Barcelonai botanikus kertben zenél a Belau

2019. november 18. |

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adtak 22 országban. Az első lemezük, The Odyssey címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmaztak. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy live sessionnel jelentkezik, amelyet Barcelonában, koncertjük előtt rögzítettek élőben. A formáció, ősszel Budapesten és Londonban játszik, tavasszal pedig új lemezt ad ki.

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

A Belau debütáló dala, az Island of Promise, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg The Odyssey című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 23 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW.

Az ország legkeresettebb exportzenekara most egy friss live session videóval jelentkezik. Az Essence című, korábban neves nemzetközi magazinokban és rádiókban debütált dalt egy barcelonai botanikus kertben rögzítették. „Májusban a Primavera fesztiválon játszottunk és direkt kimentünk korábban Barcelonába, hogy elkészítsük ezt a videót, hiszen régóta szerettünk volna egy live sessiont. A helyszínt, bár előre kinéztük, nem tudtuk pontosan, hogy mire számítsunk élőben, de szerencsére nagyon különleges hangulata volt. A zenélésen felül rögzítettünk néhány atmoszféra hangot is, ami ráerősít, arra az érzésre, amit mi ott, és akkor átéltünk” –mesélte a duó az új videóról, amelyet, Christián Farkas készített.

A második Belau lemez előreláthatólag márciusban lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken. A zenekar november 27-én Londonban a legendás O2 Islington-ban lép fel.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem” interjú

Lajkó Félix: „Az ujjamban van a fülem”