Tudod már, mit csinálsz a hétvégén?

2018. november 22.
Lehet, hogy már nem olyan vidám az idő, de azért hétvégi program így is kell? Van pár jó ötletünk!

Péntek esti mozi

Ma mutatják be a mozikban a STYX című német drámát, amely az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában debütált és a Lux-díj finalistái között szerepel, valamint az Europa Cinema Label (Berlinale) díjjal is rendelkezik. A sztori szerint Rike, egy középkorú európai doktornő, aki tökéletesen mintázza meg mindazt, amit a nyugati emberről gondolunk: intelligens, magabiztos, eltökélt és határozott. Régóta dédelgetett álma, hogy egyedül keljen útra vitorlásával az Atlanti-óceánon fekvő Ascension-szigetre. Az álomnyaralás gondolata hamar szertefoszlik, amikor egy hatalmas vihar után egy léket kapott halászhajó mellett találja magát. Emberek százai vannak életveszélyben. Rike olyan problémával szembesül, amelynek megoldását nem tanítják egyetemeken. Wolfgang Fischer rendező egy jóléti társadalomból kiszakadt nő történetén keresztül egy aktuális társadalmi problémára hívja fel a figyelmet. Benedict Neuenfels – aki az Oscar-díjas Pénzhamisítókat is fényképezte – kompozíciói kiválóan érzékeltetik, hogy milyen kiszolgáltatott is az ember a természet erőivel szemben. Susanne Wolff lenyűgöző alakítása pedig felkiáltó jel civilizációnk közönyének tarthatatlanságára. (magyarhangya)

Szombati muzsika

Dalaiban a szó és a hang közötti összjátékot tartja a legfontosabbnak, mindennapjait pedig leginkább egyfajta remeteszerű elvonulásban éli Vas megyei tanyáján. Ripoff Raskolnikov zenéje és világa sem illeszthető be a megszokott keretek közé. Small World című legújabb lemezén, amit november 24-én a Muzikumban mutat be, a Bob Dylan által is képviselt, történetmesélő zenei hagyományt követi.

Fotó: Nagy János

Vasárnapi WAMP

November utolsó vasárnapján a Millenáris B csarnokában egy, a Nemzetközi Visegrádi Alappal közösen szervezett projekt eredményeképpen rendkívül izgalmas vásárra számíthatnak a dizájnrajongók. A hazai tehetségek mellett ugyanis a régió közel negyven alkotója is bemutatkozhat Budapesten. A lengyel, szlovák és cseh tervezők mellett bemutatkozik a hónap tervezője is Kontur Réka, aki márkája, a Kontur Fashiona egyet jelent az egyedi kézműves technikával készült bőr táskákkal és kiegészítőkkel. Gyertek ti is a WAMP-ra!