Mióta foglalkozol grafikával és illusztrációval?
Egészen kicsi korom óta szerettem rajzolni, animáció tervező szerettem volna lenni, ezért általános iskolában a szüleim be is irattak rajz szakkörre. A grafika viszont csak középiskolában tudatosult bennem, amikor szakosodni lehetett másodévben. Az első órától kezdve teljesen le voltam nyűgözve, roppant mód élveztem a tanulási folyamatot és alig vártam, hogy új feladatokat kapjunk. Utolsó évben vizsgafeladatként illusztrációt kellett készíteni Ady egyik verséhez, talán ez volt a legkedvesebb számomra akkoriban, viszont még ekkor sem igazán izgatott az illusztrálás. Már két éve tervezőgrafikát tanultam az egyetemen, mire realizálódott bennem, hogy az illusztratívabb dolgokban sokkal jobb vagyok és nagyobb örömömet is lelem. Számomra több szabadságot ad, jobban tudok vele azonosulni, kevésbé biznisz-szagú, és több érzelem van benne, mint a tervezőgrafikában.
Sokat dolgozol zenekarokkal. Igényel valamilyen speciális odafigyelést a zenészekkel közös munka?
Nagyon szeretek zenekarokkal dolgozni, pontosan azért mert rendkívül változatosak az igényeik. Vannak, akiknek konkrét elképzeléseik vannak, mások teljesen rámbízzák, hogy mit alkotok. Ami néha kihívást tud okozni, ha a zenekar tagjainak más-más elképzelésük van az adott albumborítóról vagy plakátról, és nem tudnak megegyezni. Ilyenkor óvatosan próbálom őket meggyőzni, hogy mi lenne a jó megoldás, mi az, ami szerintem működne, mi az ami kevésbé. Könnyebb a helyzetem, ha van egy manager, aki közvetít köztem és a banda között. Egyébként szeretek visszajelzést kérni a rajongóktól is egy-egy ilyen projekt után.
Miből inspirálódsz?
Általában ha megkapom a projektleírást, vagy a témát, amint elolvasom már van is rá ötletem. Azt hiszem, ez a szerencsésebb eset. A legnagyobb fejtörést inkább a színhasználat szokta okozni. Hiába van meg az ötletem, ha nem tudok hozzá fejben színeket kötni elveszettnek érzem az egészet. Ilyenkor át szoktam futni a Behance kezdőoldalát, ami egy portfólió megosztó oldal. Elég egy árnyalatot találnom, ami tetszik, onnantól kezdve már tudok haladni a munkával, még akkor is, ha a többi színt alkotás közben még nem döntöttem el biztosan.
Hogyan jellemeznéd az alkotói stílusodat?
Többféle stílusban alkotok, amik nagyon különbözőek egymástól. Ez sokáig frusztrált is, rágódtam rajta, hogy el kéne köteleznem magam egy stílus mellett, a többit meg hagyni. De ez valahogy sosem sikerült. Aztán egyszer elmentem a Picasso Múzeumba. Picasso-t ugyebár a szürreális, kubista stílusáról ismerik legtöbben, és sokan nem is tudják, hogy az alkotásai túlnyomó részét nem is ezek a népszerű festményei alkotják, hanem hagyományos rajzok, kocsmai vázlatok, élethű festmények. Azt hiszem itt értettem meg, hogy semmi baj nincs azzal, ha nem csak egy stílusban készülnek a munkáim.
Jelenleg Barcelonában élsz. Miért vitt oda az utad?
Eredetileg London volt a cél, egyetem miatt. Átvettek harmadévre, viszont úgy döntöttem, hogy halasztok, és nem kezdem el. Így elkezdtem állást keresni Londonban, Barcelonában és Budapesten. Barcelonából kaptam leghamarabb ajánlatot, egy grafikus gyakornoki állás volt egy kis stúdióban, amire gondolkodás nélkül igent mondtam. Két hét múlva már a repülőn ültem, és igazából azóta sem bántam meg, hogy akkor így döntöttem. Szeretek itt élni, és bár hosszú távon nem itt képzelem el a jövőmet, Barcelona mindig a második otthonom marad. Nagyon inspiráló város, igazi művészparadicsom.
Mennyire nehéz külföldön érvényesülni ezen a területen?
Őszintén szólva, szerintem külföldön sokkal nehezebb érvényesülni vagy kitűnni. Nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, így a piac teli van kiváló grafikussal, tervezővel, éppen ezért egy cég megteheti, hogy válogat és tényleg csak azt veszi fel, akiről úgy gondolja, hogy a legalkalmasabb. “Külföldiként” hátrányban vagyok, ugyanis – érthető módon – mindig a helyieket részesítik előnyben. Ugyanakkor nagyon jó pozíciókat is el lehet csípni, még pályakezdőként is, ha az illető kitartó és színes palettán mozog a portfóliója. A flexibilitás fontos és előnyt élvez mostanság a szakmában. Grafikusként már nem elég csak a tervezéshez érteni, a legtöbb helyen szinte elvárják, hogy érts a fotózáshoz, videóvágáshoz vagy az animáláshoz is.
Hogyan kezdtél el Steiner Kristóf mellett dolgozni?
Kristóffal a Szigeten találkoztam először személyesen. Előtte pár nappal készítettem róla és a párjáról egy digitális portrét, csak hogy legyen valami ürügyem odamenni hozzá. Ott mutattam még neki pár munkámat, ő pedig mondta, hogy nagyon szívesen dolgozna velem, a közeljövőben. Nem sokkal később úgy adódott, hogy az Új Kelet újság tulajdonosa lett, amihez új szerzőket, alkotókat keresett. Nagyon megörült, amikor írtam neki, és egy rövid email váltás után rám is bízta a következő címlap illusztrációját. Régóta szemeztem már ezzel a projektjével, így végtelenül boldog voltam, amikor ez a lehetőség szembejött velem. Azóta havi rendszerességgel készítek grafikát az Új Keletnek. Mivel a lap Izraelben jelenik meg, helyi aktuális témákra építkezve, így mindig alapos kutatómunkával kell kezdenem, mielőtt ceruzát ragadnék. Kristófék nagyon rugalmasak, általában teljesen szabad kezet kapok, hogy mit rajzoljak. Lehetőségem van ütős grafikákat készíteni, ugyanakkor figyelnem kell, hogy megtartsak egy bizonyos egyensúlyt, nehogy offenzív vagy diszkriminatív üzenetbe csapjon át az alkotásom.
Nehéz egyensúlyozni a kreatív, de nem túl sokat ígérő és a biztos, de kötöttebb megbízások között?
Eléggé. Általában az elsőből van több. Nyilván mindkettőnek megvan a pozitív és negatív oldala. A nem túl sokat ígérő munkák valahogy pörgősebben mennek, mert ott megvan a szabadságom, motivál és elégedett vagyok a végén, míg egy biztosabb vagy jobban fizető munkánál gyakran előfordul, hogy a kötöttség frusztrációval jár, vagy még rosszabb, unalmas, monoton projektekkel. Azt hiszem a monotonitást tudom a legnehezebben tolerálni.
Egyébként mennyire kapsz szabad kezet egy megrendelésnél, mi a leginkább jellemző?
Ez változó igazából. Általánosságban azért szabad kezet kapok. Ez nem minden esetben segít mondjuk, valamikor kifejezetten korlátoz a túl nagy szabadság. Van olyan megrendelő, aki már eleve konkrét ötlettel keres meg és kitartóan ragaszkodik hozzá. Ez általában nagyobb kihívást jelent, mert van egy kialakult kép a fejében, amit nekem látatlanban többé-kevésbé el kell találnom. Személy szerint azt szeretem, ha nincs megkötve a kezem, ugyanakkor néha nagyon is szükségem van rá, hogy bizonyos keretek közé szorítsanak.
Mi lenne számodra az álommeló?
Egyrészt szeretnék továbbra is zenészekkel, zenekarokkal dolgozni. Viszont jelenleg az abszolút álommelóm, hogy egy magazin illusztrátor legyek. Abban minden megvan, amit szeretek: van egy téma, amire illusztrálnom kell, ugyanakkor megkapom a kellő szabadságot hozzá, változatos, ráadásul a cikket egészítem ki vele, vizuálisan jelenítem meg valaki írását. A másik álommelóm pedig, hogy szeretnék egyszer újra visszatérni a zongorázáshoz és koncerteket adni.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Kábé 20 éves lehettem, amikor a The Carbonfools megkérdezte, hogy vállalnám-e az akkori nagylemezük komplett megtervezését. Azon túl, hogy kishíján leestem a busz üléséről a szavak hallatán, természetesen azonnal elvállaltam, bár őszintén akkor még nem sok fogalmam volt, hogy hogyan kell egy ilyen projektnek nekiállni, mivel a suliban erről sosem volt szó. Igazi mély víz volt ez nekem, pontosan erre volt akkor szükségem. Talán ezért is vagyok rá a legbüszkébb, mert rengeteg utánaolvasással és kísérletezéssel, de végül teljesen magamtól jöttem rá, hogy mit hogyan kell. Kétfelé kellett megfelelnem, az egyik a banda, a másik pedig a rajongók. Az utóbbin talán jobban izgultam, de nagyon pozitívan fogadta mindenki. Ez a munkám erősített meg abban, hogy tényleg grafikával szeretnék foglalkozni a jövőben.
