Ismét lesz AlkalMáté Trupp

2017. július 21. |

A „legendás" Máté-Horvai osztály sorozata folytatódik 2017. év nyarán is, készülhetünk az újabb előadásra!

Mint minden nyáron a „legendás” Máté – Horvai osztály egykori tagjai egy színdarab keretein belül vallanak egykori osztálytársukról. Ebben az évben sorsolás útján Vajda Milán, az Örkény István Színház színésze lesz az előadás témája.

„Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség” – mondta korábban Máté Gábor, hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy ez a munka 14 évig tart. Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, ami minden évben elkészül az osztályról. A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. “Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, hogy ki hol tart”

A Vajda Milánról szóló darabot július 27-én 20.30-kor láthatjuk a Jurányi Házban. A darabban szerepelnek Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán.

További időpontok: 2017. július 28., 29., 30. 18.00 és 20.30

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál