Nem baj, ha vége a nyárnak – a legjobb gyerekkönyv kisiskolásoknak

2017. augusztus 21.
A Mágikus állatok iskolája éppen az a könyv, amit nemtől függetlenül minden olvasni kezdő gyerek imád. És amely abban is segít, hogy egy gyerek valóban megszeressen olvasni.

A Mágikus állatok iskolája című könyvsorozat, amelyről korábban már mi is írtunk, legújabb része Végre vakáció! 1. – Ida és Rabbat címmel jelent meg. A már megjelent 8 kötet mellett egy rendhagyó, nyári olvasmány, amelyet még most sincs késő beszerezni és elolvasni.

A Winterstein suli diákjainak története akkor is érdekes, ha esetleg lemaradtunk volna a korábbi részekről. A diákok ugyanis szép sorban kapnak egy-egy mágikus állatok maguk mellé, aki segíti őket, aki hű társuk lesz jóban és rosszban egyaránt. A sorozat új része nyáron játszódik, megtudhatjuk, hogyan nyaral Ida és mágikus rókája, Rabbat. Először egy strandon heverésznek, aztán egy hotelben lazítanak, ám ebben a hotelben egyre több rejtélyes dolog történik…

Az izgalmas történetek mellett a sorozat erőssége, hogy az osztály tagjai között minden gyerek megtalálhatja azt, akit a legközelebb érez magához, vagy még inkább személyisége és problémái alapján saját magához hasonlónak érez. Mindezt egzotikus állatok kedves történeteibe ágyazva csodás illusztrációkkal vegyítve…

(Babilon)