Pura Poesia #8 – Borbély Alexandra: “Nem tudom, az ember kap-e kétszer ilyen történetet”

2018. október 23. |

A Pura Poesia vendége egy érzékeny, sokszínű színésznő, aki a színpadon volt sorozatgyilkos, a filmvásznon autisztikus minőségellenőr, aki Molnár Ferencet, Márai Sándort éppúgy szereti, mint Simon Márton verseit. Ő lett Európa legjobb színésznője – íme az elbűvölő Borbély Alexandra.

Nemrég jöttél haza Finnországból. Két kezemen sem tudom megszámolni, hány országban jártál az elmúlt bő egy évben.  Kezdjük azzal: van időd, lehetőséged arra, hogy egy utazáson olvass? Be szoktál még dobni egy könyvet, amikor utazol?

Mindig, mindig viszek magammal könyvet és általában leszakad a vállam. Amit most olvasok – Ken Follett háborús trilógiájának az első kötete – őrült vastag. Gondolkodtam azon, hogy E-book, akkor letöltve az ember magával viszi a könyveket és sokkal könnyebb. De akkor nem érzem a szagát, nem látom, hogy már mennyit olvastam. Vagy amikor homokos lesz, vagy amikor érezni benne a tengert, szóval ez egy E-booknál nem működik.

Hát nem. Meg ezek élmények, ami egy könyvhöz azért hozzátartozik…

Igen. Nekem egy kávéfolt is – bocsánat, ez lehet, hogy sokaknak fáj. Máté Gábor mindig azt mondja, hogy szépnek kell lenni egy könyvnek, nem szabad szamárfülesnek lenni.

Épp kérdezni akartam: behajtod, vagy kiemeld, vagy…?

Én mindent csinálok egy könyvvel, hogy lehessen érezni, hogy ezzel nekem volt dolgom, és mikor később megfogom és visszalapozok vagy belelapozok, akkor látom, hogy éltem ezzel a könyvvel.

Párhuzamosan akár többet is olvasol?

Igen, most is hármat. Általában azért, mert ha mondjuk csehekkel vagy szlovákokkal fogok találkozni vagy forgatni, akkor muszáj, hogy gyakoroljam egy kicsit a nyelvet.

Finnországról jut eszembe, ahol most legutoljára jártál. Mi volt a legizgalmasabb most?

A nyugalom. Nem mondhatnám, hogy egy nyugodt ember vagyok, és igazán jól esett, hogy bicikliztünk egész nap, valahogy az emberek is sokkal nyugodtabbak, több az oxigén, és ettől az ember állandóan azt érzi, hogy el akar aludni. Leültünk egy padra vagy a fűbe és tényleg folyamatosan azt éreztem, hogy én olyan nyugodt vagyok, hogy mindjárt elalszom. Még soha nem éreztem sehol máshol ilyet.

Amit mondjuk egy dán, svéd vagy egy finn szerzőnél olvastál, olyasmi a világ, amit most élőben is  láttál? Tehát a könyv valamelyest felkészített?

Igen, van benne valami hűvös, hideg, titokzatos, azt hiszem, hogy olyan, mintha mindenkinek lenne valami sötét titka.

Kiírtam egy idézetet egy dán szerzőtől, Dorthe Norstól,  a Karateütésből. Azt mondja, hogy „az a nyelv, amiben felnőttél, annyira közel van hozzád, hogy kicsit börtönbe is zár. Kifejezetten felszabadító tud lenni más nyelven gondolkodni.” Hogyha Borbély Alexandrát kérdezem magyar, szlovák nyelvről gondolkodásról, akkor te most ebben hogy állsz?

Ez nagyon nehéz kérdés nálam, mert én mégiscsak nem Magyarországon nőttem fel, és sokszor azt érzem, hogy kevesebbet tudok. Kevesebbet tudok talán az irodalomból is, de nem azért, mert több volt a szlovák oktatás, csak valahogy van egy hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy megoszlott: nekem az iskolában szlovák verseket is kellett tudnom és magyarokat is.

A gyerekkorodból őrzöl bármilyen katartikus élményt az irodalomból? Akár egy verset, amit tanultál, amivel készültél, ami a kamaszlány Alexandrának nagyon fontos?

Azt hiszem, hogy a szavalóversenyek – ott kezdődött minden. Mindig prózát mondtam, sosem verset. Igazából ez valahol megmaradt bennem, hogy félek a versektől. Mert nem mindig értem. Azt gondolom, hogy akkor értesz egy verset, amikor pont olyat olvasol, ami a költővel történt és hasonlóan érzed magad. Akkor megértem a verset. Szerintem kell hozzá egy életkor, amikor hitelessé válik egy ember szájából, egy színész szájából egy vers. Jordán Tamás tanított meg arra például, hogy kell verset mondani.  Amikor a felvételin elmondtam neki egy verset,  meghatódtam magamtól vagy nem tudom, bepárásodott a szemem, annyira emlékszem, ahogy mondta: „Nem-nem-nem, nem ti sírtok, akik mondjátok, hanem úgy mondjátok, hogy a közönség sírjon!” Ezt soha nem felejtem el, és elmondta ő is, emlékszem, hogy éreztem, hogy „Úristen…!” – száraz volt, a tényeket mondta el, és ettől, hogy ő hideg, engedte azt, hogy te, a hallgató, átérezd és rajtad átmenjen.  Szóval nekem a versről mindig a Jordán Tamás jut eszembe.

Van kedvenc versed?

Van, igen egy kedvenc versem. Nemrég írtam egy barátomnak, aki ismer, hogy „Tudod,hogy melyik a kedvenc versem, de nem merem kiírni, mert az olyan intim…” Ez Pilinszkytől az Azt hiszem. Ha kitenném a közösségi oldalamra, és valaki elolvasná, olyan, mintha a naplómba olvasna bele. Egyszer majd jó lenne, ha el tudnám mondani úgy, hogy nem szégyellem magam közben, mint egy szégyenlős kislány.

A kortárs irodalom felé is nyitsz? Van olyan, hogy eltévedsz egy könyvesboltban és kortárs magyar irodalmat veszel?

Igazából még a Pálmai  (Pálmai Anna – a szerk.) eléggé rákattant a Simon Márton verseire. Arra emlékszem, hogy amikor felolvasott belőle, nagyon tetszett. Azonnal kedvet kaptam hozzá, szíven ütött.

Az eltelt pár évben a Testről és Lélekről,  Enyedi Ildikó filmje, ami új világot adott, és mondjuk egy-egy színpadi szerep?

Igen. A legfontosabb színpadi szerep nekem Gothár Péter rendezésében az Ahol a farkas is jó, abban Jancsó Piroska, aki ugye az első női magyar sorozatgyilkos volt. Tényleg, nem mondhatom, hogy beskatulyáztak engem, mindig nagyon különleges, szélsőséges karaktereket kapok, ami izgalmas feladat és annak örülök, hogy kinézik belőlem,hogy ezt meg tudom csinálni.

Mennyivel volt erre nehezebb a készülés, a lelkére ráhangolódni például, mint mondjuk egy másik szerepre?

Gothár Péternél nagyon ki kell nyitni a lelkedet, ott egy pillanatra sincs, hogy is mondjam,  kamu, egy pillanatra sem lehet kevesebbet nyújtani, mint amit ő elvár. Kőkeményen az idegrendszereddel és a lelkeddel minden nap ott kell lenni a próbán. A másik meghatározó Mária a Testről és Lélekről-ben, ami ugye megint csak egy elég speciális és különleges karakter.

A filmet 2015-ben forgattátok. Azóta eltelt bő két év. Az emberben érik egy szerep, vagy elfelejti, eltávolodik tőle – aztán megint közeledik, milyen volt neked ez a két év?

Párhuzamosan történik, hogy az ember megy tovább az életében és csinálja a feladatait és közben arra gondol, hogy Úristen, remélem, hogy azt váltja ki majd az emberekből, amit belőlem kiváltott a forgatás alatt. Azt szerettem volna, hogy ebből legyen valami nagy dolog. Mindig is vártam valami  olyasmire, amiben tényleg megmutathatom magam. Amikor a Farkast megcsináltuk, a Jancsó Piroskát, akkor azt éreztem, hogy igen, most megmutattam, hogy színésznőnek kellett nekem mennem. Nekem ez mindig fontos volt: hogy nagyon jó legyek valamiben. Mert hogyha nem vagyok jó valamiben, akkor inkább mást csinálok. A Farkas után valahogy csönd volt, és azt éreztem, hogy nincs lehetőségem, és amikor jött a film, akkor azt éreztem, hogy most – most megint megmutathatom, hogy erre a pályára való vagyok.

Enyedi Ildikó többször mondta, vagy jelezte, hogy egy vers adta a kezdő lökést, az inspirációt. „A szív a lángba gyulladó, / a szív hashadt hó fellegekben, / minthogyha bent, míg vág a hó, / egy város égne véghetetlen.” Már ebben a versben is, meg egyébként Nemes-Nagy Ágnes költészetében is benne van az a fajta misztikum – elcsendesedés – mélység, ami a egész film sajátja. Hogy megy ez? Amikor forgattatok, akkor az életedben volt egy vágás, hogy vége a mai napnak, kész, megyek bulizni,  vagy az ember egy ilyen film forgatása alatt a szabadidejében is egy kicsit átváltozik, ráhangolódik, benne marad ebben a szerepben?

Nálam erős váltás van mindig. Úgy kezdődik, hogy reggel bemegyek, amíg visznek  kocsival a helyszínre, addig átgondolom a jeleneteimet, és amikor felveszem a ruhát és megcsinálják a hajamat és belenézek a tükörbe, onnantól fogva vagyok más.

Mennyire érzed most az elvárást? Egy hatalmas siker viszi előre az embert. Kinyit világokat, csillogást ad és ragyogást. De ugyanannyira lehet egyfajta szorongás, hogy a következő munka is jól sikerüljön – legyek ugyanolyan jó.

Képzeld el, egyáltalán nincs bennem szorongás. Mert ez egy történet volt. Mindegyik történet más lesz. Ildikóval annyira tökéletes volt az összmunka, hogy igazából nem tudom, hogy az ember kap-e kétszer ilyen történetet. Most például Felméri Cecillel dolgozom, aki szintén nagyon jó, a partnerem egy román színész, akit úgy nézek, hogy „Jézusom…!”, fantasztikus. Én elégedett vagyok, egyszerűen szeretnék jó szerepeket játszani.

Van olyan gondolat, ami mentén el tudod mondani, hogy miért fontos ma egy fiatalnak olvasni?

A kreativitás elképesztő, amit kapsz egy könyvtől. Nagyon dühös vagyok a tévére, ami nálunk egész gyerekkoromban szólt. Vekerdy Tamás mondja, hogy attól, hogy megkapják a gyerekek a képet, látják, nehezebb kitalálni maguknak egy világot színekkel, emberekkel, ami a későbbiekben segítene bármilyen kreatív munkavégzésnél. A könyv tágítja a képzelőerőt, a fantáziát, mindent. Más lesz egy gyerek egészen, ha könyvet olvas és könyvből olvasunk föl neki.

Szerző: Juhász Anna

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Sárközy Fanni: „Itt itthon, ott már otthon vagyok” jazzmuzsikus

Sárközy Fanni: „Itt itthon, ott már otthon vagyok”

Feltörekvők: Ertl Zsombor színész a nagy gatsby

Feltörekvők: Ertl Zsombor színész

Cannes-i filmekkel jön a Mozinet Filmnapok cannes-i filmek

Cannes-i filmekkel jön a Mozinet Filmnapok