Ismét az esztétikára épített új klipjében a Belau

2019. május 25. |
Central Médiacsoport Zrt.

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronicával átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A zenekar most új dallal jelentkezik, amelyben Sophie Barker működik közre, akit legtöbben a legendás Zero 7-ből ismerhetnek.

A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a hollandiai Eurosonic, az amerikai SXSW, a Reeperbhan, vagy az Untold.

Az ország legkeresettebb exportzenekara most új klippel jelentkezik. Az “Essence” című dalban ezúttal a Zero 7 nevű formációból ismert Sophie Barker működik közre, akivel Londonban és Budapesten rögzítették a friss számot, amely neves nemzetközi magazinokban és rádiókban debütált.„A dal számunkra az egyén feltérképezésének egyes állomásait próbálja megörökíteni – út az elszigeteltségből a felszabadultság felé vagy épp a magányból egymás felé. Az ‘Essence’ ilyen formán a jelképe annak, amiért érdemes küzdeni.” –mesélte a duó az új szemelvényről, amelyhez tartozó klip, pedig P. Szabó Péter munkáját dicséri.

A második Belau lemez előreláthatólag jövőre lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken. A teltházas londoni koncertjük után folytatták európai turnéjukat és nyáron olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszanak, mint a Primavera, az Electric Castle, vagy a Sziget.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal magyar zene

Ismerd meg hazánkat magyar zenekarokkal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow dal

Környezettudatos dalt készített a Follow The Flow

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát” dal

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája “himnuszát”

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel film

Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel