Hallgasd te is a Nemzeti Filharmonikusokat egy álomszép miniszigeten

2018. július 05.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar idén lesz 60 éve, hogy Beethoven-sorozatával megörvendezteti a közönséget mégpedig gyönyörű, idilli környezetben. A martonvásári Brunszvik-kastély parkjában, pontosabban az ott kialakított mesterséges tónak az apró kis szigetén 2018 júliusának utolsó három hétvégéjén is felcsendülnek Beethoven életművének legszebb darabjai.


Az idei martonvásári koncertsorozat nem csak a koncertprogramok miatt különleges. Éppen 60 éve annak, hogy a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével először csendültek fel Beethoven darabjai a Brunszvik-kastély parkjában. „Az évad lezárásaként, a zárt termek után a csodálatos szabadtéri környezetben játszani eleve különleges érzéssel tölt el bennünket. Ezt fokozza a tudat, hogy a martonvásári parkban maga Beethoven is többször megfordult, ezért itt mindig az ő műveiből rendezünk koncerteket.” – nyilatkozta az évforduló kapcsán Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. „Az úgynevezett népszerű Beethoven-művek mellett ritkábban elhangzókat is igyekszünk műsorra tűzni. Idén ilyen lesz az Ah, perfido! – koncertária, a Hármasverseny, vagy a Kismartoni mise, melyet kórusunkkal közösen adunk elő.”

Többszörös jubileum 

A helyszín Mali István, vezető zenekari menedzser szerint elsősorban a környezet miatt különleges: „A gondozott park, a szigetet körülvevő tó, a koncerten sokszor velünk éneklő madarak miatt – ez a hangulat a közönségre is hatással van, szívesen látogatják a koncertjeinket. A szabadtéri koncerteken ugyanolyan felkészülten kell muzsikálni, mint zárt teremben, sőt, akusztikai okok miatt még intenzívebb játékmód szükséges.”

Külön öröm, hogy a zenekarban nagyon sok művész van, aki többszörösen is jubilál. Vannak, akik már 35 éve is játszottak Ferencsik János vezényletével Martonvásáron: „1983-ban vezényelt egykori főzeneigazgatónk utoljára ezen az általa is kedvelt helyszínen.” – idézi fel a korábbi időket Mali István, majd fokozza: „Sőt! Herbály Ágnes, Reményi Ágnes, Rudolf András, Kovács Imre kollégáink 40 évvel ezelőtt is játszottak már koncertet, és idén is fellépnek zenekarunk tagjaként Martonvásáron!”

Fotó: Molnár Artúr

A Nemzeti Filharmonikusok hagyományos, martonvásári Beethoven sorozata július 14-én veszi kezdetét. Az első hangversenyen Beethoven úgynevezett középső alkotói periódusának emblematikus műveit hallhatjuk. A koncertsorozat nyitóelőadásán a Nemzeti Filharmonikusokat Bogányi Tibor vezényli, aki hét éve a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, és aki Finnországban is komoly karriert futott be. Közreműködőként pedig a mindössze húszéves Devich Gergelyt hallhatjuk majd, aki az utóbbi években vált csodagyerekből fényes jövő előtt álló gordonkaművésszé.

Július 21-én este Somos Csaba vezényletével egyéb Beethoven művek mellett felcsendül a nagyszabású, mintegy negyedórás, több szakaszból álló Ah, perfido! – koncertária, amelyben közreműködik Rálik Szilva, a Magyar Állami Operaház egyik vezető drámai szopránja. Ez a művet a huszonhat éves zeneszerző rendkívüli énekes virtuozitást igénylő alkotásaként tartják számon.

A martonvásári koncertsorozat 60. évfordulóját július 28-án ünnepli. Már délután kezdődnek a koncertek és a gyerekprogramok. A Szent Anna Templomban a Nemzeti Énekkar, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban a Grazioso Kamarazenekar, a Kastély Előadótermében Kolonits Klára ária-délutánja, a platánfa alatt pedig rézfúvós zene várja a közönséget. Ezek a programok vezetik fel az esti hangversenyt, ahol Hamar Zsolt dirigálásával Beethoven C-dúr zongoraversenye és C-dúr miséje hallható majd. Beethoven huszonnyolc évesen, ifjú titánként sebtében írta ezt a zongoraversenyét, egészen egyszerűen azért, hogy sikeres bécsi hangversenye után minél előbb egy másik koncerttel is közönség elé tudjon állni. A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén közreműködik Balázs János zongoraművész, aki ugyan némileg idősebb, mint a szerző volt a mű komponálása idején, de még mindig csak harmincesztendős, és már rendkívüli sikerek állnak mögötte. Az est énekművészei Váradi Zita szoprán, Vörös Szilvia alt, Horváth István tenor és Blazsó Domonkos basszus.
Az először megrendezett martonvásári nyári Beethoven-est hatvanadik évfordulójának nyarán tehát három estén át, a Brunszvik-kastély parkjában, színes műsorokkal, családias hangulatban, gyönyörű környezetben, kiváló művészekkel várnak idén is a Nemzeti Filharmonikusok.

Bővebb információ:

http://www.filharmonikusok.hu/beethovennel-a-szabadban-60-eve-beethoven-brunszvik-kastely/