A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült 15 perces animációs rövidfilm két hete az Oscar-kvalifikáló Zágrábi Animafest versenyprogramjában is szerepelt, a nyár folyamán pedig a világ legmenőbb fesztiváljain versenyez majd, köztük több további Oscar-kvalifikáló fesztiválon, melyek közül a következő a június 23-án kezdődő In The Palace lesz majd.
Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című alkotásában a 8 éves Tilda emlékképei elevenednek meg a saját cirkuszukat működtető családjáról. Groteszk, esendő, vágyakozó, szeretetre éhes emberek veszik körül a kislányt. Jelenetről jelenetre tárul fel egy család titkokkal teli múltja. Cirkusz és képzelet, vágy és valóság, bánatból rinocérosz, szexusból sellő. A karakterek átlépik testük határait, a múlt képeiből és egymásból alakulnak, transzformálódnak. A szeretet és a kapcsolódás konstans hiánya keretezi a filmet.
Aki még nem látta, annak a kedvéért mesélj picit az animációról, miről szól?
A történet elsősorban a férfi női szerepek dinamikájáról szól egy kapcsolatban. Hogyan változnak a szerepek az érzelmi egyenlőtlenségek hatására? Két idősíkban játszódik a történet. A jelen játszmáit egy kislány szemszögén keresztül ismerjük meg, és az ő visszaemlékezéseinek töredezett vízióiból bontakozik ki a családja széthullásának története. A film szürreális víziókon keresztül szól féltékenységről, bánatról, szenvedélyről és szexualitásról. Nem pusztán egy történetet akartam elmesélni, hanem inkább a saját benyomásaimat az érzelmi függésekről és kiszolgáltatottságról.
Hogyan kezdődik egy animációs film munkafolyamata, a Sellők és Rinocéroszok dramaturgiája meglehetősen komplex, hogy alakult ki a történet?
Az első perctől tudtuk, hogy az érzelmi függésekről szeretnénk filmet csinálni. Gergely Dorkával az előző animációs filmem, a Vastojás előkészítése közben ismerkedtünk meg, ott is vele dolgoztam együtt a forgatókönyvön. Már abban az időben kialakult bennem egy új, mozaikos felépítésű filmterv ötlete. A részletek és a karakterek ugyan még kidolgozatlanok voltak, de a szerelmi-szexuális játszmák és erőviszonyok változása már akkor foglalkoztatott. Amikor a Vastojás gyártása befejeződött, megkerestem Dorkát, hogy folytassuk a közös munkát. Dus Polett – aki a film producere is – szintén ekkor kapcsolódott be a projektbe, hárman együtt fejlesztettük a végleges forgatókönyvet.
Miért pont egy kislány nézőpontját választottátok?
A kezdetektől tudtuk, hogy ha szexualitásról és női szerepekről szól a film, akkor egy olyan nézőpontot szeretnénk választani, ami egy bizonyos távolságból mutatja be a témát. Tilda, a kislány, akinek az emlékein és vízióin keresztül látjuk a történetet tökéletesen megfelelt. Az őt körülvevő világ szerelmi játszmái különös, szürreális, vicces és tragikus momentumai sokszor átértelmeződnek, ha azt vesszük alapul, hogy mit ért meg egy gyerek a felnőttek érzelmi játékaiból. Sokkal többet, mint gondolnánk, de mégis másként. A múlt vízióinak írásakor ez központi szerepet játszott a szimbólumok kialakításakor. Tilda még sosem volt rinocérosz, vagy sellő, még előtte van a „választás”. Bár ez igazából a személyiségünkben kódolt, ezért valódi választásról nem beszélhetünk.
Mit jelent a filmben a sellő és a rinocérosz, miért pont ezt a két lényt választottad?
A rinocéroszról egy hatalmas, erős élőlény képe jelenik meg mindannyiunknak, azonban van egy különleges tulajdonsága – más nézőpontból képessége – hogy a bőre roppant érzékeny és sebezhető. Rendszeresen sárfürdőt vesz, ami rászárad a testére, így páncélként védi és ellenállóvá teszi a külvilág felé. Ebben a sárpáncélban éli le az életét. Úgy gondolom, ez nagyon hasonlóvá teszi ahhoz az emberi attitűdhöz, ahogy magunkat védjük egymástól. Nagy bátorság kell kilépni a páncélból és felvállalni a sebezhetőségünket. Ezért választottam a rinocéroszt.
A sellő az ellenkező pólus. Szinte meztelen, de mivel nincs mit védenie, vagy vesztenie, ezért bizonyos szempontból sokkal erősebb tud lenni a rinocérosznál. Érzelmileg is független, mert önmagának és a szexualitásának él. Szerintem mindannyian vagyunk néha sellők és rinocéroszok is, ez leginkább szituációtól függ, de azért a rinocéroszság, annak kialakulása, vívódásai, küzdelmei foglalkoztattak leginkább a történet írásakor.
Hogyan dolgozol?
Azt hiszem kissé fanatikusan, de talán ezt nem is lehetne másként. A párommal, Csernátony Lukács László képzőművésszel, mindketten otthonról dolgozunk, a lakás két egymástól legtávolabbi pontján, van, hogy egész nap alig találkozunk, mindketten belemerülünk a munkába, ki sem jövünk a műtermünkből és mondjuk emailen megbeszéljük, hogy együtt ebédelünk a konyhában.
Nincs a filmben dialógus, ez az animációs rövidfilmeknél nem szokatlan, azonban a stáblistán mégis szerepelnek szinkronhangok..
Ugyan nincsenek dialógusok a filmben, de a szereplők jelenlétéhez szükségünk volt szinkronhangokra, akik nagyon sokat adtak a filmhez, fantasztikus volt velük dolgozni.
Sokszor nem is gondolná a néző, hogy ezek az apróságok teszik plasztikussá a karaktereket. Apró légzéshangok, nyögések, szuszogások, a nagyinál a horkolás, stb. Mivel ezek az emberi hangok precízen össze vannak dolgozva a jelenet többi hangjával, fel sem tűnnek sokszor, mégis üresnek hatna a film nélkülük. Vadon Zolival sokat beszéltünk arról, hogy mely pontokon van különösen nagy szükség jelenléthangokra.
Hogy zeneszerzőnek kit kérjünk fel, azt sokáig nem tudtuk biztosan. Van egy jelenet a filmben, amit hangi szempontból különösen nehéznek éreztem. Amikor az anya és a szerető a fürdőkádban csókolóznak, az apa félig rinocéroszként odalép hozzájuk, de amikor meg akarja érinteni őket, szétolvadnak a rózsaszín vízben. Elküldtük ezt a jelenetet több zeneszerzőnek ugyanazzal a rendezői koncepcióval és vártunk. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy milyen sokféle zenei megoldás érkezett. Chris Allant választottuk végül, mert az ő nyomasztó, zörej alapú hangi megoldása nagyon jól kiegészítette a film látványvilágát.
Mikor láthatják a filmet a magyar nézők?
Azt reméljük, hogy ősszel egy, a film hangulatához illeszkedő nagyjátékfilm kísérőfilmjeként, rendszeresen láthatja majd a közönség.
Traub Viktória a 2008-ban a MOME animáció szakán végzett, 2006-ban az Erasmus ösztöndíjjal egy szemesztert töltött Portugáliában az ESAD-on. Első című rövidfilmje 2009-ben elnyerte a Pozsonyi Early Melons Fesztivál fődíját, valamint a Szentpétervári Filmfesztivál The Best Figurative Decision díját. Vastojás című munkája 2015-ben a San Diegoi Nemzetközi Gyermek Filmfesztiválon a Legjobb Animációs Rövidfilm díját kapta, a 4. Delhi Shorts Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a zsűri neki ítélte a Legjobb Animáció díjat.
