Gondoltatok már valaha arra, mennyire fontos szerepet tölt be életünkben a fekete szín? Hogy milyen jelentős mértékben van jelen a környezetünkben, a mindennapjainkban és milyen lenne az élet nélküle? Már ha egyáltalán igazi fekete az, amit látunk. Ugyanis a fekete sokak szerint színtanilag nem számít színnek, mivel egy hiányállapotból születik. A fény hiányából. A Várfok Galériában található Fekete című kiállítás a színek királya előtt tiszteleg.
Legyen szó képzőművészetről vagy a természetről, a fekete szín mindenhol jelen van, és legtöbb esetben uralkodik is. Ennek ellenére egy olyan visszatérő tematikáról, olykor problémáról van szó, amely átível közel az egész művelődés-, kultúr-, és művészettörténeten. Évszázadok alatt az emberiség számtalan közhellyé nőtt szimbolikával ruházta föl ezt a színt: a halál, a gyász színe, a mindenség és a semmi, az ismeretlen, a kifinomultság. Többek között emiatt a mérhetetlen ellentmondásosság miatt olyan meghatározhatatlan ez a szín. Erőteljessége azonban megkérdőjelezhetetlen. A divatvilágban Coco Chanel kis feketéje óta megingathatatlan szuverenitással van jelen, és időközben olyan szubkultúrák is épültek a szín szimbolikája köré, mint például a 2000-es évek egyik legmegosztóbbika, az Emo.
A kiállító művészek között található többet között: Nemes Anna, Szirtes János, El Kazovszkij, Jovánovics Tamás, Keserü Károly és még további 10 alkotó, a galéria tagjai. Festmények, rézkarcok, fotográfiák válogatása várja a közönséget ezen a kiállításon, melyek mindegyikéhez tartozik egy-egy szubjektív vélemény, gondolat a feketéről maguktól a művészektől, amik segítenek megtalálni nekünk a saját utunkat.
„A fekete elnyeli a fényt, elnyeli a felületeket, elnyeli a jelentéstartalommal bíró részleteket, csak egy nagy, kiüthetetlen folt marad ott, ami minden zárkózottságával együtt is magához vonzza a tekintetet. Úgy rombolja le az apró konstrukcióit például az emberi arcnak, hogy rengeteg más érzetet, képzetet, érzelmet ad hozzá. Hagyom, hogy regrediáljon, hagyom, hogy terjedjen, nézem, és könnyebb vagyok.” (Nemes Anna)
A kiállításon elkerülhetetlenül felmerülnek olyan kérdéskörök is, mint a fekete humor Győrffy rézkarcain vagy a body art kérdése Szirtes printjein és az El Kazovszkij képeken megjelenő fekete alakok misztikuma. Maga a kiállítás nem foglal állást a szín köré épített kettős helyzetben, szubjektív marad. Akaratlanul véleményformálásra késztet, de azt úgy teszi, hogy közben semmit nem rág a szánkba. Nem frusztrál, nem kényszerít a ’sötétség’.
Szirtes János: Pasztózus fekete I, II, III
Mindenki, aki egy könnyen átlátható és egyben izgalmas, gondolkodtató hazai kortárs válogatásra vágyik, bátran látogasson el a Várfok Galériába, ahol a Fekete című kiállítás március 10-ig várja a látogatóit!
