„A balettművészek a reggeli balett órán készítik fel a testüket és a lelküket az egész napos próbafolyamatra. Az óra első felében van a rúdgyakorlat, ahol a terem közepére húzott balettrudak mellett állva a balettművészek különböző balettlépéseket végeznek a balettmester kérésére. Utána következik a középgyakorlat, ahol már a forgásoké és az ugrásoké a főszerep. Ilyenkor a rudakat a terem két szélére húzzák ki. Voltak olyan pozíciók és nyújtások, amelyek után a táncosok mosolyogva rám néztek és csak ennyit mondtak: ‘Na, Livit ki is borítottuk.’ A fotón látható balerina ‘pihentető’ nyújtógyakorlata is egyike volt ezeknek.”
„Nemcsak a balettművészek mindennapjait, hanem egy balett előadáshoz szükséges további szakemberek munkáját is végig követtem az egy évad alatt. Ezen a képen Rományi Nóra jelmeztervező gyönyörű rajzai és a már félig kész tütük láthatóak A kalóz című produkcióból. Ezt a darabot még soha nem játszotta azelőtt a színház, így a jelmezeket a legelső öltésektől végig tudtam kísérni, hogyan kelnek életre a papírlapokról. Heti rendszerességgel ültem a jelmezműhelyben és figyeltem, ahogyan a varrónők kézzel, egyesével varrják fel a díszítéseket a tütükre. A végeredmény pedig csodálatos lett! A kedvencem a kép jobb oldalán található lila-arany tütü lett gyöngyökkel.”
„Ezt a fotót azért választottam, mert különleges emlék a számomra. A Don Quijote első színpadi próbáján ültem a kulissza padlóján, amikor megláttam Pierro Rosát (kartáncos) a színpadon. Körülötte mindenki nyüzsgött, a munkások zajongtak, de ő csak állt ott spiccen, némán, mozdulatlanul és koncentrált hosszú percekig. Olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő körülötte. Hiába volt nekem háttal, biztos vagyok benne, hogy csukva volt a szeme.”
„A balerinák az utolsó pillanatig készülődnek a kulisszában, mielőtt színpadra lépnének. Mindig van mit igazítani egy jelmezen vagy még egyszer megkötni a spicc-cipők szalagját. Arra is nagyon ügyelnek, hogy nehogy megfázzanak a huzatos folyosókon. Az évek folyamán kitapasztalják, melyek azok a testrészeik, amelyek sérülékenyebbek és azokat mindig melegen tartják. Ezért van a képen a lányokon cipzáras felső. Előadás közben vagyunk, nemsokára ők következnek. A lábaikra mamuszt húznak, a harisnyájukra pedig tréningalsót.”
„A kulisszát és a színpadot csupán egy képzeletbeli vonal választja el egymástól. Miközben előadás van a színpadon, az egyik balerina tréningruhában, törökülésben nézi társait az egyik díszlet mögül. Én is az egyik díszletelem mögé álltam, onnan fotóztam le őket. Ilyen távolságból egészen más egy előadást nézni. A balettművészeknek el kell érniük, hogy a mozdulataik légiesnek tűnjenek. De a kulisszában hallani a zihálásukat tánc közben, érezni a férfitáncosok erejét, ahogyan egy ugrás után a lábaikkal tompítanak a padlón. Hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy mindez a nézők szemében kecsesnek és könnyednek tűnjön.”
„A hattyúk tava előadásai mindig meghatottak. A világ legismertebb balettje Csajkovszkij muzsikájára életre keltette a balett minden szépségét. A fehér tütükbe öltözött hattyú balerináknál nem volt szebb azokban a hónapokban. Ugyan akkor már tizedik hónapja éltem közöttük és sokukban barátokra találtam, a fehér kép előtti percekben szinte egyikőjüket sem mertem megszólítani. Csak ültem a padlón és figyeltem őket, ahogyan a zenére egyesével változnak át hattyúkká. A kezeikkel lekövették a dallamot és magukban még egyszer utoljára végigvették a mozdulatokat, mielőtt színpadra léptek volna. Ilyenkor körül ölelte őket egy megmagyarázhatatlan aura. Számomra ezeken az estéken született meg a balett igazi varázsa.”
A könyv szerzőjével, Czank Líviával készült interjúnk a decemberi Marie Claire-ben!
