Boggie egészen Texasig viszi a magyar zenét

2018. március 12. |

Csemer Boglárkától 2014-ben volt először hangos a sajtó, akkor Parfüm című videóklipje beutazta a világot. Azóta részt vett egy hat állomásos Európa turnén, háromszor is meghívták az Egyesült Államokba fellépni, közben megnyerte a DAL2015-öt aminek következtében Bécsben képviselte az országot a 60. Eurovíziós Dal Fesztiválon. 2016-ban életet adott kislányának, Lenkének, majd 2017-ben az újdonsült édesanya, kislánya mellett megalapította a saját kiadóját, megjelentette első önálló szerzői nagylemezét és most beválasztották a világ egyik legjelentősebb zenei showcase fesztiváljára az SXSW-re, ahol minden jelentős zeneipari szereplő ott van, aki számít a világon.

Boggie és zenekara a texasi Austinban mérettetheti meg magát 2018. március 12-18 között a legnagyobb nemzetközi kiadók, managementek és booking irodák előtt.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra