“A változás mindig a gonosz megismerésével kezdődik” – interjú Bogdán Árpáddal

2018. április 18. |

Jelenleg éppen a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon láthatják a nézők Bogdán Árpád Genezis című filmjét, amely három teljesen különböző karakter szemszögéből mutatja be a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámáját. Interjúnkban az alaptörténetről, a film által generált érzésekről, a magunkban rejlő sorsátíró képességről és ennek lehetőségeiről beszélgettünk a rendezővel.

 

Először is távolodjunk el attól a megközelítéstől, hogy a Genezis egy „cigányfilm”, hiszen ez csak a felület, az üzenet ennél sokkal mélyebb. A történet számomra inkább olyan létkérdéseket boncolgat, mint az egymás iránti érzékenység, a befogadás, a rossz átértelmezése jóvá, sőt egészen elmennék a saját teremtő erőnk felfedezéséhez, aminek éppen az a lényege, hogy a legkeményebb traumákból is újraépíthetjük magunkat.

Az, hogy ez egy cigányfilm, lényegében csak egy felcímkézés, ami egyfajta befogadókészséget jellemez. De egyébként is nem egy, hanem három történetről van szó, mindegyik másképp keresi a válaszokat. A filmnek egy romák lakta falu, egy vidéki iparváros és egy nagyváros a helyszíne. Tehát ha 3 kontra 1 arányban nézzük a filmet és csak az egyikről veszünk tudomást, akkor valóban megállja a helyét, hogy ez egy cigányfilm, bármit is értsünk ez alatt. Nyilvánvaló, hogy azok, akik így akarják bekategorizálni, abból is kiindulhatnak, hogy a rendező származása cigány, de ebből sem csinálok titkot, miért tenném.

Már az első filmemben, a Boldog új életben is egy olyan srácnak a történetéről volt szó, aki roma származású, de mivel nevelőotthonban nő fel, ennek kulturális, szociális vonatkozásáról semmit nem tud, mint ahogy a Genezis első szekvenciájának főszereplője is úgy szemléli a világot, és úgy létezik benne, hogy változatlanul nincs tisztában az etnikumi mivoltából generálódott rasszista indíttatású gyilkosságok eredőivel. Ő nem egy társadalompolitikus, nem egy felnőtt ember, akinek konkrét véleménye van, az ő világa a gyerekkorának a határain belül zajlik, ahol még az, hogy valaki német, zsidó vagy cigány, teljesen mindegy. Ő csupán egy kisfiú, aki nagy szemekkel néz az apjára, anyjára, és a környezetét mesés, mágikus realista módon dekódolja. Ő a legtisztább lencséje a történetnek, aminek aztán az elszenvedője lesz.

Miért lett a film címe Genezis?

A cím a Bibliából származik, de még mielőtt kérdeznéd, nem vagyok különösebben vallásos, egy felekezethez sem tartozom.

De aki ilyen filmet csinál, az vélhetően hisz….

Lényegében igen. A Bibliát lehet hittel forgatni, sőt, úgy is, mint az egyik legősibb irodalmi hagyatékot. Én kulturális örökségnek tartom, ezért forgatom és olvasom. A Biblia számomra a jó és a rossz küzdelméről szól és sok esetben arról, hogy megmutatja, jónak lenni nem könnyű dolog, ugyanakkor kifizetődő. Ha másért nem, a túlvilágba vetett hitedért, és azért mert a lelket építi, békésebb létet ad.  Ne felejtsük el, hogy ott van a harmadik történet főszereplője, aki Mózes első könyvéből a fáraó lánya. Elmegy a Nílus vízéhez és meglát egy kosárba tett gyermeket, magához veszi, és úgy neveli fel mint vér szerinti gyermekét. Ez az egyik legszebb történet a Bibliából, meghozni ezt a döntést, úgy, hogy annak a fáraónak a lányáról van szó, aki elrendelte, hogy minden fiúgyermeket meg kell ölni, merthogy zsidó. Elképesztően erős üzenet.

A film erős pozitívuma, hogy nemcsak a problémát mutatja meg, hanem egy döntés hátterét is, egy fejlődéstörténetet, illetve az is tisztán körvonalazódik, hogy sokszor el kell merülnünk fenékig a saját poklunkban, ahhoz, hogy utána minőségibb emberként éljük tovább az életünket.

Fejlődéstörténet vagy alkotói hit, nem tudom, egy biztos, nekem muszáj hinnem azt, hogy nagyon sok rossz után az ember fel tud állni és újra tudja építeni magában az erkölcsi morális tűzfalakat, amik megvédik. De ne felejtsük el, hogy mégis döbbenetesen szomorú alapja van ennek a történetnek. Maga a téma elképesztően sötét, még akkor is, hogyha közben egy alkotói, irodalmi szűrőn ment át, effektíve kikövetelte , hogy a végén megoldáskulcsokat adjunk a nézők kezébe.

A 2007-es Boldog új élethez hasonlóan a Genezis is a család hiányának kérdéseit járja körbe azzal a különbséggel, hogy ez a történet megvilágítja a kifelé vezető utat, rámutatva arra is, hogy magunkat kell először „átírni” ahhoz, hogy változás álljon be a külvilágunkban is. Te lettél nyíltabb vagy inkább bátrabb az elmúlt évtizedben, hogy kiforrott egy ilyen aspektusú látásmód benned?

Rögtön nem tudtam volna rendezőként hozzányúlni a történethez, és nemcsak azért mert egy másik projektben voltam. A gonosznak soha nem kell indok, és mi meg ha akarjuk, ha nem, de találkozunk néha vele. Az én találkozásom végeredménye lett a Genezis, aminek a kiforrásához valóban kellett ennyi idő. Hogy ne csak róla, hanem arról is beszéljek, ami segít túlélni a gonoszt. A jóról. Érdekelt, hogy az eseményektől 200 km-re lakó normál, átlagos család hogyan reagálja le a történetet a szűkebb környezetének. Hiába volt mediálisan néma akkoriban Magyarország, akkor is eljutott az emberekhez ezeknek a gyilkosságoknak a hire, és biztos, hogy beszéltek róla és találgattak, hogy mi hogyan történhetett. Lehet, hogy meg akarták kerülni, lehet, hogy nem tudtak vele szembenézni.  Itt, ebben a filmben mindhárom szereplő szembenéz és találkozik a gonosszal, majd meg kell hozniuk egy erkölcsi, morális döntést, ami átrajzolja az egész életüket. A Filmalap igazgatója mondta, hogy igen, ez egy pozitív befejezés, de valójában most kezdődik el az ő történetük. Azokkal a döntésekkel, amiket meghoztak, és amik szükségesek az újjáépítéshez. És bizony ezek az utakra lépések hosszú, és nehéz utazásokat jelentenek.

Mivel én nevelőotthonban nőttem fel, számomra a család egy örök misztériumjáték. Miután megbeszélted magadban, hogy nem te vagy a hibás, elérkezel abba a korba, amikor már neked is lesz családod és ekkor kezd el keményebbé válni a helyzet, ilyenkor már nem egy intellektuális kérdésről van szó. A Genezisben mindhárom történet erre hegyeződik ki.

A történetben milyen lépcsőfokokon mennek keresztül és hogyan írják felül önmagukat a karakterek?

Nem lehet lépcsőfokokról beszélni. Amikor még anno csináltuk a BBC-nek a dokumentumfilmet, nem az érdekelt, hogy ki követte el a bűncselekményt, hanem az, hogy az emberekkel mi történik, és hogy hogyan reagál a társadalom. Ezért is volt adott már rögtön az első pillanatban a hármas szerkezet. E miatt a forma miatt a rendező és az egész stáb arra van kényszerítve, hogy három történetet meséljen el, ami egyenként bontakozik ki és éri el a nézőt. A szereplők szempontjából is próbáltam nagyjából felölelni azt a társadalmi tagozódást, ami pillanatnyilag Magyarországot vagy általánosabb értelemben egész Európát jellemzi, ezért a három különböző hátterű, életkorú karakter.

Mindhárom főszereplő szemszöge más, ráadásul teljesen különböző társadalmi rétegből jönnek, ami aztán mégsem elválasztja, hanem inkább összehozza őket. Így könnyebb a film megértése is és a nézőknek is jobban átmegy a sztori.

Nézőpont kérdése, hogy kinek mi megy át, én azt szerettem volna elérni, hogy tényleg gondolkodjanak el a film által feltett kérdéseken, válaszokon az emberek.

Egy költő barátom nyilatkozta még nagyon fiatalon az első kötete megjelenésekor, hogy ő hisz a vers társadalomformáló erejében. Ez egy nagyon kedves, naiv mondatnak tűnhet, el tudom képzelni az ősz hajú kurátorokat, ahogy kedvesen mosolyognak a fiatal költőn….Én változatlanul azt gondolom, hogy totál igaza van a srácnak és nemcsak a versnek van ilyen ereje, általános értelemben a művészet társadalomformáló erejéről is nyugodtan beszélhetünk.

Egy ilyen filmnél felmerül bennem, hogy a szereplők is csak akkor lehetnek hitelesek, ha ők maguk is érzékenyebb lelkületűek és sok mindent megtapasztaltak már a saját életükben, mennyire tudtak a színészek „saját élményből” dolgozni? Voltak olyan jelenetek, amik éppen a lelki súlyozottságuk miatt mentek nehezebben?

Igen, ezt jogosan feltételezhetnénk. Egy 8 éves kisfiút megtalálni, nemzetiségtől függetlenül is nagyon nehéz dolog. Az hogy mennyire kell ismerni a történetet, mennyire kell a magyar valósággal tisztában lenni, nem volt követelmény.  Maga a helyszínválasztás is úgy történt, hogy elmentünk az ország egy olyan részébe, ahol nem voltak érintettek a romák közvetlenül az eseményekben, ez fontos, hiszen semmiképpen sem akartam újra traumatizálni azt a környezetet azzal, hogy filmet készítek ott a sorozatgyilkosságokról.

Milánnál különösen figyeltem, hogy csak a legszükségesebb módon érintkezzen a történettel. Nagyon nehéz jelenetei voltak, olyanok, amik egy profi színészt is megviseltek volna. Fontos volt, hogy játéknak élje meg a dolgot. Nagyon megható volt, amikor először bejött a castingra, és volt egy jelenete, amiben keresi a kutyáját de kiderül, hogy el kellett altatni. Az édesanyja jelezte, hogy ezzel vigyázzunk, mert Milánnal ez megtörtént éppen mostanában.Kicsit meg is ijedtem, hogy azért ennyire nem kímélhetem, de felnőttként beszéltem vele és elmondtam, hogy pont egy ilyen jelenet van megírva a filmben és ezt el kell játszani. Mondta, hogy oké, rendben lesz. És tényleg, amikor a partnerei óriási drámákat éltek meg, ő mosolyogva jött ki a forgatásról, könnyedén fel tudta dolgozni a keményebb jeleneteket is.

A kamasz kislány esetében már könnyebb dolgunk volt, a színésztanodákban ebből a típusból már jócskán lehet meríteni, de nagyon nehéz megtalálni az egyszerű, tiszta, minden affektálás nélküli, játszó szereplőt. Cseh Annamária viszont már rögtön az elején „kiválasztódott” az ügyvédnő szerepére. Megnéztünk persze több jelöltet is, de amikor felhívtam és beszéltem vele, a kérdőjeles Hanna szekvenciáknak a jelenetei egyszerűen a helyükre kerültek. Nagyon igaz, hogy amíg nem tudsz arcot társítani egy szerephez vagy nincs helyszíne a jeleneteknek, addig minden az írói fantáziára van bízva, ami sokszor csapongó és megbízhatatlan. Viszont ha már vannak fix pontok, nagyon szép korrigálásokat lehet eszközölni a forgatókönyvben, megfoghatóvá válik az egész.

A forgatókönyvet ugyan nemzetközi együttműködéssel fejlesztették, de a finanszírozást teljes egészében magyar forrásból, a Nemzeti Filmalap támogatásával oldottátok meg, így a Genezis három évig készült, ez soknak vagy kevésnek számít a magyar filmgyártásban?

Ez az idő kevésnek számít. A forgatókönyvet 2014 végén írtam, a kópia leadása 2017 májusában történt meg. Emlékszem, hogy a Boldog új élet is hasonló idő alatt készült el, ennek a forgatókönyvét 2003-ban írtam meg. A Halottlátó forgatókönyve nagyon sokáig íródott és az előkészítése is sokáig tartott és aztán nem is lett belőle semmi, illetve jegelve lett, aminek leginkább financiális okai voltak.

Milyen a nemzetközi fogadtatása a filmnek?

Volt már két helyen, a Berlinalén és a Szófia Nemzetközi Filmfesztiválon. A német kritikusok jól fogadták a filmet, értették, láthatóan megérkezett hozzájuk. Amikor vége lett a vetítésnek, először néma csend volt, majd tapsolni kezdett a közönség, lehetett látni az arcukon hogy megrázta őket a film és talán el is gondolkodtak rajta. Berlinben is, és Sofiában is az utcán és az éttermekbenis sokan odajöttek hozzám, megköszönték a filmet.

A zenére muszáj még kitérnünk, Tarr Béla állandó munkatársával, Víg Mihállyal dolgoztál együtt, aki kiválóan ráhangolódott a történetre és teljes harmóniában állt a te rendező-forgatókönyvíró elképzeléseiddel, hogyan sikerült ennyire azonosulni a zenének a film üzenetével?

Misit 16 éves korom óta ismerem. Gyerekkoromban rendszeresen belógtam fesztiválokra, mozikba.  Egyik ilyen alkalommal láttam a Werckmeister harmóniákat, emlékszem, lenyűgözött mind a film, mind a zene. Ennek a filmnek a zenéjét vettem meg először cd-n az összekuporgatott zsebpénzemből. Ez a történet aztán a közös munka közben eszembe jutott, vagy talán az is lehet, hogy megtaláltam a cd-t otthon…Soha nem gondoltam volna, hogy valaha együtt fogunk dolgozni. Tudtuk, hogy nem nagyon van jelen magyar filmben, ő a régi világnak egy itt maradt fekete gyűrött kabátja, aminek a zsebében nagyon sok szép zenének a kottája van. Aztán egyszerűen elhívtuk, , megszerveztünk neki a Bem moziba egy vetítést, és bejött neki. Misi igazi gondolkodó típus, egyszer megnézte a filmet, kódolta az üzenetet és a hangulatot. Emlékszem, késő este küldte át a zenét, még nyers felvételként. Kora reggel hallgattam meg, mindenkit felébresztettem, nagyon nagy dolog volt, hogy ott van az én filmemen az ő zenéje. Aztán a stúdióban abból az egyetlen egy zenéből négy született.

Az egész film, ahogy a film zenéje is az érzékenységről szól, és valahogy generálja is azt. Félő, hogy csak azok fogják megérteni a mondanivalót, akik már eleve nyitottak, szerinted  át fog menni a film üzenete a nem éppen minőséghez szokott, szűkebb látókörű nézőknek is?

Van, amikor azt hisszük, hogy pontosan tudjuk, hogy mit akarunk és mit szeretünk. Tegyük fel, hogy valaki csak a Vin Diesel filmeket szereti, és egyszer csak kapcsolgatja a tv-t és lát egy dokumentumfilmet az egyik csatornán. Elkapcsol, de aztán újra visszakapcsol. Majd megint el, majd visszakapcsol, de akkor már ott marad és végignézi. Van erre a Boldog új élet kapcsán egy szép történetem. A Kossuth moziba elmentem egy barátommal, hogy megnézzem vele a filmet, és mögénk ült négy műkörmös kislány, akik a kockahasú pasijaikról trécseltek. Biztos voltam benne, hogy eltévedtek és véletlenül rossz terembe jöttek, és tényleg meg is állapítottak, hogy nem ezt a filmet akarták megnézni. De nem mentek el. Aztán egy idő után néma csönd lett. A film végén kíváncsi voltam, hátranéztem és mind a négyen ott ültek és gondolkodtak….Ezért mondom, hogy ha már elgondolkodnak egy filmen, az eredmény, attól még visszatérhetnek Vin Dieselhez, de legalább láttak valami mást is. Ez ugyanolyan minta az én tv kapcsolgatásos sztorim, nem álltak fel, nem mentek el, hanem ott maradtak és megnézték a filmet.

Miből merítkezel, hogyan töltődsz fel az alkotáshoz, elutazol például néha?

Nem feltétlenül az utazás hozza meg a bölcsességet. A belső utazások természetesen folyamatosak, ami nem azt jelenti, hogy Buddhai nyugalommal szemlélem a világot. Szükség van a nyugtalanokra is, akik folyamatosan változtatni akarnak a környezetükön mert ez azt jelenti, hogy a világon is változtatni akarnak. Ez persze lehet jó vagy rossz is. Én azok közé tartozom, akik az érzékenységük okán nyugtalanok, mivel nagyon sok kérdőjelük van.

Mióta beszélgetünk, folyamatosan azt érzem, hogy személyesen is sokat kaptál ettől a filmtől, nagyon együtt léteztél vele.

Nem szabad elfelejteni, hogy minden ilyen dolog közben tanul az ember. Nem azt, hogy hogyan kell filmet készíteni, az lényegtelen, hanem önmagadat ismered meg jobban. De tanulsz a megértésről, illetve arról is, hogy bizonyos dolgokat hogyan kell mondani, civilként, filmesként egyaránt. Én sem csak egy filmmel lettem gazdagabb, hanem nagyon sok tapasztalatot szereztem.

Nehéz lehet, egy ilyen erős, építő, szoros közösségi lét után szétválni a csapatnak…

Ez hozzátartozik a filmekhez. Igen, ha elkészült valami, akkor utána érez az ember- legyen író, költő vagy akár filmes – egyfajta kiüresedést. Az alkotói folyamatnak ez egy teljesen természetes velejárója. Nyílván van az életedben egy teljesen intenzív periódus, ami klassz, de szerencsére nem minden napod ilyen mert akkor megbolondulnál, mégis, akkor azt gondolod természetesnek. Reggel fél ötkor kelsz , együtt döcögsz a többiekkel álmosan a helyszínre, de már nyílik a szemed, ez itt lenne jó, az ott, formáljuk át a mondatát, az operatőr így vegye fel vagy úgy, mindenki teli van tervekkel. A mi forgatásunk 29 napig tartott és azt hiszem, hogy senki nem maradt ugyanaz az ember, mint aki előtte volt.

Szerző: Sárosi Kinga

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Kedvenc sorozataink, amik elfeledtetik velünk a járványt film

Kedvenc sorozataink, amik elfeledtetik velünk a járványt

Karantén-Színház született a TRIP Hajón karantén

Karantén-Színház született a TRIP Hajón

Klippremier – Szeder: Bátran lépek bátran lépek

Klippremier – Szeder: Bátran lépek