Gyerekkorodban szerettél zongorázni?
Furcsa kettősség jellemezte a gyerekkoromat. Biztos voltam benne, hogy szeretnék zongorázni, de gyakorolni egyáltalán nem akartam. Általában a kötelező dolgokkal volt problémám, a gyakorlás is ilyen volt. Meg kellett érnem ahhoz, hogy belássam: ha valami fontos az életben, ahhoz hozzá kell tenned a magadét.
A szüleid partnerek voltak ebben? Vagy inkább rugdostak, hogy gyakorolj?
A szüleim mindenben partnerek. Ők világéletükben jó tanulók voltak, komoly orvosok. Abból indultak ki, hogy Danika tudja, mi a jó neki, és ezért mindenben támogattak. Hittek bennem. Titokban azért okozhattam némi fejtörést nekik.
Bevált a nevelési módszerük: békés gyerekkorod volt, és zongoraművész lettél.
A személyiségem fejlődése szempontjából nagyon jó volt a módszerük. Akkor, amikor a legstimulálhatóbb az ember idegrendszere, mindent megadtak nekem, hogy stimulálódjon. Most lenne könnyebb dolgom, ha akkor kicsit nehezebb lett volna. Mivel fel voltam hatalmazva arra, hogy mindent a saját józan belátásom szerint csináljak, az iskolában nehezen ment az együttműködés. Nem csináltam házi feladatot, nem olvastam el a kötelező olvasmányokat. Ha nem értettem, hogy egy feladat mire jó, miért kötelező megcsinálni, az ellen fellázadtam. Az intézményesített rendszerekkel még most is az a bajom, hogy bizonyos szempontból jó hatásfokkal tudnak működni, de gondolkodni nem biztos, hogy megtanítanak.
Mikor derült ki, hogy tehetséges vagy?
Elég hamar. Valószínűleg akkor, amikor az általános iskolában önállóan beiratkoztam a zongoraórára. A zongoratanárnőmmel hatalmas barátság szövődött közöttünk, nagyon jókat beszélgettünk nagyrészt zenén kívüli témákról. Nem igazán tanultam, gyakoroltam akkoriban, sok minden más elterelte a figyelmemet a zongorázásról.
Hogy tudtál mégis eljutni a Zeneakadémiáig?
Ezek az évek arra volta jók, hogy rájöjjek, egyre jobban szeretem a zenét, de a tudásom semmilyen módon nincs arányban azzal, amennyire én ehhez vonzódom. A pályaválasztáskor kiderült, hogy sok minden érdekel, de semmi sem eléggé ahhoz, hogy csak azt tanuljam. Az egyetlen igazi szerelem az életemben a zene volt. A végső löketet a döntésemhez egy orosz zongorista adta, akinek a koncertjét a Tavaszi Fesztiválon hallgattam meg. Csajkovszkij mindhárom zongoraversenyét játszotta el, elképedtem, hogy a zongorázás ilyen is lehet. A koncert után hazamentem, és otthon elkezdtem az egész hangzását és mozdulatait imitálni. Nem egy leírt kottából játszottam. Ez fejlesztette a technikámat. Aztán megnéztem, hogy mi kell a zeneakadémiai felvételire, és leültem felkészülni. Mivel semmiféle gyakorlatom nem volt abban, hogy nyilvánosság előtt játsszak, az első felvételim nem sikerült. Annyira izgultam, hogy nem bírtam végigjátszani a darabokat. Egyszerűen felálltam a felvételi vizsga közepén, és kisétáltam a teremből. A következő évben viszont már rutinosabb lettem, sikerült a felvételim.
A Zeneakadémia után külföldön is tanultál.
A tanulmányaim során sokféle hatás ért, sok mindenkitől tanultam rengeteg mindent, de az intézményes zeneoktatásban nem lett könnyebb részt vennem. Elvégeztem a Zeneakadémián a BA képzést, majd Németországban, Weimarban az MA-t. Ezután egy szólistaképzésen vettem részt szintén Németországban.
Amikor befejezted a tanulmányaidat, ott álltál, mint kész zongoraművész. Hogy indult el a szólókarriered?
A karrier beindítása most is folyamatban van. A végzés után az volt az elképzelésem, hogy ha az ember jól zongorázik, az hozza majd magával a koncerteket. Ez igaz is, csak időbe telik. Volt egy sikeres koncertem a Művészetek Palotája Üvegtermében, ahol a zeneakadémisták szoktak délutánonként koncertezni. Felfigyeltek rám és a következő koncertem már a MÜPA Fesztivál Színház termében volt, amikor magyarként Európa hat legjobb fiatal zenészével kerültem egy színpadra a European Concert Hall Organisation által szervezett Rising Stars nevű programban. Aztán jött egy meghívás a Fuga Kortárs Építészeti Központba, ahol a Goldberg-variációkat játszottam el, azóta ide visszajáró vendég vagyok, de hívnak máshová is. Ez nem elég ahhoz, hogy az ember önfenntartóvá váljék, de ahhoz igen, hogy bekerüljek az UniCredit Korszakalkotók mecénás programba vagy hogy egy menedzser felfedezzen és felkaroljon. Hamarosan lesz egy menedzserem, aki tudja, hogy működik ez a világ, hogy kell tárgyalni Magyarországon és külföldön a koncerttermekkel.
Szerinted a művészeknek szüksége van mecénásokra a 21. században?
Egyértelműen igen. A művésznek nem azzal kell foglalkoznia, hogy mennyire rentábilis a művészete. A művészet drága műfaj, nem állít elő semmiféle praktikus terméket, absztrakt értéke van., Ha anyagi lehetőség adódik a művészettámogatásra, nagyon jól tud hatni a művészeti tevékenységekre. Az UniCredit Korszakalkotók mecénás programja ezért nagyon jó kezdeményezés. Nekem azért is jelent sokat, mert itt azt értékelik, aki vagyok, amit csinálok, és nem az önéletrajzom alapján ítélnek meg. Olyan platform, ami még több ismertséget biztosít.
A kategória győztesét a közönség választja ki. Úgy fogod fel ezt a programot, mint egy versenyt?
Szerintem a résztvevők közül senki nem úgy fogja föl. Pont fordítva, nekem úgy tűnik, mindenki nagyon hálás azért, hogy megismerheti a másikat. Mi gazdagodtunk azzal, hogy megismertük egymást. Azt is belátjuk, hogy bárki megérdemelten nyerhet.
Szoktad nézni, hogy hogyan állsz? Most úgy tűnik, a zene kategóriában te vezetsz.
Magamtól nem szoktam nézni, de időről időre rá vagyok kényszerítve, hogy megnézzem, mert a barátaim, akik a szívükön viselik a sorsomat, sokszor jelzik nekem a szavazatok állását. Nincs értelme azon merengeni, hogy ki hogyan áll, összehasonlítani magam a többiekkel. Az UniCredit programja mindnyájunkat kiemelt, hogy a közönség kit választ nyerteseknek nem minősíti, hogy ki mennyire jó a maga területén, pláne nem állít fel semmilyen hierarchiát. Ezt mindenki tudja.
Mihez kezdenél a hárommillió forinttal, ha megnyernéd?
A koncertjeim színhelye eddig főként Budapest volt. Ebből a pénzből szeretnék egy országos turnét szervezni, ahol a koncerteken nem csak játszanék, de beszélnék a művekről a közönségnek, ha igénylik. Semmiképpen sem életrajzi adatokról mesélnék, inkább a saját viszonyomat mondanám el a művekhez, felmerülő kérdésekre válaszolnék. Segíteni szeretném ezzel a hallgatóságát abban, hogy könnyebben befogadják és élvezzék a zenét.
