Felrázta az operavilágot Fischer Iván új fesztiválja

2018. október 19. |

Hangos sikerrel indította el Fischer Iván Operatársulata és a Budapesti Fesztiválzenekar a Vicenzai Operafesztivált Olaszországban. Az együttes Verdi Falstaffjával és egy gálakoncerttel nyűgözte le a nemzetközi közönséget a Fischer által megálmodott és megalapított fesztiválon.

A közönség heves lábdobogásban, álló ovációban és hangos bravózásban tört ki Fischer Iván Operatársulatának első előadása után Vicenzában, a Teatro Olimpicóban. A lélegzetelállító épület, amelyet Andrea Palladio tervezett, és amely felkerült az UNESCO Világörökség listájára, a legrégebbi ma is működő reneszánsz színház a világon.

Fischer Iván abban a reményben hozta létre ezt a fesztivált a világ operarajongóinak, hogy gyarapítsa a nemzetközi fesztiválok sokszínűségét Európában. Rendezéseiben a tökéletes, organikus harmóniát keresi a színház és a zene között, melyek közül egyik sem kerekedik a másik fölé. A fesztiválra kilenc országból érkeztek vendégek, az előadások költségeit az ő adományaik fedezték.  

A budapesti közönség márciusban hallhatta azt a Falstaff előadást, amellyel a társulat elindította a Vicenzai Operafesztivált. Az operában, amelyet Fischer Iván és Marco Gandini közösen rendeztek, a lehető legerősebb nemzetközi szereplőgárda énekelt: Ambrogio Maestri (Falstaff), Tassis Christoyannis (Ford), Eva Mei (Alice), Sylvia Schwartz (Nannetta), Laura Polverelli (Meg Page), Yvonne Naef (Mrs. Quickly), Xabier Anduaga (Fenton), Francesco Pittari (Dr. Caius), Stuart Patterson (Bardolfo) és Giovanni Battista Parodi (Pistola). Az operát kétszer játszották el az olasz városban, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig egy gálakoncertet is adott Rossini, Mozart, Schubert, Donizetti, Dvořák, Verdi és Kodály műveiből.

A Vicenzai Operafesztivált 2019 őszén rendezik meg újra.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában