2018. augusztus 16. | Czank Lívia

Törőcsik Franciska: “Próbálok a megérzéseimre hallgatni”

Már az első mondatain érzem, hogy mellébeszélés nélkül fog mesélni bármiről, amiről kérdezni fogom. Egyszerre komoly és laza, a beszélgetésünk minden percében önazonos. Hamar rájövök, hogy ez a természetessége fogott meg benne már akkor is, amikor az Aurora Borealis-ban láttam őt. Interjú Törőcsik Franciskával.

Amikor próbáltunk időpontot találni az interjúhoz, említetted, hogy két hétre New Yorkba utazol. Később az Instagram-oldaladon láttam egy képet rólad, amint egy díjat tartasz a kezedben.

Igen, a Stony Brook Filmfesztiválra utaztam ki Pataki Évával, ahol az Aurora Borealis volt az esemény zárófilmje. Ezen a fesztiválon minden film automatikusan díjat kap, ha zárófilmként levetítik. Mivel mi ketten utaztunk ki Évával, kaptunk egy-egy szobrocskát, de igazából ez az elismerés az egész filmnek és mindenkinek szól, aki részt vett a produkcióban. Nagyon jó kis fesztivál volt!

Tavaly novemberben az Aurora Borealis kapcsán több interjút is elolvastam veled. Megtudtam, hogy szabadúszó színésznőként dolgozol, és így magadnak kell eldöntened, mit vállalsz el és mit nem. Ez komoly feladat, főleg, ha valaki a pályája elején jár. Ez a tudatosság és határozottság mindig jellemző volt rád?

Igazából néhány évvel ezelőtt még ennél is jobban szűrtem a szerepeimet, mint mostanában. Szinte már görcsösen izgultam azon, nehogy belekeveredjek valamibe, ami miatt negatív élmények érnek. Ma már lazábban kezelem a dolgokat. Elfogadtam a tényt, hogy egyik szakmában sem lehet biztosra megmondani, miből mi lesz. Így most azt csinálom, amihez kedvem van.

Milyen negatív élményekre gondolsz?

Ha egy valamilyen szempontból gyengébb produkció mellett döntesz, nagyon nehéz jól teljesíteni, jól érezni magadat a szerepben, és ez meglátszódhat a végeredményen is. Ugyanakkor persze az is igaz, hogy hiába érzi magát egy színész rosszul egy szerepben, lehet, hogy az attól még a nézők számára egy értékes alakítás lesz. Próbálok minél jobban a megérzéseimre hallgatni, mert azok általában nem csalnak, de van, hogy nem akarom meghallani ezeket a hangokat. Nagyon jó érzés, hogy egyre kevésbé akarok megfelelni a külvilágnak. Ha valami nem megy, hát ez van, majd a következő jobban fog sikerülni, és nem akarok elhatárolódni bizonyos műfajoktól. Itt van például a Mi kis falunk című sorozat, amelynek a harmadik évadában én is szerepet kaptam. Ez egy vígjáték sorozat, azonban egy színész számára ugyanolyan kihívás ez, mint egy komolyabb szerep. Szeretem megnevettetni az embereket, szeretem a humort. A színész hatást próbál kiváltani a nézőkből, vagy így, vagy úgy.

Mindig is színésznői ambícióid voltak vagy ez a vágyad csak később fogalmazódott meg benned?

Kissé zárkózott gyerek voltam és talán éppen emiatt kezdett vonzani a színészet. Egyébként sok színész az az életben egyáltalán nem exhibicionista, és csak a színpadon tudják megélni azt amit az életben nem. Mint egy terápia, ez a szakma oda-vissza hat. De hogy a kérdésedre válaszoljak, bennem akkor kezdett komollyá válni a színészet, amikor felvettek a Színműre.

Oda már célzottan készültél vagy csak próba-szerencse alapján jelentkeztél? Hallottam már ilyet is, olyat is.

Ez a színészet trükkös dolog, mert szerintem az a titka, hogy egy picit mindig játéknak kell felfogni. Lehet, ha a felvételi előtt egy évvel már minden nap keményen készültem volna vagy elsőre nem vesznek fel, és a második, harmadik próbálkozásnál járok, rágörcsöltem volna. Ha nagyon be akartam volna kerülni, talán soha nem sikerül. Én az esélytelenek nyugalmával álltam ott, azt gondoltam, milyen jó buli itt lenni. Élveztem a harmadik rostát, ami hajnalig tartott, fogalmam sem volt, hogyan kell próbálni, de nagyon élveztem minden egyes percét. Biztosan volt már veled is olyan, hogy amit nagyon akartál, kicsúszott a kezedből az izgulás miatt. Na, ez pont ilyen szerintem. A színészetben az is nehéz, hogy mindig arányt kell találni a kötelességtudat és a lazaság között. Kötelesség, mert a szöveget mindig meg tanulni, be kell menni a próbára, ugyanakkor laza, mert a játékról szól az egész.

Azt mondtad, az volt a fordulópont, amikor felvettek. Ezt egy konkrét élmény indította el benned, vagy maga a tudat, hogy most már színésznek fogsz tanulni?

Egy picit megijedtem, amikor bekerültem abba a tapasztaltabb közegbe. De szerencsére tök jól működött az osztályunk, kíváncsiak voltunk egymásra. Persze voltak hullámvölgyek, amiket meg kellett élnem, de itt is az arányok a fontosak, hogy nem szabad megrekedni, élvezni kell és megszállottan csinálni.

A színészetben vannak tehetséges és kevésbé tehetséges időszakok, valamint egy pálya alakulása nagyban a szerencsén múlik. Ahogy kitágul a világ, egyre inkább bármi megtörténhet. Sosem tudhatod, mit hoz a jövő.

Mint az Aurora Borealis.

Egy színész életében talán egy-két olyan lehetőség adódik, mint az Aurora Borealis. A legnemesebb része a szakmánknak, ha hatni tudunk a nézőkre, és ennél a filmnél ez megtörtént. Egy ilyen nagy sikerű produkció után a legtöbbször hasonlót vagy annál nagyobb játékot várnak el egy színésztől, és ha ez nem sikerül, azt mondják, ‘na ez most nem lett olyan, mint abban a filmben!’ És persze én is törekszem kihozni magamból a maximumot, és szerintem ez a fontos, a többi alakul magától. Látom a céljaimat és igyekszem egyre inkább befelé figyelni.

Mi történik akkor, ha egy rosszabb periódusod van? Olyankor van, akiben megbízol, akinek a segítségét kéred?

Én azt gondolom, hogy az ember csak egyedül tudja feldolgozni a problémáit. Nincs az a barátnő, párkapcsolat, család, aki meg tudná oldani helyettem a dolgaimat. Az élet egy folyamatos, nemes küzdelem. Támogatni persze tudnak, és már az is sokat jelent egy nehezebb időszakban.

Volt olyan, amit máshogyan képzeltél el a színészetben?

Nem képzeltem el sehogy. Egyszer csak ott álltam hatalmas színészek és rendezők között, sokkoló élmény volt, de ilyen helyzetben már nem lehet szégyenlősködni. Inkább örülni kell az energiáknak, amit ebből kapsz, és használni. Amire hajlamos vagyok picit, hogy azt gondoljam, hogy tőlünk nyugatabbra minden más, minden sokkal jobban megy. Azért lettem szabadúszó, hogy nyitva hagyjak bizonyos lehetőségeket, de mindig be kell látnom, hogy más országokban sincsen kolbászból a kerítés. New York is nagyon jó volt most, kell néha, hogy az ember nézőpontot váltson és lássa, hogy mindenhol arányosan működnek a problémák. Lehet, hogy kint tízszer nagyobb egy színész fizetése, de vele arányosan a verseny és az elvárás is magasabb. Magyarországon egy színész folyamatosan tud fejlődni, kis szerencsével, mindig van miben szerepelni. Londonban például előfordul, hogy egy szerep jut valakinek egy év alatt. Szóval próbálok örülni annak, ami van, és nem azon bánkódni, ami nincs.

Előfordul, hogy jobban vágysz a színpadra vagy épp ellenkezőleg, a kamera elé?

Abszolút! Teljesen őszinte leszek, négy évig Székesfehérváron játszottam, ahol rengeteg színházi szerepem volt, és rengeteget tanultam általuk. Azért jöttem el, hogy a filmezésnek is elegendő időt tudjak szentelni, így mostanában csak azt vállalom el színházban, ami tényleg a szívügyem. Ilyen volt most az Utas és Holdvilág, ami nagyon jót tett a lelkemnek. De amikor felvettek az egyetemre, úgy éreztem, a film az, amiben igazán működni tudok, ami valahogy jobban passzol hozzám. Aztán a szerepeimnek köszönhetően a színházban is megtanultam létezni. De most azok a bizonyos megérzések inkább a film felé küldenek.

Min dolgozol mostanában?

A BUÉK című filmet forgattam, amely december elején fog kijönni a hazai mozikban. A világsikerű Teljesen idegenek című film alapján készült, nem is mi vagyunk az egyetlen ország, akik leforgatták a saját változatukat. Valaki úgy fogalmazta meg a film mondanivalóját, hogy ‘A mobiltelefonok mára az életünk fekete dobozaivá váltak’ És tényleg! Mindenkinek vannak titkai.

Mit csinálsz, amikor pihensz? Mi kapcsol ki?

Az állatok teljesen ki tudnak kapcsolni, nagyon szeretnék egy kutyát, de még nem mertem bevállalni. Talán majd hamarosan. Emellett a lakberendezés, és a régi épületek érdekelnek nagyon, a nagyszüleim és a dédnagypapám építészmérnökök voltak, a nagynéném belsőépítész, szóval valószínűleg innen jön az érdeklődés. A színházban hiába voltál jó egyik este, bizonyos értelemben nem kézzel fogható az eredmény. Egy szép ház akár száz év múlva is egy szép ház lesz, úgyhogy talán ezért is (nevet). Valamint, talán szintén hasonló okokból, intézkedni is nagyon szeretek, például rendet rakni, intézkedni, csekkeket befizetni a postán. Ezek a dolgok kikapcsolnak. Furcsának hangzik, de tényleg így van (nevet).

Fotó: Papp Éva és Schneider Zoltán

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Fiataloknak ajánlhatja fel jegyeit a Katona törzsközönsége fiatalok

Fiataloknak ajánlhatja fel jegyeit a Katona törzsközönsége