Hatalmas üdvrivalgás és hosszú taps követte a vizuális kategória nyertesének bejelentését az UniCredit Bank mecénás programjának díjkiosztó ünnepségén. A résztvevők közül sokan drukkoltak Évának, aki őszinte meghatottsággal vette át a díjat. A 3 millió forint támogatásból Párizsban szeretne egy kiállítást létrehozni, ez az összeg lehetőséget biztosít számára, hogy nyugodtan elkészüljön a kiállítás anyagával. Éva három kisgyerek anyukája, életének középpontjában a gyerekek állnak, de ennek ellenére nem adta fel alkotómunkáját: szabad perceiben folyamatosan rajzol, történeteket talál ki, videókat készít.
Mi a titkod? Hogyan lehet három kisgyerek mellett – akikből kettő iker – alkotni, kiállításokra készülni?
Mindenki ezt kérdezi. Az emberek mindig egy konkrét receptet várnak, mi kell ahhoz, hogy valaki egyszerre anyaként is helytálljon és dolgozzon. Az ikergyermekeim születése után volt egy pont, amikor úgy éreztem, nagyon könnyen benne tudok maradni ebben a történetben. Fizikailag sem volt kivitelezhető, hogy mellettük dolgozzam, egyszerre szoptattam őket. Mindig történt valami, soha nem lehetett előre kiszámítani a másnapot. Ekkor hoztam meg magamban a döntést, hogy meg kell tanulnom ezzel a helyzettel együtt élni. Megváltozott az életem, alkalmazkodnom kell a változáshoz. Ebben az új helyzetben kell megteremtenem a lehetőséget, hogy megvalósítsam az álmaimat, ne adjam fel az alkotást. Ezzel nekik is tartozom, hiszen csak a saját példámmal tudom meggyőzni őket arról, hogy merjenek boldogok lenni, ne adják fel az álmaikat.
Soha nem merült fel benned, hogy egy időre felfüggeszted a művészeti tevékenységedet, és csak rájuk koncentrálj?
Nem akartam és nem is tudtam volna megtenni. Amióta megszülettek a gyerekek, szinte többet dolgozom, de megtanultam koncentráltan dolgozni. Amíg az ember szabad, úgy gondolja, sok időre van szükség az alkotásra való felkészüléshez. Ma már tudom, hogy gondolkodni mosogatás közben is lehet, vagy amikor a gyerekek után összeszedem a játékokat. Amikor az ikreket szoptattam, sokat gondolkodtam, a fejemben rajzoltam. Mivel a kezeimmel a babákat tartottam, a lábaim kezdtek el mozogni. A rajzolás mozdulatai számomra olyan fontos mozgásigényt jelentenek, mint másoknak a sport. Nem tudom leállítani őket. Amikor odajutottam, hogy lett időm papírra vetni a gondolatokat, az már gyorsan ment. Nem vagyok túl jó alvó, ezért éjszaka dolgozom. Este 11 órára már csönd van a házban, elalszik a család, ilyenkor sokszor hajnali 4-ig rajzolok. Napközben pedig, ha van 5 szabad percem, akkor is leülök, nekiállok dolgozni. Ezekből a sok kicsi 5 percekből órák jönnek ki hasznos munkával. Azért azt is hozzá kell tennem, hogy a férjem és az édesanyám is sokat segítenek. Szerencsére ők ugyanúgy hisznek az álmaimban. Édesanyám havonta egyszer eljön két-három napra hozzánk segíteni, és ilyenkor átvállalja a gyerekeket. Ekkor tudok felmenni a műtermembe, és rendbe teszem az addig elkészült munkáimat.
Gondolom, szerettél gyerekkorodban rajzolni. Miért nem lett belőled grafikus vagy festőművész? Miért választottad az animációs rendező pályát?
Azért, mert nagyon sok mindennel foglalkoztam. A Győri Balett Művészeti Szakközépiskolájába jártam, szerettem szobrokat is készíteni, rajzolni, festeni. Sosem érdekelt csak egy konkrét dolog. Ha valaki azt mondta, hogy jól festek, abban a pillanatban elkezdtem valami mással foglalkozni. Engem csak addig érdekelnek a dolgok, amíg kitalálom és látom, hogy ez akár működőképes is lehetne. Abban a pillanatban el is tudom engedni és másfelé fordulok. A kísérletezés érdekel. Azért animáció, mert abban a kísérletezés minden lehetősége megvan. Benne van a történetírás, amit nagyon szeretek, a hangi része, az, hogy a rajzokból hogyan tud egy mozgó figura, egy mozgó háttér válni. Hasonlóan ahhoz, ahogy a festmények épülnek fel.
Amikor elkészíted a filmjeidet, tudod, hogy kiknek szánod? Vagy csak úgy megszületnek?
A diplomafilmemnél tanultam meg, hogy a filmemnek önálló élete is lehet, és hatással van az emberekre. Feldolgoztam egy történetet, elkészült belőle a film, amely kikerült a nagyvilágba. Eljutott az oberhauseni filmfesztiválra, ahol megkapta a fesztivál nagydíját, és a kecskeméti animációs filmfesztiválon is díjazták. Elkezdtem e-maileket kapni ismeretlen emberektől, akik megköszönték a történetemet, azt írták, hogy úgy érezték, róluk szól.
Ezektől az e-mailektől megjött a kedved, hogy olyat alkoss, amivel tetszel másoknak?
A videók, amelyeket készítek, nagyon személyes történetek. Az életemben egyetlen olyan videót készítettem, amelyben benne volt a tetszeni vágyás, valami fogyaszthatóbbat szerettem volna csinálni. És nem lett igazán jó a videó, hiszen hiányzott belőle az őszinteség. Időről időre leülök a galeristámmal átbeszélni a tapasztalatokat egy-egy munka vagy kiállítás kapcsán. Amikor ez az ominózus videó szóba került – ezzel a pici hátsó szándékával –, nagyon tisztán rávilágított arra, hogy ez egy rossz út, félrevezető. Azt javasolta, hogy folytassam úgy, ahogy eddig csináltam, majd megjön az eredménye.
A videóidat hol láthatja a nagyközönség? Fenn vannak a YouTube-on?
Nem, nincsenek. Ezek műtárgyvideók, amelyeket csak kiállítóteremben, kiállítások alkalmával lehet megnézni. A filmjeimben független, szabad vagyok. Számomra az alkotások sokkal érdekesebbek addig, amíg készülnek. A munkafolyamat része engem mindig sokkal jobban érdekel, mert még benne van az a pont, amikor az embert el lehet mögötte csípni. A művet annyiféleképpen lehet értelmezni, különböző kontextusba helyezni, ami annyi fölösleges réteget rak egy alkotásra, hogy elveszni látszik benne a lényeg.
Milyen műtárgyakat készítesz a filmjeiden kívül?
Rajzolok, szeretek installációkat készíteni, jelenleg éppen gipsszel kísérletezek. Most van egy kiállításom Szentendrén, ahol papírból készítettem térbeli munkákat. A másik terület, amivel rendszeresen foglalkozom, az a színházi díszlettervezés.
Az UniCredit Korszakalkotó mecénás program révén rivaldafénybe kerültél. Hogyan élted meg ezt a helyzetet?
A kampány időszakát nagyon szerettem, nekem ez több volt, mint egy kampány. Ez rólam is szólt. Régóta szerettem volna belekerülni egy olyan dologba, amelyben tudom feszegetni a határaimat. Az, hogy láttam magamat plakátokon, számomra teljesen ismeretlen terep. Olyan pillanatban érkezett az életembe, amikor szükségem volt már egy kis lendületre. Jó volt visszatérni a pörgésbe, újra érezni a régi energiákat. De ezzel még nincs vége. Sőt, most kezdődik a munka igazán. Létre kell hoznom a párizsi kiállítás anyagát. A 3 millió forint nekem nagy ajándék. Most már azt is meg tudom oldani, hogy néha a gyerekek nélkül vissza tudjak mélyedni saját magamba. Az utóbbi években rögtönzésből, gyakorlatból sok mindent meg tudtam csinálni, de érzem, szükségem van arra, hogy csak üljek a műtermemben és magam elé nézve hagyjam, hogy feltörjenek belőlem a gondolatok.
Párizsban megvan már a hely, ahol kiállítasz?
Ezt a galeristám intézi, szerintem vannak már elképzelései. Persze izgatottan várom, hogy ő mit javasol, hiszen ez egy tér, és a munkában részt vevő emberek mindig nagyban meghatározzák, hogy egy kiállítási anyagnak milyen lesz a végső karaktere.
Mit tanultál meg az UniCredit kampányból? Volt még egyéb pozitív hozadéka ennek a fél évnek számodra?
Talán nyitottabb lettem, bátrabbá váltam. Nagyon kedves emberekkel dolgoztam együtt, ami által a saját lágyságomat is meg tudtam élni, mert azért őszintén szólva sokszor érzem magam egy dúvadnak. Annak is örültem, hogy az UniCredit dolgozók számára rendezett ünnepségen – ahol bemutattak minket nekik – többen odajöttek hozzám gratulálni és elmondták, mennyi erőt adtam nekik, hogy folytassák, és még jobban csinálják a saját munkájukat. Szerintem az ilyen személyes visszajelzések a legfontosabbak, hiszen az ember ezáltal rögtön kölcsönhatásba kerül, megtáltosodik. Rám is pozitív katalizátorként hat a jó szó, és még jobban sarkall arra, hogy tényleg valami jót hozzak ki ebből a lehetőségből.
