Feltörekvők: Radics Anikó, illusztrátor

2018. szeptember 25.
Radics Anikó grafikus, illusztrátor, aki figyeli a pici részleteket, a hegyeket, az erdőt, a növényeket és a csillagokat. Szereti a harmóniát, a nyugalmat, az estét, az esőt, a hideget és a belső meleget. Képeivel szeretné megmutatni, hogy hogyan látja ő a világot, és ezzel adni valamit az embereknek.

Anikó munkáját először Fanninál, az Anyabőrben blog írójánál láttam meg. Megkérte Anikót, hogy örökítse meg Őt és a Férjét grafikusan, amit aztán két bögrére is rányomtak, kedves és egyedi ajándékötlet volt. Ezt láthatjátok ezen a képen. Nagyon megtetszett Anikó játékos és letisztult stílusa, így megkerestem, hogy bemutathassam Őt Nektek!

Pontosan mivel foglalkozol?

Azzal, amit igazán szeretek…ez benne a legcsodásabb! Egészen sok mindennel foglalkozom, ha be kellene kategorizálnom, akkor talán így tudnám: arculattervezés, honlapkészítés, festés. A honlapkészítéssel most picit csaltam, ugyanis ezt a részt a vőlegényemmel, Hubával közösen csináljuk, ami még nem annyira egyértelmű a közönség számára, de hamarosan készítünk ennek is egy külön platformot. Mi terveztük meg például nemrég a Veganeeta és a Mindenmentes Mauro teljeskörű arculatát, valamint weboldalát, és a Ligeti Bolt weboldalát, a csomagolasmentes.hu-t is. A jövőben a gyerekkönyv illusztrálás az, amivel komolyabban szeretnék foglalkozni. A diplomamunkám egy érzelmi intelligencia fejlesztő gyermekkönyv volt, amit én írtam és illusztráltam is egyben. Most például ennek az újratervezésén dolgozom. Ez a Bodza és a Kobalakók.

Mióta? Hány éves vagy?

Sokan meglepődnek rajta, de még “csak” 24 éves vagyok. Ügynökségi munkákkal – arculat és honlaptervezéssel – talán már 4 éve foglalkozom, a műhelyemet pedig picit több, mint egy éve indítottam el. Egyébként már gyerekkorom óta rajzolok, grafikus programokat pedig már olyan 14 éves korom óta használok.

Mi jellemző a stílusodra, művészileg?

Hmm, ez egy jó kérdés! Sokan azt mondják, hogy a minimalizmust és a légiességet kedvelik a képeimben. Igen, talán ez a két dolog, ami a legjobban jellemzi a stílusom.

Olvastam, hogy vegán festékekkel festesz, ez igaz?

Igen, jól tudod Dóri, vegán festékkel festek:  Jómagam vegetáriánus vagyok, azonban kacsingatok a vegánság felé is. A festékekben is találhatóak állati összetevők, úgy, mint a csont és az epe. A vőlegényem akadt rá erre az infóra, és mivel tudja, hogy “kényes” nekem ez a téma, ezért karácsonyra kaptam tőle egy vegán festőkészletet. Írtam egyébként erről blogbejegyzést is, akiket érdekel a téma, azok megtalálják a blogomon!

Vannak egyedi megrendeléseid is?

Rengeteg! A babaposzter ötlete is például egyedi megrendelésből született, illetve egy másik termékem is… ami nemsokára publikus lesz, most még titok! Vállaltam már egyedi elképzelés alapján portrét is. Több esküvői meghívót is alkottam, a jövőben ezt is be szeretném illeszteni komolyabban a termékpalettámba. De “bármit” elkészítek, aminél azt érzem, hogy szívből tudom megcsinálni.

Kész grafikát is lehet venni?

Bizony! Van egy kis webshopom, ahol több printet is lehet tőlem vásárolni. Jelenleg a jógával és a környezettudatos életmóddal kapcsolatos printek, valamint gyerekszobába való nyomatok között lehet válogatni, de ez is bővülni fog hamarosan. Itt fogadom egyébként az egyedi megrendeléseket is.

Miket szeretnek nagyon a vásárlóid?

Egyértelműen a portrékat! Bár mostanában egyre többen keresnek meg logó-ügyben is. Illetve sokan érdeklődnek a könyvem felől…ne aggódjatok, lassacskán már az is elérhető lesz számotokra remélhetőleg!

Hol találjuk meg a munkáidat?

Online a radicsaniko.hu oldalon lehet megtalálni, itt van a webshopom is ahol a rendeléseket fogadom. Instagramon is megtaláltok, @radics_aniko_illusztraciok néven, ahol az illusztrációk mellett sok környezettudatossággal, életmóddal foglalkozó bejegyzést osztok meg. Facebookon a radicsanikoillusztraciok név alatt értek el, itt picit ritkábban jelentkezem, az Instagram sokkal jobb barátom. Offline pedig találkozhattatok velem már több vásárban is, szeptember-októbertől újabb eseményeken fogok feltűnni.

PandArte