Film készül az egyik legsikeresebb magyarról

2017. november 13.
Múlt hét pénteken ért véget az alig 19 nap alatt felvett fekete-fehér tévéfilm forgatása, amely a Casablanca előkészületeinek kritikus időszakát mutatja be, ezúttal a film rendezőjére, Michael Curtizre fókuszálva. A forgatás egyik délelőttjére mi is meghívást kaptunk, így testközelből figyelhettük, hogyan készülnek az elképesztően korhű 40-es éveket idéző sminkek, mi történik a kamerák két oldalán, és megtudtuk azt is, melyik magyar tervező készített ruhát a Curtiz lányát alakító színésznőnek.

Ahhoz képest, hogy az Amerikai Filmintézet a világtörténelem második legjobb filmjének választotta a Casablancát, magáról a rendezőről eddig elég kevesen hallottak. Talán Kertész Mihályként már ismerősen csenghet a neve, mégis van, aki még mindig a Sorstalanság írójával vagy Majka haverjával keveri.

A magyar születésű filmes a 20-as években emigrált az Egyesült Államokba és ahogy számos magyar művésznek, Curtiznek is bejöttek a számításai. Az Oscar-díjas filmrendező több, mint 100 filmet rendezett, bár a Casablanca hozta meg számára a világhírnevet, több magyar, osztrák és német produkción dolgozott hollywoodi kivándorlása előtt.

A rendezőről szóló film ötletét Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia fiatal házaspár álmodta meg, akik végig jelen voltak a forgatáson, Claudia mint poducer, férje pedig mint rendező. Nevükhöz köthető egyébként a DVNA eltünését vizionáló teaser és számos rövidfilm is.

A sajtóbejáráson megtudtuk, hogy a sikeres rendező nem volt túl kellemes társaság a hosszú forgatások alatt, zsarnokságát talán csak az Oscar-díjak kompenzálták a színészeinek. Lengyel Ferenc  annyira azonosnak bizonyult Curtiz szerepére az alkotópáros számára, hogy majdnem egy évet vártak, mire a színész végül ráért forgatni.

A filmben fontos szál lesz még az apa-lánya elhidegülés, Curtiz lánya szerepében pedig az Egynyári kaland 2. évadából ismert Dobos Evelyn játszik majd többek között Luan by Lucia ruhában is.

Sümeghy Claudia édesanyja, a tervezőnő S. Hegyi Lucia is feltűnt unokájával együtt a kulisszák mögött, és elárulta, hogy a saját tervezésű ruhát kifejezetten a Curtiz forgatására készítette. Sajnos a ruháról nem sikerült képet készítenünk, mert éppen varrodában volt, de a stáb talán legfiatalabb tagját sikerült elcsípnünk, ahogy a sminkszobában az egyik színészt derítette jókedvre.

6 fotó megtekintése

Kulisszák mögötti képekért kattints a galériára!

A film várhatóan 2018 őszére készül el, addig is moodfilm segít hangolódni a hollywoodi aranykorszakra.

Szöveg és fotók: Bodnár Zsófi