VHM: Körülbelül két éve ismerjük egymást, vagyunk barátok, és nekem mindig az volt az érzésem, hogy rengeteg olyan dolog köt minket össze, ami vagy véletlen, vagy sorsszerű, vagy egyszerűen csak szavakon túli. Hogy mindez kiderüljön, szerettem volna megfordítani a felkérésedet és csinálni veled Pura Poesiát, tehát hogy kicsit én is, mi is megismerhessünk téged. Elkezdtem összegyűjteni a gondolataimat, és arra gondoltam, hogy kis csapdákat is elrejtek. Például: 13.892.
JA: Találjam ki, mi ez? Ennyi találat van a nevemre kattintva?
VHM: Nem… nem. Ennyi napos vagy. Látszik, hogy ez a 13.892 nap teljesen telített, és te vagy tulajdonképpen ma Magyarországon az irodalom háziasszonya. Ez a te figyelésed, ez honnan jön?
JA: Érdekes, nem tudok egy másik olyan művészeti ágat se, amit állandóan prezentálni kéne és kell, hogy legyen háziasszony, aki bemutatja. Amit csinálok, az semmi más, minthogy szeretek olvasni és ezt megosztom az emberekkel vagy erre próbálok buzdítani másokat. Persze ha lehúzzuk a földre, akkor lehet mondani, hogy rendezvényeket csinál az ember, vagy esteket, de még mindig nem vagyok ott, amit elképzeltem. Csak most az elmúlt években, amit mondasz, nagyon telített a pályám.
VHM: Nagyon örülök, hogy ezt mondod, hogy nincs meg, mert én is ugyanerre gondoltam, miközben készültem a beszélgetésünkre. Én tulajdonképpen semmi mást nem csinálok, csak dolgozom – mert van egy hivatásom, ahogy neked is. De csak félig hivatás ez a rengeteg munka, és félig meg bizonyítás – a múltamnak, vagy válaszolok a múltamnak ezzel a rengeteg dologgal. Te hogy érzed ezt?
JA: Amikor gimis voltam, akkor, egyáltalán nem bírtam szerepelni. Éreztem, valahogy stabilabbnak kell lennem. Próbáltam talajt találni, hogy biztosabb legyek. Akkor már volt az irodalom felé út, de még nem olvastam olyan sokat. Húsz évesen lett egy nagy törés, egy nagy szakadás az életemben, egy egészségügyi probléma, ami miatt sokat voltam egyedül Parádfürdőn, ezt Papa meg is írta versben. Ott egyszerűen rákényszerültem arra, hogy elengedjek mindent, ami külsőség, és mindenkitől elszakítva, mint egy varázshegyen üljek, és átgondoljam, hogy igazából mi ez a világ, amiben élünk. És hogy nekem mit ér egy hajszál, vagy egy szem, vagy egy tekintet, vagy bármi – egy mosoly, egy másik ember szeretete, egy könyv. Én ezután lettem tudatosabb, hogy mit akarok csinálni, mert már tudtam, hogy mindent el lehet veszíteni, még saját magamat is. Onnantól kezdve figyeltem arra, hogy ami belül van, amit egy könyv tud adni – az a lényeg. A valódi dolgok nem a felszínen történnek meg…
VHM: Ha valakinek van mondjuk hite a Jóistenben, akkor benne hisz és a hivatásában. Neked volt kérdéses időszak ebben az irodalom-átadásban, volt nagy kérdőjeled?
JA: Másnak voltak kérdőjelei, nekem nem. Valami olyat akartam, ami mindenképpen szembenézés. Tehát hogy nézzük egymást, és tudjunk valami értelmes dologról beszélgetni, mert nekem, amikor valami problémám adódott az életben, akkor bizonyos könyvek átsegítettek. Amikor a Hadikban 2010-ben belevágtam, akkor tényleg mindenki azt mondta, hogy biztos, hogy nem fog működni, majd jöttek az estekre a barátaink, és izgultak értem. Így indult minden.
VHM: Volt egy olyan este vagy akár több, amikor megteremtődött az a hangulat,hogy érezted, na, ezért vagy ott?
JA: Amikor a Hadik első évadában, 2010-ben a legendás olasz emigráns Szőnyi Zsuzsa néni volt a vendégem, akiből részben a szakdolgozatomat írtam, s aki Rómában a Triznya Kocsmában szervezte a kinti magyarok életét, könyvkiadást, közösséget. Az ő asztalánál ült Pilinszkytől Cs. Szabó Lászlón át Illyés Gyuláig, Juhász Ferencig vagy Sebestyén Mártáig rengeteg alkotó, majd fiatal ösztöndíjas, mint én. Mikor megcsináltam neki az estet itt, a Hadikban, beírt az emlékkönyvembe: „Ez, Annácska, annyira jó volt, mint egy Triznya Kocsma!” Az nagyon jól esett.
VHM: Nekem az életem legnehezebb időszakait mindig átsegítette egy vers vagy egy írás. Ilyenkor kézen fog egy költő, egy író, és elvisz oda, ahol hirtelen nem vagyok egyedül. Neked mik voltak az ilyen kézen fogásaid?
JA: Én azért nem voltam mindig ennyire szorgalmas olvasó, mint ma, de itt van előttem pár könyv-élmény kijegyzetelve. Úgy érzem, hogy van valami, amit még nem értem el, vagy nem értettem meg a világból, és azt keresem minden könyvben.
VHM: Ezt nagyon érzem, érteni vélem.
JA: Egyébként pont, ami felül van, az A fehér tigris és alatta A félkegyelmű, itt van, hogy mikor olvastam, 2006 szeptember végén kezdtem el.
VHM: Ez durva, hogy ez van itt, tudod, most játszom, és életem legnagyobb élménye. A könyvet még apa adta a kezembe nagyon régen, de sose értem a végére, mert én is ilyen grundos voltam inkább. Nem Pál utcais, hanem mászkáltam, rohangáltam, fociztam, csajoztam. Ez az egyetlen olyan szerep eddigi életemben, ami olyan volt, hogy nem én kerültem bele egy szerepbe, hanem teljesen egy szerep került belém. Tehát effektív megváltoztatta az életemet meg a lelkületemet a bemutatóig. Sokszor van kétszínűség érzésem színház csinálásnál olyan értelemben, hogy tulajdonképpen iszonyatosan összetetten ábrázoljuk az emberi szépséget és gyarlóságot is egyszerre. És nem is mint tanulságokat kínáljuk, hanem mint közös gondolatokat, és nagyon sokszor végigjutunk egy ilyen közös gondolatig, egy kérdésig, esetleg egy válaszig, és ezeket csaljuk meg. A félkegyelmű volt az első, amit nem lehetett megcsalni.
JA: Megjött Mimi!
VHM: Azt tudni kell, hogy nekem van egy Mimi az életemben, aki a nagymamám, és egy napon születettek a Te kislányoddal, Mimivel, május 31-én. Úgy akartam Mimit bekonferálni, hogy neked mit adott apud vagy a szüleid a kezedbe olvasni?
JA: Édesapámnak több kedvenc költője volt, de ők nem csak versben jelentek meg, hanem történetben is. Minket beemelt az irodalmi életbe még akkor is, amikor valakit ő nem ismert, pl. József Attilát. Az Olyan bolond vagy… verse nagy kedvencem. Ez volt az egyik első József Attila vers gyerekkoromban, amit nagyon megszerettem.
VHM: Érdekes, hogy mindig valamelyik verse megcsap. Már játszottam ötvenszer, mindig egész nap készülök rá. Reggel úgy kelek fel, és este hétig semmi mást nem is csinálok, csak készülök. Nem is a szöveggel, hanem a lelki részére, erre a hullámvasútra. Volt egy időszakom, amit az Ezüst élet című verse egy az egyben lefedett. „Ne bántsatok, ha most rossz vagyok, Ha most kicsit halkabban élek.” És Te Miminek mit adnál a kezébe, milyen könyvet?
JA: Egyelőre mindenfélét kap. Szeretném megvalósítani, hogy Mimi egy olyan világban nőjön fel, amiben van modernség, meg izgalom, meg minden, ami klassz, csak azok az értékek is legyenek benne, ami tartást ad az életben, valódi tartást. És ilyen lehet a könyv, vagy egy érvényes beszélgetés, vagy ilyen lehet az, hogy tiszteljük a szüleinket halálunkig, vagy ilyen lehet az, hogy mit gondolunk egy szerelemről vagy mit gondolunk a barátságról…
VHM: Tulajdonképpen egy bocsánatkéréssel tartozom neked, mert múltkor egy lépéssel előrébb jártál, mint én. Volt egy erős kijelentésed egyszer, hogy neked az apukáddal való kapcsolatod azt jelenti, hogy mindig lesz egy férfi az életedben, de nem tudod, hogy a másik, az hogy fog ehhez csatlakozni. Tehát kvázi két férfi van mindig az életedben.
JA: Igen.
VHM: Most, hogy elment apukád, megcsináltátok a filmet és a könyvet, A mindenség szerelmesét, majd megszületett Mimi. Tehát valami ott van, és valami lett itt. Tulajdonképpen az a szó, hogy örökség, hogy átmenteni értéket, ez nem valami szégyellni való, triviálisan jó dolog. Rájöttem, hogy: de.
JA: Juhász Ferenc nem egy költő volt, vagy nem egy apa, hanem egy tanító, akinek el kell olvasni nem csak a verseit, hanem a prózai írásait is. Egy fiú, aki tudta, hogy ebben a zavaros lánc-világban meg kell találnia és el kell ültetnie az emberek szívébe a magot.
Az én motivációm, az valahogy ez, még ha nem is látszik minden esten. Mimi ezt fogja megkapni, és ez nem mindig egy olvasnivaló, vagy ez nem mindig egy utalás, hogy neki a lelkébe beleverem, hogy „Tudd, hogy ki volt a nagyapád!”. Ő azt onnan fogja tudni, ahogy én beszélek vele, ahogy én megpróbálom nevelni. Az olvasással egy olyan világot tudunk teremteni, amiben érvényes a mosoly, érvényes a szabadság, érvényes a csönd, érvényes a hit vagy érvényes a boldogság. Ez az örökségem!
A teljes beszélgetés a videóban hallgatható!
Látogass el a Pura Poesia Facebook-oldalára is!
