2018. február 26. | KD

“Minden előadásomat belengi az elmúlás” – interjú Feledi Jánossal

Feledi János idén harmadszorra lesz az amerikai HH11 Festival vendége, ahol mesterkurzust is tart azoknak, akik szeretnék kicsit kipróbálni magukat a kortárs táncban. A táncos-koreográfus utazása előtt mesélt a kortárs tánc hazai helyzetéről és arról, miért vált központi témájává az elmúlás és a halál.

Fotó: Szigeti László

Már harmadszorra kaptál meghívást az amerikai HH11 Dance Festivalra. A régi ismerősök magabiztosságával mész, vagy azért még izgulsz?

Minden évben újabb kihívás elé állít a fesztivál, mert évről évre újabb duettet vagy szólót viszek. Idén második alkalommal kértek fel, hogy a nyitó napon tartsak mesterkurzust ami szintén egy izgalmas dolog, de ugyanakkaor felelősségteljes is, hogy valami újat, valami európai ízt mutassak meg a saját stílusomon keresztül. Így minden utazás kis izgalommal társul, de azt gondolom, hogy ez a normális.

A mesterkurzusod miből fog állni?

Március 1-én két órás mesterkurzust tartok az egyetemen működő táncművész szak végzős hallgatóinak. Nyitott a kurzus, így olyanoknak is lehetőségük lesz belekóstolni a mozgás művészetbe, akiknek nincs táncos előképzettségük. Maga az óra menete bemelegítésből, tréningből, kis kontakt táncból és koreográfiából fog állni. Tavalyi tapasztalatok alapján mind a szervezők, mind a fiatal táncolni vágyók nagyon befogadóak és lelkesek, így azt gondolom, idén is mindenre nyitottak lesznek. Minden körülmény adott arra , hogy az egyetem biztosítsa az oktatók és a művészek minőségi munkáját. Az egyetemen belül három színház  és társulataik működnek, amik szervesen részei a város és az egyetem kulturális életének.

Indulás előtt két nappal még színpadra lépsz a Három Hollóban – hogy bírod ezt a feszített tempót?

Február 27-én Szálkák című előadásom lesz látható, ami egy éve nem ment Budapesten. Ebben a darabban én nem táncolok, hanem rendeztem és koreografáltam. De mivel új beálló lesz Frigy Ádám személyében, már időben elkezdtem vele a próbákat és többiekkel a betanítást. Előadás napján a Három Hollóban reggel 8-tól már világítunk, díszítunk, én is szerves része vagyok annak, hogy minden fényjel a helyén legyen és minden körülmény az előadást segítse. Egész napos koncentréció és figyelem, ugyan nem táncművészként de ez is ugyanolyan fontos. Muszáj tartani a tempót, hogy minden körülményt megteremtsek ahhoz, hogy amit csinálok az a legpraktikusabban és leggördülékenyebben menjen. Nem tudok otthon ülni, folyamatosan ötletelek, agyalok.

Egyébként miért húztátok újra elő ezt az előadást?

Nem húztuk elő az asztal mélyéről, hanem egy megkeresés, felkérés volt. A Három Hollótól kerestek meg, ami ugye irodalmi szellemiségű közösségi tér, hogy szeretnék, ha ez az előadás is szerepelne a helyszín repertoárjában. Maga a témája szerintem mindenkor időszerű: hogy tartsunk önvizsgálatot néha, hogy hol tart személyiségünk, lelkünk fejlődése, és a gyűlölködés helyett vegyük észre a jót is. Március 21-én majd Weöres Sándor ihletésű Psyché című előadásom lesz látható majd ugyanitt.

Te hogy látod, a külföldi – például amerikai – szcénához képest milyenek a kortárs táncosok lehetőségei Magyarországon?

Úgy gondolom, nagy a széthúzás, kettészakadás. Kevés olyan helyszín van, ahol normális körülmények között lehetne játszani. De több pályázat, és lehetőség van most, például az Imre Zoltán Program, ami fiatal, pályakezdő koreográfusoknak ad lehetőséget. Szerintem meg kellene találni azt a balansz helyzetet, amiben mindenki a kvalitásához képest kaphat lehetőségeket. Külföldön, Amerikában más a kortárs táncművészet, sokkal táncosabb, mint európában – ahogy látom, ma a kortárs tánc inkább performance jellegű itthon vagy akár Németországban. Amerikában inkább a neoklasszikus vagy modern táncművészeti irányzatok hódítanak, mint a nagyon szélsőséges kortárs vonal.

Mennyire nyitottak nálunk a nézők a kortárs táncra? Inkább ugyanazt a szűk réteget érdekli, vagy érkeznek „kívülről” is az előadásra?

Azt gondolom és tapasztalom, hogy egyre nyitottabbak. Ha valami jó, akkor annak gyorsan híre megy, legyen az balett, néptánc, kortárs vagy prózai színház. Az emberek kíváncsiak és ki vannak éhezve az újdonságra, a másra! Egyre népszerűbbek a beavatós színházi, táncművész előadások amik közelebb viszik a nézőket a művészekhez és az általuk képviselt világhoz. Budapest egyébként szerintem az egyik leggazdagabb színházi város, rettentő nagy a kultúrális kínálat. Minden ember megtalálja a saját ízlésű előadását, világát!

Annak idején klasszikus balett szakon végeztél. Miért fordultál a kortárs tánc felé?

Igen, az akkori Állami Balett Intézetben kezdtem, ami egy zárt világ volt. Szabályos, korlátok közötti mozgásvilág. Balettintézetben kaptunk modern képzést és a különböző modern, kortárs előadásokat látva feltárult egy más világ, hogy van más is a klasszikus világon túl. Ekkor kezdtem el érdeklődni alkotók, együttesek, mozgásvilágok iránt. Szabadságra, szabadabb mozgásnyelvezetre vágytam. Több alkotóval, együttessel dolgoztam és kialakult a saját kis mozgásformám. Én is folyamatosan változom, érek, és érik a mozgásnyelvezetem is. Visszanézve teljesen más formákat, darabokat csinálok most, mint nyolc évvel ezelőtt. Mint minden, én is változom és alakulok, hat rám a világ, az emberek, az érzelmek.

Most inkább a tánc vagy a koreografálás van túlsúlyban az életedben?

Érdekes, mert ha egy hónappal ezelőtt kérdezed akkor azt mondtam volna, hogy a koreografálás van túlsúlyban, de jelen pillanatban több felkérés is kaptam táncművészként. Balanszban vagyok 50-50%, táncművész és koreográfus. Az életem minden területén az egyensúlyra, harmóniára törekszem.

A Feledi Project nem kimondottan társulat, inkább alkalomszerű együttműködésekre épít. Nehéz ezeket állandóan megszervezni, összefogdosni az embereket?

Alapvetően igen. Általában produkciókra hívok meg művészeket, de vannak olyan alkotótársak akik a kezdetektől mellettem vannak, és darabjaim szerves részei, művészei. Rengeteg nagyon tehetséges fiatal táncos és tapasztalt művész “szabadúszik” és szívesen jönnek egy-egy projektre, ami nagy öröm számomra. Inspirálnak az új kollegák impulzusai, energiái, azt gondolom, ennek oda-vissza kell működnie. Jelen pillanatban minden feladatot egyedül látok el, pályázatírástól, produkciók létrehozásán, forgalmazásán át, a sajtós, pr-munkákig mindent én csinálok, ami eléggé leterhel, de ugyanakkor fel is pörget.

Psyché – Fotó: Szigeti László

Nem vágysz a biztonságosabb társulati létre?

De! Szerintem mindenki vágyik a biztonságra, legyen az élet bármely területe. Ha minden jól megy akkor ettől az évtől már kapunk működési támogatást. Jelen gazdasági, kulturális helyzetünkben nagyon nehéz létrehozni és fenntartani egy állandó társulatot. Legyen az akár három, négy vagy akár öt személyes társulat. Nem beszélve a háttér-stábról. Számomra egy társulat bejelentett állandó művészekből, állandó háttér emberekből áll. Sok mai “Társulat”, “Company” mögött nincs semmi, csak maga az alkotó. Ezért is működöm jelen pillanatban Project néven. Azon dolgozom, hogy megteremtsem a szükséges feltételeket, hogy akár egy társulati létforma létrejöjjön!

Egy korábbi interjúban azt mondtad, szinte minden darabodban megjelenik a halál témeköre. Miért foglalkoztat ez ilyen fiatalon?

Tudat alatt talán így próbálom felkészíteni magam a szeretteim elvesztésére és, hogy én magam se féljek szembenézni az idő múlásával, változásaival. Merjünk szembenézni vele! Valahogy így jöttek a témák, darabok, ötletek, munka közben eszméltem rá, hogy minden előadásomat belengi az elmúlás, a halál.

Szerinted tehet valamit a művészet azért, hogy komfortosabban, nagyobb elfogadással viszonyuljunk a halálhoz?

Abszolút! Én is rendeztem, koreografáltam egy Rekviem előadást, ami pont erről szól. Hogy merjünk szembenézni múltunkal, elengedni és merjünk azon a bizonyos küszöbön átlépni egy másik világba. Merjük elengedni a múltat. Azt gondolom ne tabuként kezeljük a halált. Beszélni kell róla, mindegy milyen  formában lehet az színház, tánc, képzőművészet vagy zene!

Milyen bemutatókat tervezel a közeljővőben?

Április végére kaptunk egy meghívást Algír Operházba egy fesztiválra, és októberben Yerevánba van szintén egy fesztiválmeghívásunk, ezek még szervezés alatt állnak. 2018. őszére tervezek egy Hullámok című a Nemzeti Táncszínházzal közös előadást, amit Virginia Woolf inspirált. Majd 2019 tavaszára van tervezve Revenge címmel egy nagyszínpadi produkció, amit Szophoklész és Strauss Elektra műve ihletett.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra