Kortalan dívák a Müpában

2018. március 18.

Dianne Reeves, az életöröm énekesnője – március 19.

Elegancia, hitelesség, megkapó egyéniség, lenyűgöző muzikalitás és kikezdhetetlen technika – ez mind a 61 éves Grammy-díjas amerikai jazzénekesnő, Dianne Reeves, akit nem véletlenül hívnak az életöröm énekesnőjének. Pozitív szemlélete szinte az összes lemezén visszaköszön, a létezés dicsérete művészetének szerves része. A szenvedélye elmondása szerint abból fakad, hogy egyszerűen imádja. A női energiák elemi módon hatják át Dianne muzsikáját, az pedig, hogy ennyire sikeres zenei karriert építhetett szerinte nagyban köszönhető édesanyjának és nagyanyjának, akiknek néhány csodás dalt is szentelt. „Édesanyám volt a hősöm” – mondta egy korábbi interjúban.

Dianne Reeves március 19-én énekel a Müpában a Jazzlegendák című sorozat keretein belül.

 

Dona Onete, a nagy újrakezdő – március 27.

Az Amazonas dalainak nagyasszonyaként emlegetik a brazil Dona Onetét, aki napjaink világzenéjének egyik legnagyobb szenzációja. Rendkívüli hangjával közel 80 évesen is betölti a legnagyobb koncerttermeket, olyan vibráló életerő és szeretet árad a dalaiból, amivel elképesztő szellemi és lelki távlatokba repíti közönségét – pedig Dona már rég nem boldogul kerekesszék nélkül. Egy gyerekkori élmény hatására döntött úgy, hogy énekes lesz, 15 évesen már bárokban énekelt, de miután férjhez ment, fel kellett hagynia az énekléssel, férje hallani sem akart a dalairól. Tanár és történésze lett. Nyugdíjas éveiben törtek elő énekesi vágyai (újra férjhez ment), és 73 éves volt, amikor első albumát (Feitiço Caboclo) felvette, amire rögtön ráharaptak a fesztiválok. 2017-ben Banzeiro címmel napvilágot látott második albuma is, amellyel az európai világzenei rádiósok listájának élére került. Carimbók, sambák, de cumbiában és boleróban sincs hiány – csupa felkavaró ritmussal, élettel és frissességgel telítve.

Dona Onete magával ragadó dalaival március 27-én, a Müpában találkozhat a közönség.

Fotó: Adriano Heitmann

Martha Argerich, aki a zenére tette fel az életét – április 12.

Korunk egyik legnagyobb előadóművésze, a klasszikus zene élő legendája, a 76 éves Martha Argerich elképesztő varázslatokra képes a színpadon. 8 évesen adta első koncertjét, zsenialitásával pedig már gyerekkorán elbűvölt mindenkit. Zenei fotografikus memóriája van, amelynek köszönhetően tökéletesen képes reprodukálni minden hangjegyet, amit egyszer hallott. A zenének rendelte alá az egész életét, így amikor a kilencvenes években daganatot diagnosztizáltak nála, a legnagyobb félelme az volt, hogyan tud a kezelések között játszani. A budapesti koncertre Kremerata Balticával változatos és gazdag műsorral készülnek: a koncertet a modern zene egyik legeredetibb hangú, váratlanul korán elhunyt komponistájának, az észt Lepo Sumerának vonószenekarra és ütősökre írt darabja nyitja, és Liszt rendkívül virtuóz zongoraversenye zárja.

Martha Argerich április 12-én lép fel a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.