Ilyen volt a régi idők Budapestje karácsonykor

2018. december 25.
A főváros számtalan izgalmas helyet rejt, a házak, a szobrok és a még néhol megmaradt macskakövek is történeteket mesélnek. Karácsonykor viszont mindig különleges fényben és hangulatban úszik a város, nem csak ma, hanem régen is így volt. Képválogatásunknak köszönhetően megtudhatod, milyen volt évtizedekkel ezelőtt a budapesti karácsony és pár programot is ajánlunk advent utolsó hetére.

Bartók Béla Boulevard – a nyüzsgés fellegvára

Az út 1945-től viseli Bartók Béla nevét, előtte Horthy Miklós útként volt ismert. A századforduló óta Buda társadalmi és szellemi központja, itt alkotott többek között Lechner, Csontváry, Móricz, Kosztolányi és Karinthy, és itt írta meg Nemes Jeles László az Oscar díjas Saul fia forgatókönyvét.

Hadik 1957-ben és 2018-ban (bal oldali fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára.)

Ráday utca – kulináris és kulturális központ

Nevét Ráday Gedeon műgyűjtőről és költőről kapta, de története során több névváltást is megélt. A Kálvin teret a Boráros térrel összekötő útvonal már a 18. század elején kialakult, az utcában lóvasút is közlekedett. A 19. század közepén az iparosodás kiindulópontja volt, 1834-ben pedig itt, a 32-es szám alatt kezdte meg működését az első magyarországi pezsgőgyár.

Az utca ma éttermeiről, zenei és kulturális életéről híres. A történelem érdekes fintora, hogy 1979-ben már a Kálvin téri aluljáróban is rendeztek karácsonyi koncertet.

Ráday utca 1957-ben és ma (bal oldali fotó: Fortepan)

Falk Miksa utca – a műgyűjtők álma

Lipótváros egyik legkülönlegesebb utcája ma galériáknak, műtárgy-kereskedéseknek, aukciósházaknak ad otthont. Korábban, a 19-20. század fordulóján a város legfontosabb politikai-közigazgatási központja volt, ennek köszönhetően épültek a környéken a hivatalnokok igényének megfelelő bérházak is. A Falk Miksa utca az évek során sem vesztett jelentőségéből és Budapest legfontosabb műkereskedelmi csomópontja lett. Az ünnepre való tekintettel a galériák és aukciósházak is karácsonyi díszbe öltöztek.

Falk Miksa utca Kieselbach galéria, 1960-ban és 2018-ban (bal oldali fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)

KultUnio – a város szíve

Budapest Multikulturális Negyede változatos képet mutat és rendkívül sok értéket őriz, köztük 220 műemlék épületet, kulturális kincseket és rengeteg izgalmas történetet. Például a Király utca 27-es szám alatt volt megtalálható Ungerleider Mór Velence nevű kávéháza, ahol 1891–92 körül vetítettek először mozgóképeket.

A Zsinagóga és a mellette elterülő zsidó negyed, a gasztro üzletek, a kanyargó szűk utcák, a rejtett kertek és házbelsők, valamint Budapest híres romkocsmái teszik valóban izgalmassá és különlegessé a városrészt.

Madách tér télen: 1945. és 2018. (bal oldali fotó: Fortepan)

Fashion Street – a nagybetűs divat

Az utca története 1789-ben kezdődött, a kerület renoválási terveiben Gróf Schilson János lefektette az alapjait, így létrejött a városközpont és a folyópart közti első összekötő utca, amely Deák Ferencről kapta a nevét. Az évek során számtalan megpróbáltatáson esett át: a két világháború jelentősen megtépázta, majd a szocializmus évei alatt tovább romlott az állapota. A műemléképületek megóvása különösen az elmúlt évtizedekben vált kiemelt fontosságúvá, amikor egy ingatlanfejlesztő elhatározta, hogy luxusszínvonalú bevásárlóutcává alakítja. Ma már mind a turisták, mind pedig a budapestiek számára vonzó célpont, ahol izgalmasan keveredik a múlt és a jelen.

Az ünnepi hangolódást nem csak a csodálatosan kivilágított Fashion Street teszi színesebbé, hanem a Deák Palotában tervezett kortárs művészeti kiállítás is.

Deák Ferenc utca 1979 karácsonyán és ma (bal oldali fotó: Fortepan)