Annyi elismerést kötünk hozzád, Gergő: a vizet, a vízilabdát, olimpiai címet, világbajnokit, de engem most elsősorban a romantikusabb Kiss Gergő érdekel, a belső világod – hogy épül föl? Azt gondolom, hogy a tied egy nagyon küzdelmes és nagyon sikeres élet. Jól mondom?
Az én életemet nagyban jellemzi a küzdés, igen, és szerintem az egy érdekes, vagy nem hétköznapi dolog, hogy dolgozó munkásemberek gyermekeként édesanyám átlagosan, de szeretett olvasni, apám viszont kifejezetten. Képes volt egy hétvége alatt két könyvet kiolvasni amellett, hogy kétkezi munkás volt. Nem hiszem, hogy ez nagyon jellemző az ő rétegére vagy munkakörére… Én ezt örököltem. A szüleim sportolók voltak, de a munka miatt abba kellett hagyniuk a sportot, de annak szeretete bennük maradt mindig.
Tehát mind a két világot megkaptad: a belső építést is, a sportot is…
Igen, szerencsés vagyok, mert mindent kaptam. A VII. kerületben, a Klauzál téren nőttem fel, és ott tényleg volt minden: láttam bűnözést, drogozást, de láttam hatalmas művészeket sétálni akár a Kádár étkezdébe vagy ott a színházak környékén, láttam papot, rabbit, szerzetest. A sportban is megkaptam mindent. Erősen köthető édesapámhoz a könyvszeretetem, általános iskolában, hatodikos korom körül kezdtem elég masszívan olvasni, Az Egri csillagokat gyorsan, a Kőszívű ember fiait lassan olvastam, azzal szenvedtem is kicsit. Majd jöttek a regények – kamasz koromban Ken Follettet meg mindenféle kémregényt – az volt az én kiskamasz korom, a rendszerváltás időszaka, nagyon érdekelt, hogy mi az, hogy Moszad meg KGB meg CIA meg Stázi, ki kémkedik ki után, meg mi az, hogy hidegháború…Aztán persze jött a szépirodalom is, elég sok verses kötetünk van otthon.
Sorolod a könyveket, de a sport is a világod volt és elkezdett érdekelni már korán, hogy volt erre időd, hogy osztottad be ?
Igen, sőt, még hozzáteszem, hogy volt operabérletem, diákbérletem, tehát jártam az Erkelbe és az Operába, néztem a magyar, olasz és német operákat. Nagyon sok mindent kaptam a szüleimtől, nagyon hálás vagyok nekik, mert egyke voltam, nem volt internet, nem voltak plázák, nem volt tesóm, ezért volt időm magamra, tudtam irányítani a saját időmet. Volt, hogy egyedül csináltam gombfoci bajnokságot, de olyan is, hogy olvastam este 11-ig, amikor már rég aludnom kellett volna.
Ez úgy hangzik, hogy a szüleidtől állati nagy szabadságot kaptál. Nem erőltettek rád semmit, de megmutatták a saját világukat a nehézségekkel, olvasással, sporttal együtt, és te választottál?
Sok minden történt velem tudat alatt, sorsszerűen, ilyen a sport is. Nem tudtam, hogy mi kell ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyek, azt gondoltam, hogy minden kell hozzá. Plusz munkák, otthon edzések egyénileg, videó elemzés. Az irodalommal való kapcsolatom is ilyen volt. Én egy nagyon visszahúzódó, félénk fiú voltam, mindig egy fejjel nagyobb mindenkinél, nehéz volt így akár a lányokkal is elindulni, meg általában kommunikálni. Emlékszem, volt egy diákszínjátszó verseny, ahol az volt a szerepem, hogy álljak egy helyben. Rosszul voltam, hogy engem néznek, a betlehemesben félig elájultam és ki kellett vinni, pedig egy szavam nem volt, egy lépést nem kellett tennem, de attól lettem rosszul, hogy a meleg teremben engem is néznek. Aztán ez átfordult, két-három évvel később interjúkat kellett adnom, mint vízilabdázó. Azt gondolom, hogy ez az irodalomnak is köszönhető.
Elképzelem, milyen lehet a sportélet a vízben, ahol egy csapatban figyelni kell, mindig jelen kell lenni. Van nagyon magányos pillanat, amikor nagyon magadra maradsz a gondolataiddal? Nekem az olvasás ilyen. Fogok egy könyvet a kezemben és akkor tudok igazából magamból valamit előhozni. Neked könyvhöz vagy akár a vízben – van ilyen élményed?
Nagyon jó a kérdésed, és köszönöm, mert ez egy érdekes dolog, ebben nem gondolnak bele nagyon sokan, hogy mondjuk egy olimpián vagy egy világbajnokságon mennyire össze van zárva egy csapat. Három hétig egy olimpiai faluban, papírvékony falak, hat-hét négyzetméteres szoba, ketten lakunk ugye egy szobában, gyakorlatilag hogyha álmomban csapok egyet balra, akkor orrba vágom az olimpiai bajnok társamat, és úgy kell élni három hétig, hogy közös reggeli – közös edzésre menetel – közös edzés – közös hazamenetel edzésről – közös ebéd – közös videózás. Sok embernek a zene meg az olvasás, ami kis menekülést tud adni pár órára…Nálam mindig volt két-három könyv egy-egy olimpián, sőt én sokszor tanultam a jogi egyetem miatt, tehát volt nálam két-három tantárgy meg két-három könyv, és próbáltam úgy válogatni, hogy legyen lassúbb, tehát Márai-szerű, ami kicsit átélős, meg legyen valami pörgősebb. Hozzátartozik a sporthoz: a zenehallgatás, a könyv, a film…
A feleségednek, Ancsának udvaroltál versekkel? Ő is a nyelvvel foglalkozik, neki sajátja, hogy szöveggel él együtt.
Igen, nyelvtanárként végzett és szereti az irodalmat, de ő például nem olvas hetekig, viszont ha olvas, akkor egy-két nap alatt végez egy könyvvel. Azért nem kezdi el, mert tudja, hogy gyereknevelés mellett nem lehet leülni és kényelmesen elolvasni egy hat-hétszáz oldalas regényt. Régebben igen, volt, hogy idézeteket írtam, alkalmanként kis üzenetet: ha későn értem haza edzésről, vagy ha korán mentem el, vagy csak belerejtettem a fiókjában, hogy amikor elmegyek edzőtáborba, akkor lássa…
Márai nagy kedvenced? Azért is nézted pont az ő könyvét a polcot? Vagy Olaszország miatt?
Két-három írótól olvastam többet életemben, az egyik Merle. A Francia História sorozata a XVI – XVII. századi Franciaországról, a Madrapur, a Mesterségem a halál – olyan megdöbbentő és tényleg szövetekig hatoló kisregény, amit kétszer is elolvastam. A másik szerző Márai Sándor. Szeretem a történelmet és az utazásokat, ráadásul éltem Nápolyban, a Posillipo Nápolyban játszottam, és ő a via Posillipon élt, ezért volt egyfajta vonzalom. Emellett mindig is érdekelt a régi idők Magyarországa, a kulturális élet is, hogy milyen volt a kávéházi kultúra, Márai ezt a világot is nagyon jól leírja. Politikai meg vallási nézettől függetlenül mindenfélét olvasok, gyermekkoromban a szüleim Efraim Kishon köteteit is a kezembe adták, de olvastam Wass Albertet is, Pelevint vagy László Gyulától a honfoglalásról. Próbálok kialakítani egy értékrendet magamban ebben a kulturális közegben.
A könyvedből idézek, még itt az elejéről: „Egészen kis koromban fogalmaztam meg magamnak, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek: Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok. Jogász.” Ez összejött, de túl van teljesítve, nem? Hogy telik mondjuk ma, 2018-ban egy napod?
Nem lehet reguláris hétköznapokról beszélni. Azt nem gondoltam volna, hogy két jogi végzettségem lesz, mert elvégeztem a sport szakjogászit is, és nem gondoltam volna, hogy háromszor lehet olimpiát nyerni egy csapatnak, úgyhogy ez tényleg többszörösen túl lett teljesítve. Tervező alkat vagyok, szeretem azt a fajta biztonságot, hogy látom előre, mi vár rám. Manapság foglalkozom sport témában sok mindennel, szóvivő vagyok a Nagy Sportág Választónál, képviselek brandeket, márkákat a reklám PR szakmán belül, tartok előadásokat cégeknél, megyek iskolákba, volt egy dokumentumfilm Halasi Olivér életéről, amiben dolgoztam gyártásvezetőként, volt korábban sportpszichológiai könyv gyerekeknek, abban is dolgoztam, úgyhogy mindenféle történik velem.
Olyan az életed, amilyet szerettél volna? – hogyha már ott tartunk, hogy szeretsz tervezni…
Részleteiben bizonyára nem mindig, de összességében igen, független vagyok, így színes és érdekes az életem!
