Végre magyar nyelvű Parazol klip Törőcsik Franciskával és Trokán Nórával

2020. február 16. |

Egy dal az élet furcsa tükörképeiről, az érzésekről és a szerelem különböző állapotairól. Az Ivan & The Parazol Néha kevés, néha több című száma a zenekar gitárosának, Balla Máténak az esküvőjére készült, ő azonban úgy döntött, legyen inkább mindenkié. A csapat régóta várt magyar nyelvű dalához Hartung Attila, a FOMO rendezője készített klipet.

A Néha kevés, néha több az Ivan & The Parazol készülő, magyar nyelvű lemezének előfutára. „Az élet furcsa tükörképeiről szól, olyan egyensúlyi állapotról, amihez csak akkor juthatunk hozzá, ha képesek vagyunk érezni. Ha nem félünk a rossztól, hiszen rossz nélkül nincs jó se. Azt is mondhatnám, az egyensúly delikát, törékeny és ritka. Külön érdekesség, hogy ez a dal arra az eseményre készült, amikor Máté úgy döntött, egy lány csak az övé lesz, erről a számról pedig úgy, hogy mindenkié” – meséli Simon Bálint, a zenekar dobosa.

Vitáris Iván: „A nemzetközi közönség új inspirációt ad”

Vitáris Iván: „A nemzetközi közönség új inspirációt ad”

Vajon mi kellhet egy amerikai karrierhez, lehet-e a siker egy konstans állapot és előfordulhat-e, hogy valaki a színpadra születik? Vitáris Ivánnal a Művészetek Völgyében beszélgettünk, ahol az a megtiszteltetés ért minket, hogy az interjú közben az új Ivan & The Parazol albumba is belehallgathattunk.

A Néha kevés, néha több felvételei a Pannónia Stúdióban készültek, a keverés és a master pedig Los Angelesben. „A dalnak a zenekarra eddig nem jellemző hangzása van, ami annak is köszönhető, hogy énekben és ír buzukin is csatlakozott hozzánk Agócs Márton az Aurevoir-ból. Bár a felvételek itt készültek Budapesten, a keverést most is Will Anspach-ra bíztuk. Ő mesélte, hogy miközben az EastWest Stúdióban dolgozott, Miley Cyrus producere meghallotta a számot, és teljesen „rápörgött”, mert érdekelte, hogy mi ez az UFO-nyelv és a hangzás” – emeli ki Vitáris Iván, akivel interjúnak ITT olvashatod.

A zenekar a tavaly októberben bemutatott, FOMO – Megosztod, és uralkodsz című film rendezőjét, Hartung Attilát kérte fel a klip képi világának megalkotására: „A koncepciót M. Deák Kristóf operatőr barátommal találtuk ki, konzultálva a zenekarral. Olyan filmet szerettünk volna készíteni, ami tükrözi a gondolatainkat a szerelem különböző állapotairól, és asszociatív módon értelmezi annak folyamatait. A klip tartalmát olyan szemszögből vizsgáltuk, hogy melyek azok a motívumok, amik mélyítik és szabadon tovább értelmezik a szövegben rejlő gondolatokat. Így válhatott számunkra összetett szimbólummá a vér, amiről az embereknek általában negatív kontextus jut az eszébe. Nagyban segítettek minket a színészek, akik voltak annyira nyitottak, hogy a szám meghallgatása után szívesen eljöttek szerepelni.” A klip főként filmes kamerával készült, de tartalmaz VHS és handycam felvételeket is. A kétnapos forgatás fő helyszínei a SOTE Nagyvárad téri épülete és a Made In Helsinki voltak, a szereplők között pedig feltűnik Törőcsik Franciska és Trokán Nóra is.

A Néha kevés, néha több Budapesten legközelebb március 11-én lesz élőben hallható az UP Újpesti Rendezvénytérben, de februárban az Ivan & The Parazol Miskolcon, Békéscsabán és Székesfehérváron is koncertezik.

 Ivan & The Parazol: Néha kevés, néha több 

 Rendező: Hartung Attila

Operatőr: M. Deák Kristóf

Vágó: Duszka Péter Gábor

 

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban bárnai péter

Mintha meglesnénk Adyt és Lédát a párizsi lakásukban

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál 15. PLACCC Fesztivál

Egy falmászó klubban is lehet fesztivál – PLACCC Fesztivál

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában európai hidak

Purcelltől a Pink Floydig a Müpában

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében díj

Mundruczó Kornél filmje díjat nyert Velencében