte nagyon magányosnak éreztem magam.
Kifejtené, mit jelentett „sajátjává tenni a forgatókönyvet”?
Két hónapon keresztül dolgoztunk rajta, Joachim és én, aztán ő és a férjemet alakító Cédric Kahn, mindig szem előtt tartva, hogy meg kell védenünk a karakterünket, úgy, hogy közben a párkapcsolat egyensúlyát is fenntartsuk. Ennyi idő alatt igencsak beszippantott a feladat…
A karakter, a kétgyerekes anya, Marie mintha a pénz megszállottja lenne.
Ismerem ezt a fajta aggodalmat, még ha már nem is tapasztalom. Gyerekként láttam, hogy a szüleim anyagi gondokkal küzdenek. Úgy mentek este az ágyba, és úgy keltek fel minden nap, hogy emiatt aggódtak. Volt miből építkeztem.
A férj karakterével, Borisszal ellentétben Marie gazdag családból származik, és dolgozó nő. Ön szerint lehet a köztük levő társadalmi különbség az alapja annak, hogy a kapcsolatuk véget ér?
Amikor egy nő több pénzt keres, mint a férje, azt sosem könnyű feldolgozni. Mindketten nehezen viselik ezt a helyzetet. Ellensúlyozniuk kell valamivel, hogy működjön a dolog. Marie-nak ez megvolt egy ideig: lehet, hogy Boris mellett különlegesnek érezte magát, talán a férfi csodálatos szerető volt… Tényleg nagyon szerették egymást, de aztán minden széthullott, és már nem érzi, hogy bármit kapna a férjétől – se pénzt, se biztonságot, se a férfiasságát. Boris többé már nem nyűgözi le, elmúlt a szerelem.
Marie nagyon keményen bánik a férjével.
A film nem igazán foglalkozik Marie apjával, de a kezdetekkor a forgatókönyv érzékeltette, hogy erős férfi lehetett. Ezzel az apaképpel és örökséggel kezdtem dolgozni. Ez a nő megpróbált kitörni az örökölt szociális hátteréből, a saját lábára állt és egy másik társadalmi osztályból választott férjet magának. Közösen építettek egy életet – bizonyíték a gyönyörű ház, amelyben élnek, és a gyerekeik. A férjnek keményebben kellett volna küzdeni, nem kellett volna pénzt elfogadnia a nő családjától. Boris nem találta meg a helyét, vagy nem hagyták, hogy megtalálja. Az, hogy Marie olyan kegyetlen és kemény vele, hogy szörnyű szabályokat kényszerít rá, azért van, mert rettentően haragszik rá: nem bírja elviselni már a jelenlétét – ahogy beszél, mozog, a szokásait, a hazugságait. Minden, ami egykor lenyűgözte és csábította, most taszítja. Ráadásul együtt élni valakivel, akit már nem szeretünk, és aki nem akar elmenni, borzalmas. Úgy küzd ez ellen, ahogy tud.
És még a saját anyjával is harcolnia kell…
Az anyja beleszól az életébe. Kicsit otromba is, amikor felajánlja, hogy Boris átmenetileg lakjon nála. Gyakran átlépi a határokat és nem érti meg a saját lánya világlátását. Ebben a helyzetben Marie-nak arra lenne szüksége, hogy az anyja teljes vállszélességgel kiálljon mellette, ehelyett megbocsátásról prédikál. De legalább beszélgetnek és szeretik egymást.
Úgy tűnik, Ön védi Marie-t…
Ez a nő a saját logikáját követi. Például egyáltalán nem könnyű neki látni, ahogy Boris a lányaikkal a vagyonról beszél, úgyhogy megvédi a saját értékeit. Tudja, hogy pusztán a szeretetből nem lehet megélni, elege van abból is, hogy másnak dolgozzon. Azt akarja, hogy a férfi elmenjen, hogy Boris fogadja el, többé már nem szereti őt. A saját eszközeivel harcol.
Hatalmi eszközökkel?
Mindig van valami hatalmi töltet abban, amikor különböző társadalmi osztályokról van szó. De a filmmel kapcsolatban nem gondolom, hogy erről van szó.
Említette, hogy megpróbálta kiegyensúlyozni Boris karakterét, amikor újraírták a párbeszédeket Cédric Kahnnal és Joachim Lafosse-al.
Amit javasoltam, nem arra irányult, hogy még inkább lekicsinyeljem a karaktert. A férfi is dühös, számos okból: nincs pénze, nem sikerült feljebb lépnie a társadalmi ranglétrán, míg másoknak igen, és végülis lapátra tették. Boris, mint sok férfi, kicsit gyáva: inkább maradna, hogy megtartsa a családját. Nem akar a bukással szembesülni, állandóan a pénzügyi gondokra fókuszál, ezért állandóan egymásnak esnek, kivéve, amikor azt javasolja, hogy menjenek el párterápiára. Mindketten hazudnak egymásnak, de neki tovább tart elfogadni a válás gondolatát. De az tetszett, hogy Marie nem próbálja tagadni Boris apai szerepének fontosságát, ezt egyértelműen elismeri.
Ám még ebben is mindent ő akar kontrollálni, és azonnal ott terem, amikor valami történik a lányokkal.
Azért, mert ahogy problémát jelent elfogadni, hogy egy nő többet kereshet, mint egy férfi, a közgondolkodásban a gyerekek még ma is elsősorban az anyához tartoznak. Gyakori hiba a nőknél, és én sem vagyok kivétel, hogy nem tudjuk, hogy adjunk teret az apáknak, mindig mindent megpróbálunk az ellenőrzésünk alatt tartani.
A kórházi jelenet, amikor Marie azt mondja Borisnak, hogy soha többet nem hagyja vele a gyerekeket, elképesztően kegyetlen.
Átlép egy határvonalat, később viszont – és ez nagyon fontos volt számomra – rájön, hogy mit tett. De ettől a perctől kezdve a feszültség csökken. Mindketten megértik, hogy engedniük kell. És amikor újra találkozunk velük a kávézóban, a válás kimondása előtt, látjuk, hogy megbékéltek. Marie már nem egy jégkocka, Boris nyugodt. Látható, hogy képesek lesznek a gyerekeik érdekében ismét együttműködni. Menni fog nekik, még ha nem is együtt. Szeretem ezt a lezárást.
Az intenzív előkészület után milyen lelkiállapotban volt, amikor elkezdődött a forgatás?
Ebben a fázisban a munkám már nem intellektuális, különben elveszne a játék öröme. Jól éreztem magam, játszani akartam. Szükségem volt rá, hogy ismét színésznő legyek.
Említette a „Lafosse-módszert”. Milyenek voltak a forgatás első napjai?
Nehezek. Nem értettem, mit akar tőlem Joachim, azt sem, hogy miért azt, és úgy éreztem, nem tudok semmit sem nyújtani neki ebben az értelemben. Úgy döntöttem, beszélnem kell vele erről. Megkértem, hogy nézzen rám, irányítson és védjen – megkértem, hogy legyen igazi főnök. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy egy színész elérte nála a szeretetnek ilyen szintű kinyilvánítását. Attól kezdve csodálatosan alakult a kapcsolatunk. A dühkitörésein csak nevettem – öt perc alatt elmúltak… Öröm volt együtt dolgozni.
Joachim Lafosse állítja, hogy amíg a film nincs befejezve, a forgatókönyv folyamatosan fejlődik.
Ez főként Cédric esetére volt igaz. Ilyenkor én még félreálltam. Ragaszkodtam a szövegemhez és ahhoz, amit együtt kitaláltunk, még ha néha improvizálnom is kellett bizonyos jelenetekben. Nem szeretek improvizálni, de Joachim időnként megkért rá, úgyhogy végül átadtam magam a dolognak és még élveztem is – bár elég kevés ilyen jelenet maradt végül a filmben.
Ezek közül melyik improvizált jelenet tett mélyebb benyomást Önre?
Gyakran egészen apró kis gesztusok mutatták meg, mennyire a saját karaktereinkké váltunk Cédrickel. Van egy jelenetem az ikerlányainkkal, amikor nagyon dühös leszek. A lányok előtt Boris azt mondja, hogy lehet, hogy mégis együtt maradnak. Eredetileg nem így volt megírva, és még most is látom, hogyan fortyogtam közben belül. Valami kegyetlen mondattal akartam válaszolni, de végül úgy döntöttem, csöndben maradok. Bezárultam. Vagy ott az a jelenet, amikor Boris bejelentés nélkül felbukkan, hogy lássa a lányokat, és én azt mondom: „Nem arról van szó, hogy nem akarom, hogy itt maradj vacsorára, arról van szó, hogy ez nem a te napod!”. Ezekben a pillanatokban úgy éreztem, már nem én irányítok, Marie-vá váltam. Aztán persze ott a táncjelenet. Nagyon ritkán sírok a filmben – a karakterem túl dühös ehhez. Már felvettük azt a jelenetet egy tucatszor, amikor hirtelen elborítottak az érzelmek. Folyni kezdtek a könnyeim. Marie ismét átvette a kontrolt felettem. Gyönyörű volt és szomorú ugyanakkor: látjuk, hogy mi az, ami már nem létezik többé a kapcsolatban.
A rendező felkérte Önöket, hogy vegyenek részt a jelenetek kitalálásában?
Felhatalmazott minket, hogy közösen találjuk ki vele a jeleneteket, például ahogy a teret használtuk, ahogy egyik szobából átmentünk a másikba. Lehetőségünk volt egy hétig kísérletezni a próbák során, és kidolgozni a részleteket. Azt például én találtam ki, hogy miket főz a karakterem – bolognai spagettit, zöldborsót tükörtojással; én mentem el bevásárolni, tudtam, mit hogyan készítenék el, milyen eszközökkel, milyen mozdulatokkal. Olyan közel akartam kerülni a valósághoz, amennyire csak lehetett. A múlt című filmmel szerzett tapasztalataim sokat segítettek. Asghar Farhadi elmagyarázta, hogy az emberek folyamatosan csinálnak valamit: sétálunk az utcán, közben a sálunk az arcunkba lóg, levesszük, zavar a hajunk, megigazítjuk, játszunk a kulcsainkkal. Marie is folyamatosan csinál valamit.
Milyen volt a kapcsolata Cédric Kahnnal?
A forgatás neki még keményebb dió volt, mint nekem: én ragaszkodtam ahhoz, amit kitaláltam, ő folyton új ötletekkel állt elő, és megpróbálta megvédeni azokat. Ez néha emelt hangú beszélgetésekhez vezetett Joachimmal. Időnként attól tartottam, hogy a benne levő rendező átveszi az irányítást a színész felett. Néha nagyon feszült volt a hangulat.
Mi nyűgözte le legjobban a forgatás alatt?
A hosszú beállítások, amik időnként hat percig is tartottak és olyankor nem álltunk le egyáltalán a forgatással. Az első nap negyvenkétszer vettünk fel egy jelenetet, amit másnap ismét negyvenkétszer játszottunk el. Eléggé frusztráló volt, de nekem tetszett – szórakoztatott. És a kislányoknak is tetszett. Hihetetlenek voltak, soha nem panaszkodtak, és mivel az ő szövegük nem volt megírva, mindig improvizáltak. Időnként pedig remek ötleteik támadtak, fantasztikus dolgokat javasoltak.
Hogyan foglalná össze ezt a forgatási élményt?
Nagyon nehéz lehet a munka, ha ennyire különböző, szinte egymást ütő személyiségek jönnek össze, mint Joachim, Cédric és én. Feszültséget teremt, amivel meg kell birkózni. De azt hiszem, Joachim azt a filmet készítette el, amit szeretett volna, és ami olyan, mint ő: őszinte, tartózkodó és felkavaró.
Premier: 2017. április 6.
Az Ernelláék Farkaséknál sikeres lakásmozi-sorozatán felbuzdulva a magyarhangya új filmjét, a Scope100 projekt idei győztesét, a Rég nem szerelem című francia-belga filmet lakásvetítések számára is elérhetővé teszi április hónapban. A magyarhangya a lakásvetítésekre a film alkotói helyett szakpszichológusokat biztosít, akik a vetítések után testre szabva elemzik a szakítás filmben látható stációit. Jelentkezni április 11-ig lehet a lakasvetites@magyarhangya.hu címen. A vetítési időpontok a jelentkezések beérkezési sorrendje szerint kelnek el.
