Az elmúlt időszak egyik legnagyobb visszatérője
Margaret Atwood 1985-ben megjelent utópisztikus és disztópikus fikciója, A szolgálólány meséje. (Jelenkor Kiadó)
A (nem is annyira) jövőben játszódó történet szerint a környezetszennyezés és a szexuális úton terjedő betegségek durván csökkentik a termékenységet, egyre kevesebb gyerek születik, ezért a nőket amolyan „gyerekszülő—rabszolgaként” tartják. Gyermekkoruk óta egyetlen feladatra nevelik őket, a szülésre. Már aki alkalmas rá. Aki nem, az mehet a „levesbe”. Amerika eközben elzárttá és bigottan vallásossá válik, ahol a „más” szitokszóvá válik. (ugye milyen ismerős?) Sokan és sokféleképpen félremagyarázták már a regényt, férfigyűlölő, feminista, vagy felháborítóan vallásellenes regénynek kiáltották ki, pedig egyszerűen csak egy hihetetlen jól eltalált és jól megírt történet. A könyv újjáéledésének pedig nyilván jót tett az HBO 2017-ben induló sorozata is, mely egészen meglepő módon csak még jobbá teszi a regényt, mondhatni kiegészíti azt. De mégis, a történet legerősebb vonzereje az aktualitása. Ahogy Trump megválasztásakor Orwell 1984 című klasszikusát ismét milliók olvasták fejüket csóválva, úgy jelent meg újra a nők elleni elnyomás szimbólumaként ez a regény is.
A másik nagy visszatérő
John Williams 1965-ben megjelent regénye, a Stoner (Park Kiadó)
Igazi tündérmese lenne ez a szerző számára, ha megérte volna. A könyv ugyanis a megjelenésekor alig-alig váltott ki bármilyen visszhangot, aztán ki tudja hogyan, de ötven év múlva egyszer csak elsöprő világsiker lett. Olyan nevek méltatták, mint Tom Hanks vagy a Man Booker-díjas Ian McEwan és mára több mint 35 nyelvre fordították le. A legnagyobb irodalmi lapok cikkeztek róla, és ami a legérdekesebb, hogy ez a regény mindennel szembemegy, ami egy bestsellert általában sikeressé tesz. Dés László írja a könyvről igencsak találóan: „Egy regény, amiben szinte alig történik valami, mégis letehetetlen”. És valóban, nincsenek kalandok, akció, sziporkázó párbeszédek, semmi, ami megmagyarázná a könyv sikerét. Mégis, valószínűleg az egyik legemlékezetesebb olvasásélménye lesz az embernek. A fene tudja, miben rejlik az ereje, talán hogy benne van minden, ami maga az Ember. Mintha mi magunk lennénk a Stoner.
Újra felfedezett
Lois Lowry kötete, az Emlékek őre (Animus Kiadó)
Az 1993-ban megjelent utópia egy olyan tökéletes világról mesél, ahol „egyenlét” van, nincs igazságtalanság, nincs erőszak, éhezés, és legfőképpen nincsenek emlékek, így aztán mély érzelmek sincsenek. És bár a témát sokan kritizálták, mégis a könyv nem csak hogy besöpörte az 1994-es John Newbery Medal irodalmi díjat, de több középiskolában kötelező olvasmány lett, (hazánkban is ajánlott olvasmány több iskolában) és milliós példányszámban fogyott. Aztán némi csöndesebb időszak után ismét berobbant a köztudatba a történet, köszönhetően a 2014-ben megjelent mozifilmnek, amiben olyan nagy nevek szerepelnek, mint a zseniális Meryl Streep, vagy Jeff Bridges. A történet pedig fellendült, és a kamaszok rendületlenül olvassák tovább.
Amerikai sci-fi
Philip K. Dick amerikai sci-fi író, Az ember a fellegvárban (Agave Kiadó)
A történet először 1962-ben jelent meg, ’63-ban pedig el is nyerte a sci-fik és fantasyk legrangosabb elismerését, a Hugo-díjat. A könyv mára igazi sci-fi klasszikussá vált, alternatív világban alternatív világ, röviden így jellemezhetnénk. Dick történetében máshogy alakul a történelem, a második világháborút Japán és Németország nyerte meg, a szövetségesek ellen. Amerika három részre szakad, egy részét Japán uralja, egy részét a náci Németország és van egy köztes, amolyan láthatatlan, kicsi, de független terület. A nácik eközben elképesztő technikai fejlődésen mennek át, megvalósítják a Mars—utazást és számtalan olyan technikai előrelépést, amit a Japánok képtelen elérni. A több szálon futó cselekményt egyetlen dolog köt össze, egy betiltott könyv, ami egy olyan fiktív világról mesél, ahol a szövetségesek nyernek, Németország és Japán ellen. A könyv pedig titokban terjed és a gondolat, hogy másképp is alakulhatott volna, úgy fészkeli be magát az emberek agyába, mint valami vírus. Mi van, ha nem is fikció? És ez az, ami a legizgalmasabb a történetben, ma is. Mi lenne, ha máshogy alakult volna a történelem? Ahogy nézi az ember az erős és befolyásos Amerikát, szinte elképzelhetetlen, hogy rabszolgái legyenek a németeknek vagy a japánoknak. A mi lett volna ha gondolata egyszerűen nem hagyja nyugodni az embert. Érdekes és elgondolkodtató regény, a karakterábrázolás pedig egyszerűen tökéletes. Philip K. Dick története az elmúlt években pedig újra megerősödött, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy annyi év után végre filmadaptáció készült a könyvből, sorozat indult 2015-ben.
Kakukktojás, a klasszikus krimi
P.D James krimik (21.század Kiadó)
Némileg kilógnak a felsorolásból, mert itt inkább maga a szerző vált újra népszerűvé itthon, a hazai kiadásnak köszönhetően, nem is annyira egy-egy története. A szerzőnő 1920-ban született, és pár éve, 2014-ben hunyt el. A brit krimiírónőt elmondása szerint mindig is lenyűgözték a detektívregények, és mindig is törekedett arra, hogy valami maradandót alkothasson a krimiírás területén. Sikerült neki. Első detektívregénye 1962-ben jelent meg, ez volt a Takard el az arcát! című története, ami igazán lelkes és jó kritikákat kapott, ami akkoriban egészen meglepő volt egy női krimiírónál. (Persze simán elképzelhető, hogy az írói álnév tévesztette meg a lelkes kritikusokat.) Ebben a regényben jelenik meg először P. D. James állandó főszereplője, Adam Dalgliesh, aki szinte az összes krimijének állandó detektív figurája lett, és ha elolvasunk egyet is ezekből a bűnügyekből, érteni fogjuk, miért kelt újra életre a szerző életműve. Igazi klasszikus, agyalós krimi, tökéletes jellemábrázolásokkal, szövevényes kapcsolatrendszerekkel és a hagyományos angol krimik imádnivaló társadalomrajzával. A feszültség, amit harapni lehet, a karakterek „angolsága” és az állandó kétely teszi ezeket a regényeket emlékezetessé. Aki nagy mennyiségben fogyasztott Agatha Christiet, annak szinte kötelező.
Ha pedig summáznom kellene a listát, azt hiszem, azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy vannak köztük igazi meglepetések, mert mondhatnánk, hogy egy utópia esetében sanszos a reneszánsz, elég ez jól megválasztott Trump kijelentés és máris tömegével kapjuk elő ezeket a történeteteket, de ha így lenne, és csupán az aktualitása élesztené fel ezeket a könyveket, vajon mit keres a listában például a Stoner?
Szóval van az, amikor egyszerűen csak megvonjuk a vállunkat és nem tudunk magyarázatot adni a sikerre, csak csöndben örülünk neki és élvezzük a jobbnál-jobb történeteket.
Szöveg: Fekete Judit
