Az Anna and the Barbies billentyűse vagy. Mikor született meg benned a gondolat, hogy önálló projektbe is kezdj, és csak zongoraközpontú muzsikával foglalkozz?
Még valamikor 2007 környékén fogalmazódott meg bennem a gondolat. Nem volt konkrét tervem, csak elkezdtem dalokat írni, minden akkori stílus vagy műfaji megkötés nélkül. A célom az volt, hogy ez a szabadság minél inspiratívabban jelenjen meg a munkáimban. Első körben elektronikus zenei jelleget öltött, aztán jött az ötlet, hogy az elektronikus textúra mellé kerüljön bele a zongora, mint akusztikus hangszer. Később persze a zongora kapta a hangsúlyt. Hosszú évekig a magam szórakoztatására csináltam otthon, nem éreztem túl érettnek a dalokat, hogy ezzel egyedül színpadra álljak. Aztán 2015 környékén felfedeztem a modern klasszikus stílust. Ez a sok esetben minimalista megközelítés annyira magával ragadott, hogy szárnyra kapott a projekt. Így 2016-ban első szárnypróbálgatásként elindult a #pianoset nevű side projektem: ez egy audiovizuális produkció Palkovits Edinával közösen, amelynek alappillére az improvizáció. Előadásaink lényege a spontaneitás, minden ott és akkor történik, soha meg nem ismételhető verzióban.
Ezek szerint a műfaj talált rád?
Igen, inkább a műfaj talált rám. A modern klasszikus stílust egy véletlenül felfedezett Nils Frahm videónak köszönhetően ismertem meg. Amikor megnéztem, rádöbbentem, hogy mindaz, amiről eddig a négy fal között agyaltam, az már igenis egy létező műfaj. Irányt mutatott, és még inkább a zongora felé fordultam. Egyre jobban elmélyedtem ebben a minimalista megközelítésben.
Mit jelent számodra ez a műfaj, miért érzed ennyire magadénak?
A modern klasszikus stílus számomra egy kicsit gyűjtőfogalom. Sok mindent bele lehet tenni, vegyíteni. De bármi is legyen egy dalban, mindig nagyon emocionális és letisztult. Nincsenek klisék vagy panelek, amelyekből táplálkozna. Ez a sokszínűség teszi teljessé az egészet. Itt fontos megemlíteni az Erased Tapes kiadót, amely mint anyahajó viszi a műfaj zászlóját. Itt minden olyan előadó megtalálható, akik ma már nagyban teszik a dolgukat, mint például e stílus egyik legismertebb képviselője, Nils Frahm is, aki épp világ körüli turnén van, és az előadásai nagy számban telt házasak. Ez is igazolja a modern klasszikus műfaj egyre nagyobb térnyerését.
A Piano Day-en Atreyu’s Horse-zal és a Berlinből érkező Lisa Morgensternnel együtt lépsz fel. Mi a közös bennetek? Mivel készültök?
Atreyu’s Horse – ami iamyank side projektje – és én tavaly találkoztunk egy harmadik személy közbejárásának köszönhetően, mondván, mi nagyon egy irányba gondolkodunk, egy az ízlésünk a zene területén, ugyanazokat hallgatjuk. Ez így is van, és ennek köszönhetően tavaly volt közös koncertünk, sőt közösen improvizáltunk is. Lisa Morgensternt ugyanaz a harmadik személy – név szerint Varju Kitti, a Piano Day-estjeink egyik szervezője – hozta be a képbe, mert ő már ismerte a munkásságát, és beajánlotta fellépőként. Én még nem találkoztam vele, csak videón láttam, abból pedig az nyilvánvaló volt számomra, hogy végtelenül tehetséges zongorista, elképesztő énekhanggal. Mindhárman kicsit máshogy közelítjük meg ezt a műfajt. Ez a másság teszi az idei Piano Day-esteket igazán izgalmassá – ezek egyébként az A38 Hajón lesznek április 6-án és 7-én (utóbbi alkalom már közel másfél hónappal előre telt házas lett).
Atreyu’s Horse egy csellistával közösen fog fellépni, a tőle megszokott ambientes, improvizatív formában. Én egy teljesen új anyaggal érkezem, amely részben tartalmazza a most készülő első lemezem anyagát, és némi klasszikus zenei improvizációt elektronikus zenei színezéssel. Lisa pedig egy borzasztóan izgalmas zongora–elektronika–ének kombinációt állít színpadra ezen az estén. Atreyu’s Horse- és vaghy-féle közös meglepetés pedig nem maradhat el most sem.
A Piano Day-en egy igazán különleges hangszeren fogsz játszani. Mesélj róla!
Maga a Piano Day létrejötte Nils Frahm után még egy névhez mindenképpen köthető, mégpedig David Klavinshoz. Ő egy zongoraépítő, aki arról híres, hogy nem a nagyközönség által már ismert formátumú zongorákat épít, hanem mindig valami elképesztően innovatív dolgon jár az agya. Az egész ott kezdődött, hogy Frahm megkereste Klavinst, hogy építsen neki egy olyan zongorát, amelynek nincsen bútorzata, könnyű legyen, és minden hanghoz egy húr tartozzon. Ez a zongora el is készült: ez lett az Una Corda. Mindeközben Klavins már tervezte a következő zongoráját, amely 4 és fél méter magas. A Piano Day-t Frahm részben azért hozta létre, hogy az emberek támogassák Klavinst abban, hogy ez a zongora elkészülhessen.
Anno én az Una Corda zongora révén találkoztam Klavins nevével. Nagyon tetszett a hangszer, de messze volt, így nem tudtam kipróbálni. Aztán tavaly felfedeztem, hogy a Klavins Piano Manufaktúra nagy meglepetésemre ideköltözött Vácra. Ezen felbuzdulva azonnal írtam Davidnak. Megbeszéltünk egy időpontot, és gondoltam, 15 percet csak szán rám, hogy félve előadjam, hogy a Piano Day-en szeretnénk használni az Una Cordát. Aztán a 15 percből fél nap lett, jártuk a várost, intéztük a dolgait. Közben kiderült, hogy 2018 elején befejezi ezt a 4 és fél méteres zongorát (típusneve M450i), amelyet azóta volt szerencsém ki is próbálni. Klavins egy végtelenül közvetlen, barátságos, nyitott ember, mint a zongorái, örömmel támogatta a mi programjainkat is, így a budapesti Piano Day-en élőben is meg lehet hallgatni majd ezt az Una Cordát.
