Bár már nem tejfölszőke, mint a 200 első randi első évadában, csibészes mosolyáról így is azonnal felismerhető. Több sorozatban és filmben is játszott már, de a legnagyobb sikereket – fantasztikus énekhangjának köszönhetően – a színpadon aratja: 2019-ben az Évad musicalszínésze díjat és a Honthy-közönségdíjat is neki ítélték. A Kálmán Imre Teátrum kávézójában, a Szegény Dzsoni és Árnika című gyerekelőadás után beszélgetünk.
Gondolom, teltház előtt játszottad Szegény Dzsonit, mert a gyerekek végeláthatatlan kettős sorban jöttek ki a szemközti Operettszínházból.
Láttad a gyereksereget? Imádom a gyerekeket, nekem is van egy hat és fél éves kisfiam, és ebben az előadásban látott életében először a színpadon. Amúgy nincs oda a színházért, de mivel látta, hogy a többi gyereknek tetszik, ettől ő is fellelkesült. Utána persze rögtön menni kellett a könyvesboltba, hogy megvegyük a Szegény Dzsoni és Árnika könyvet, amiben lelkesen mutogatott az illusztrációkra, hogy „ott vagy, apa!”. Szóval ezért is szeretem játszani ezt a darabot, meg azért, mert a gyerekek annyira őszinték.
Olyannyira, hogy ha nem tetszik nekik az előadás, akkor azt nem is leplezik.
Igyekszem minél inkább fenntartani az érdeklődésüket, sokszor kiszólok hozzájuk, kérdéseket intézek feléjük, ők meg kiabálják vissza, hogy „vigyázz, ott a boszorkány”.
A Százarcú boszorkány, vagyis az őt alakító Papadimitriu Athina most épp ott ül a szomszéd asztalnál.
Athinával játszom a Spirit Színház kétszemélyes előadásában, az Örökké…szabadon című darabban, amelyben ő a pótanyukám. De amúgy is a pótanyukámként tekintek rá, bármikor felhívhatom, és bármilyen problémámat meg tudom vele osztani. Legszívesebben, ha tehetném, örökre gyerek lennék.
A gyerekek meg felnőttek akarnak lenni.
Én is mindig fel akartam nőni, hogy végre szabadon dönthessek arról, hogy mit csinálok. De most, felnőttként meg úgy érzem, hogy hiányzik az önfeledt gyereklét. Szerintem az ember életének a leggyönyörűbb korszaka a gyerekkor, csak akkor nem értékeli. Engem apám soha nem engedett el a diszkóba, még 16 évesen se. Sosem indokolta, hogy miért. Biztosan innen ered, hogy annyira vágyom a szabadságra.
A Szegény Dzsoni és Árnikát kettős szereposztásban játszod, akárcsak a Titanicot a Veszprémi Petőfi Színházban, a János vitézt meg hármas szereposztásban. Hasonlítgatod a saját játékodat a többiekéhez?
Dehogy, aki ezt teszi, nem megy vele semmire. Aki meg csak azért nem úgy játszik, mint a másik, az meg szánalmas. A néző általában úgysem tudja, hogy a másik színész mit hogyan csinál, magával szúr ki, aki ilyesmiből presztízskérdést csinál. Ha látok Leonardo DiCapriótól egy nagyszerű alakítást, és olyan eszközöket vélek felfedezni a játékában, amiket én is meg tudnék fogni, akkor miért ne tenném? Ráadásul én ahhoz vagyok hozzászokva, hogy szinte minden darabban, kettőzve vagyunk. Ez ad egyfajta biztonságérzetet, hogy ha lebetegszem, vagy bármi történik, akkor van, aki be tud ugrani helyettem. Mondjuk eddig elég ritkán mondtam le előadást betegség miatt.
Miután lediplomáztál a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Budapesti Operettszínház szerződést ajánlott. Miért nem fogadtad el? Elvégre jelenleg is több főszerepet játszol itt.
Nem társulati tagnak akartak szerződtetni, csak darabszerződést ajánlottak. Mai fejjel már lehet, hogy igent mondanék rá. Mióta apa vagyok, sokkal inkább törekszem az anyagi biztonságra. Senki ne mondja nekem, hogy a pénz nem befolyásolja a döntéseinket.
A korábban említett szabadságvágy is biztosan közrejátszik abban, hogy szabadúszó vagy.
Ajánlottak nekem státusszerződést is, de anyagilag nem érte meg. Szabadúszóként többet tudok keresni, igaz, többet is dolgozom. Jelenleg a kisfiam jövőjére koncentrálok. Szeretnék egy saját otthont, 31 évesen már illene, úgyhogy most erre gyűjtök. Meg szeretnék azért még egy kicsit utazgatni is.
Mi alapján döntöd el, hogy egy szerepajánlatra igent mondasz-e?
Előre nem lehet látni, hogy milyen lesz a darab, amire felkérnek, de azért a szereplőgárdából és a rendezőből nagyjából sejthető. A szabadúszás hátránya, hogy sosem tudhatod, lesz-e munkád a következő színházi évadban. Velem megesett, hogy nem volt, emiatt most mindenre igent mondtam. És emiatt van az is, hogy egy kicsit túlvállaltam magam.
Próbáltam összeszámolni, hogy hány színházban, hány darabban játszol, és hány premiered volt az elmúlt hónapokban, de feladtam.
Nagyon sokban. Az Operettszínházban volt a Szegény Dzsoni és Árnika meg a János vitéz, a Spirit Színházban az Advent Hargitán és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, veszprémben a Titanic – ez szeptembertől decemberig öt premier. Februárban lesz A Pendragon legenda, aztán a La Mancha lovagja premierje, plusz lesz még egy kétszemélyes darabom a Spirit Színházban tavasz végén. Mindezeken felül szeretnék saját dolgokat is létrehozni. Tornyi Ildivel – akivel az Advent Hargitánban játszom, és akit az egyik leginspirálóbb, legtehetségesebb fiatal színésznőnek tartok – az a nagy álmunk, hogy legyen egy zenés-verses esténk. Vágó Zsuzsival pedig egy kétszemélyes musicalről ábrándozunk, amit egy maximum száz férőhelyes helyszínen adnánk elő.
Megtapasztalhattad, hogy milyen nagyon nagy és nagyon kicsi színpadon játszani. Melyiket szereted jobban?
A kis színpadot valamelyest jobban preferálom. A kis térben sokkal ösztönösebben tudok kis eszköztárral dolgozni. Persze a nagy színpadot is imádom. Az István, a király egy egészen monumentális darab az Operettben, szenzációs sikerrel megy. Mondjuk volt olyan színészkollégám, aki egyenesen leszarozta… Én tíz éve nem láttam ilyen jó zenés darabot.
Máskor is utaltál már arra, hogy a prózai és a zenés színészek között akadnak ellentétek.
Hiába mondják, hogy nincsenek, sajnos vannak. Akit az előbb említettem, ő is prózai színész, és lenézi azokat, akik énekelnek. Nem szeretnék általánosítani, de sok ilyet tapasztalok. Egyébként meg a musical egy komoly fizikumot és technikát igénylő műfaj. És tény az is, hogy egy musicalszínész többet keres, mint egy prózai színész, talán ez az, ami valójában ellenszenvet vált ki.
Egyértelmű volt, hogy zenés színész szeretnél lenni, nem pedig prózai?
Tudatosan mentem a zenés irányba, sok szerepálmom volt, és mind valóra is vált: Jézus és Júdás a Jézus Krisztus szupersztárból, Frederick Trumper a Sakkból, Maugli A dzsungel könyvéből, István az István, a királyból… Székely Kriszta rettentő jó István, a királyt rendezett, mondtam is neki, hogy sok Trónok harca utalást véltem felfedezni a darabban – én óriási Trónok harca-rajongó vagyok.
Korábban azt nyilatkoztad, hogy az egyetemet nehezen viselted.
Nagyon nehéz ember voltam az egyetemen. Onnan terjed a rossz hírem.
Rossz híred van?
Na jó, nem rossz, de nem nagyon tudtak hova tenni eleinte a többiek, mert nem voltam társasági lény. Nem jártam büfébe, nem bratyiztam senkivel, mert először fel kellett dolgoznom a sokkot, hogy felkerültem Kecskemétről Pestre. Nyomasztott a nagyváros, és nyilván csak súlyosbította a helyzetem, hogy egy szerelmi csalódást próbáltam kiheverni. Olyan voltam akkoriban, mint egy vadló, mindenkit ledobtam a hátamról, mindenkinek beszóltam, gondolkodás nélkül elmondtam a véleményem. Ha az ember egyedül van és fél, hajlamos verbálisan támadni. Ma már nincs bennem indulat, mert dolgozom magamon.
Hogyan?
A saját meditációs technikámmal. Számomra a csönd, az olvasás és a komolyzene segít abban, hogy lenyugtassam, kitisztítsam az elmém. Mosogatás közben pedig Popper Péter előadásait hallgatom. (Nevet.)
Miért aggatsz magadra folyton negatív jelzőket?
Tudatosan teszem. Egyszer visszahallottam, hogy azt mondták rám, nárcisztikus vagyok. Nem tudtam, mit jelent. Nézem magam a tó tükrében, és folytom a hajamat állítgatom? Nem, az a metroszexuális. (Nevet.) Komolyra fordítva a szót, én rengeteget őrlődöm magamban, és ezt sokan ki is használják, mert tudják, hogy érzelmileg labilis vagyok.
Na, még egy negatívum…
Nem ócsárolom magam, csak tisztán látom a helyzetem. Próbálok jobb emberré válni. Kimondom és beismerem a problémáimat, mert csak így tudok változtatni.
Öt évvel ezelőtt sokat cikkeztek a Győri Nemzeti Színház színpadán történt balesetedről, ami tragikusan is végződhetett volna.
Sajnos nem mindenhol az igazságot írták meg, volt, ahol úgy jött le a sztori, hogy szándékosan tettem, amit tettem, mert öngyilkos akartam lenni a színpadon.
Ha valaki nem tudná, miről van szó, ugyebár az történt, hogy a Jézus Krisztus szupersztárban Júdást alakítottad, aki az egyik jelenetben kötelet húz a nyakába, egy rossz mozdulat miatt azonban teljes testsúlyoddal lógtál a kötélen, nem kaptál levegőt, és a kollégáidnak kellett kiszabadítani.
Még most is sokkoló belegondolni abba, hogy akkor és ott meg is halhattam volna. Mondjuk az is döbbenetes, hogy vannak, akik azt feltételezték rólam, hogy szándékosan akasztottam fel magam a színpadon. Tény, hogy padlón voltam, mert akkortájt mentünk szét a kisfiam édesanyjával, de ilyesmit sosem tennék.
Milyen könnyen tudod magad túltenni az igazságtalanságokon, álhíreken?
Nagyon nehezen. Az a jó, hogy most már legalább beszélek arról, ha valami bánt, és ezáltal könnyebb feldolgozni is.
Tudod, hogy milyen kapcsolódó kereséseket ajánl a Google, ha valaki beírja a keresőmezőbe a neved?
Na mondjad!
Érdekli őket Sándor Péter apja.
Apukámnak autós iskolája van, oktató. Egy ideje dolgozom azon, hogy helyrehozzam a viszonyunkat, mert négy-öt éven át nem tartottuk a kapcsolatot. Én is hülye voltam, meggondolatlan dolgokat mondtam, de ő az apám, szeretem. Mi van még?
Sándor Péter magassága.
Tom Cruise-nál simán magasabb vagyok. (Nevet.)
Sándor Péter műtét.
Igen, volt egy gyomorműtétem. A rengeteg idegesekés és stressz tönkretette a gyomrom. Tudod, mivel apukám és anyukám szétment, amikor kisiskolás voltam, nagyon bíztam benne, hogy az én gyerekem nem csonka családban fog felnőni. Sajnos nem így alakult, és a szakításba belerokkantam idegileg is. Rekeszsérvem volt, amire kellett egy kapcsot tenni. De úgy érzem, a refluxom nem javult, mert ugyanazokat a tüneteket produkálom, sokat küszködöm vele. Most speciális étrendet tartok, ez talán majd segít. Amúgy a 200 első randi nincs a keresési ajánlások között?
Érdekes módon nincs, pedig egyrészt ez volt az a napi sorozat, ami által nagyon sokan megismertek, másrészt kisebb közfelháborodást váltott ki, amikor a második évadból kikerült a karaktered.
Az egy fájó pont volt nekem.
Nem tudtál róla, hogy így alakul majd Roland története?
Az történt, hogy csúszott két hónapot a forgatás, és bár nekem előre le volt egyeztetve minden egyéb elfoglaltságom, a késés miatt nagyon nehézkessé vált a jeleneteim felvétele. Nyilván sem a műtétemet, sem a nyári bemutatómat nem tudtam emiatt tolni vagy lemondani. Nem volt hát más választása a készítőknek, mint hogy elköszönjenek tőlem.
Egyébként szeretsz forgatni?
Hát persze. A 200 első randi előtt próbáltam minél jobban megismerni a sitcom műfajt, hogy minél több saját ötletet tudjak belevinni a karakterembe. Szeretem azokat a sorozatokat, amik megnevettetnek, nagyon bírom az öniróniát – én például imádok saját magamon röhögni. Nem mindig tudtam, de ma már megy.
A kék madár című mesejátékban kutyát alakítottál, és azt mondtad, a szerep megformálásához a saját kutyádból merítettél ihletet. Milyen Nyina, a husky?
A névötlet Csehov Sirályából jön. Nyina egy kivételes, istenáldotta kutya. Ő is hat és fél éves, akkor került hozzám, amikor elköltöztem a kisfiaméktól. Nem kell nagy pszichológusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjön az ember, a kutya az én esetemben gyerekpótlék is volt. Nyina teljes értékű családtag, a színházba is sokszor jár be próbára. Bevonzottam, hogy huskym legyen.
Ezt hogy érted?
Gimis voltam, amikor mindenki a vonzás törvényéről beszélt, és persze nekem is volt egy „célok könyvem”, amibe beleragasztgattam dolgokat, hogy miket akarok elérni az életben. Akkoriban ment a Moulin Rouge! film, ezért beragasztottam Ewan McGregor fényképét is. Megvan még ez a füzet, nemrég fellapoztam, és akkor esett le, hogy volt benne egy husky is. Majd biztos Ewan McGregor is a barátom lesz. (Nevet.)
Fotó: Bodnár Zsófi
