Vitáris Iván: „A nemzetközi közönség új inspirációt ad”

2018. szeptember 05. | marieclaire.hu

Vajon mi kellhet egy amerikai karrierhez, lehet-e a siker egy konstans állapot és előfordulhat-e, hogy valaki a színpadra születik? Vitáris Ivánnal a Művészetek Völgyében beszélgettünk, ahol az a megtiszteltetés ért minket, hogy az interjú közben az új Ivan & The Parazol albumba is belehallgathattunk. A rajongóknak üzenem, az életben vannak olyan dolgok, amiket megéri kivárni...

Hogy vagytok így a fesztiválszezon végén?

A fesztiválszezon minden évben jól telik, egy zenekar abban tud változni, hogy egyre ismertebbé válik és egyre több helyen játszik. Nekünk ez a szezon csupa pozitív dolgot hozott eddig, nagy közönség előtt játszhatunk, egy rossz szavunk sem lehet. Sok fesztiválra megyünk, szeretnénk külföld felé is nyitni, nemrégiben jártunk Csehországban és Németországban is.

A Művészetek Völgye hangulata, a vidéki környezet, a természet közelsége hogyan hat rád? Inspirálódsz, töltődsz általa?

Igen, folyamatosan, eddig az összes nagylemezünket úgy írtuk, hogy lementünk vidékre. Az első két albumunkat a gitárosunk, Máté szülőházában, Érsekvadkerten, a harmadikat pedig Csákváron, illetve Gannán írtuk. Ez utóbbit meg is örökítettük egy kisfilmmel, amit Müller András állandó fotósunk készített, és THE ALL RIGHT NOWS címmel anno bemutattunk a Toldi Moziban.

Rendszeresen jártok külföldre fellépni, nekem sokszor úgy tűnik, hogy ti kövezitek ki az utat a többi zenekarnak is…

Úgy érezzük, hogy ennek a zenének van piaca Magyarországon kívül is, próbáljuk  felmérni a lehetőségeket, és ugyanúgy, ahogy egy építésznek is vágya, hogy mondjuk egyszer New Yorkban vagy Tokióban húzzon fel egy épületet, nekünk is célunk, hogy nemzetközi közönségnek is játszunk, mert hogy ez új inspirációt is ad. Egy zenekar nem fagyhat be egy bizonyos szinten, mert szerintem ha leszűkíted a lehetőségeket, akkor az inspiráció is leszűkül. Persze Magyarország mindig is nagyon fontos bázisunk volt és lesz a jövőben is.

Amerikában befutni sok zenész nagy álma volt régen is és most is, van esély szerinted arra, hogy valakinek egyszer ez tényleg sikerüljön?

Érdekes ez, nekünk óriás inspiráció például a Locomotiv GT. Ha ma elmész Los Angelesbe az Amoeba Music nevű órási lemezboltba, ott egy magyar zenekarnak van külön névtáblája és lemeze a sorban, és az a Loksi. Tegyük hozzá ehhez azt a történeti szálat, hogy az akkori politikai rendszernek óriási szerepe volt abban, hogy nekik az ottani karrier nem sikerülhetett. Somló Tamás is sokszor mesélte hogy amikor kiértek az első USA turnéjukra szólt a rádióban Ringasd el magad angol változata, a Rock Yourself Away. Megvolt egy menedzsment, PR és minden ahhoz, hogy sikerüljön nekik…Szóval én úgy érzem, hogy sok mindenben szabadabbak vagyunk, mint ők voltak, útlevelünk is van még, úgyhogy megyünk és csináljuk, egy idő után úgy is fog valami történni. Minél több zenekar adja az energiáit, a kitartását, a türelmét, egyszer csak meg fog tudni történni az áttörés.

Amihez például nem árt, ha pályázati pénzt is igénybe tudnak venni a zenekarok, ha lehet, minél többen.

Marha nehéz állást foglalni ebben. Kérdés, hogy az államnak mekkora szerepe kell, hogy legyen a kultúrában, és hogy egyáltalán az állam kimondhatja-e, hogy ő valamit támogat valamivel szemben. Mi a kapott pénzt arra költöttük el, amire kértük, de egyrészt nagyon szigorúan számon kérnek mindent, másrészt a támogatás intenzitása közel sem éri el azt a volument, amit mondjuk a filmiparba tolnak bele. Egy zenekar befuttatásához meg kell írni az új dalokat, megfelelő hangszerpark kell, kell egy jó stúdió egy jó producerrel, ez eddig kb. 10-60 millió Ft alaphangon (ha a világ vezető stúdióit és producereit nézzük). Aztán el kell menni előzenekarként játszani, amiért nemhogy gázsit nem kapsz, még neked kell fizetni, ennek a költségei is nagyon magasak. Mindemellett képezni kell magad, eljárni szakmai találkozóra, hajtani a kapcsolatokat ja és persze némi PR sem árt a lemeznek, így végül ki fog jönni nagyjából egy nagyjátékfilm büdzséje. Ehhez képest a támogatás amit kapunk, elenyésző, de mégis jó kiegészítés és hozzásegít minket a céljaink eléréséhez. Persze, elgondolkodtató, hogy mondjuk a svéd vagy az izlandi zenekarok miért vannak úgy megtámogatva, ahogy. Ezek a kinti modellek jó példák lehetnek a kulturális támogatások bonyolítására, de fontos az is, hogy sem az életszínvonal se semmi nem összehasonlítható velük persze…

A külföldi karrierhez előbb vagy utóbb kell egy ottani, tapasztalt, .jó menedzsment által nyújtott háttér is, ennek a megteremtésén is dolgoztok?

A nagy menedzsmentekhez való bejutás sem egyszerű, az itthoniakkal nagyon jó együtt dolgozni, megvannak azok a frontok, ahol tudjuk egymást erősíteni. De az biztosan egy nagyobb előrelépés amikor bekerülsz egy nagyobb roasterbe, ahol olyan zenekarok vannak, akikkel meg húzzátok fel egymást. Ez is egy jövőbeli célunk. De például az is sokat segített anno, hogy kijutottunk 2013-ban az SXSW-re, ami minden szempontból megérte, ennek köszönhető például, hogy a dalaink bekerülhettek egy olyan amerikai sorozatba, mint a Shameless, ami tényleg kézzelfogható eredmény. A The Moog 2012-ben, mi pedig 2013-ban léptünk fel a fesztiválon, utánunk pedig a Qualitons és több más előadó is kijutott, ez egy nagyon jó tendencia. Kell a képviselet ahhoz, hogy észrevegyék, hogy az ország rengeteg zenei értékkel rendelkezik.

A Los Angeles-i East West stúdióban vettétek nemrégiben fel az új lemezt, nem volt kevés három nap erre?

Látod, itt már vissza is kanyarodunk az előző kérdéshez, a saját erőnkből és a támogatásokból nekünk három nap stúdióbérletre futotta. De szerencsére nem maradt bennünk hiányérzet, 15 órás munkanapokkal megtudtuk oldani, én is naponta felénekeltem öt dalt. Azért azt hozzáteszem, hogy ez egy olyan stúdió, amiben minden a zenészt szolgálja, semmi másra nem kell figyelni, csak arra, hogy tudd azt csinálni amiért odajöttél.

Miben más ez a lemez mint az előzőek, tényleg megállná a helyét egy Foo Fighters album mellett is?

Tíz dal lesz az új albumon, amit most hallottál, az a kezdő szám lesz, ezen már érezni a változást. Lesz azért néhány “átvezető” dal is, hogy ne legyen olyan éles a váltás a megszokott stílushoz képest. Kinyílt az a hangkép amiben eddig voltunk és sokkal jobban le is válogattuk, hogy milyen dalok maradjanak meg. Így egy nagyon koherens, olyan album jött létre, ami szerintem bárhol a világon megállja a helyét. Itt egyszerűen arról van szó, hogy van egy színvonal, amit meg kell ütni leginkább a dalok minőségében, és főleg a hangzásban. Ez hasonló az autókhoz, a Mercedes és a Volvo is megüt egy olyan minőségi színvonalat ami alapvető elvárás. Vannak persze különbségek, előnyök és hátrányok is, de egy magasabb színvonalat mindkettő hoz.

Mikor jelenik meg a lemez?

Jó kérdés, itt megint felmerül sok minden, például, hogy milyen formátumban, kivel jelenjen meg, milyen promóciót tud kapni, mi az a stratégia, cél, amibe betudjuk építeni. Az utolsó lemezünk 2015-ben jelent meg, úgyhogy jó lenne, ha ezzel a negyedik albummal mielőbb ki tudnánk jönni és eljuthatna minél több emberhez. De kell ehhez egy konkrét koncepció, ami mentén haladhatunk, legyen mondjuk egy európai turnés follow up-ja és sorolhatnám még az összetevőket.

Mindig tudtad, hogy erre a pályára születtél és ezt a zenei stílust szeretnéd képviselni?

Tizenéves koromban karácsonyra kaptam meg a Deep Purple Made In Japan című albumát egy osztálytársamtól, ez gyorsan el is döntötte a sorsomat. Később amikor a gimiben csináltuk a zenekarunkat, egyszer azt álmodtam, hogy koncertezünk és ott van Roger Glover, a Deep Purple gitárosa, aki a fellépés után odajön hozzánk és azt mondja, hogy kurva jók vagytok. Aztán 2014-ben egy koncerten tényleg odajött hozzánk a Roger és szó szerint ezt mondta. Egy ilyen megvalósult álom után tényleg azt gondolod, hogy oké, akkor most már nyugodtan befekhetek a sírba.. Ez az egész azt bizonyítja, hogy tényleg semmi sem lehetetlen, bárki bármit kitalál, annak a gondolatnak teremtőereje van. A megfelelő szakmai felkészültség és pénzügyi háttér nélkül ez egy iszonyatosan nehéz és szinte lehetetlen feladat, de hangsúlyozom, hogy nekem az is elég, ha mi elérkezünk valameddig, a következő zenekar meg kétszer olyan messze, a harmadik meg még messzebbre jut, csak történjen meg az áttörés.

Rendszeresen kérdezik tőled, hogy a 60-as, 70-es évek zenéi hogyan lehetnek ma  sikeresek, de nálatok szerintem inkább valamifajta őserő és a szabadon megélés képessége jön át, amit ezzel a zenei stílussal tudtok leginkább közvetíteni.

Nagyon egyszerű ez, vajon miért sikeres a szex? Azért mert abból lesz a gyerek. A szexualitáshoz hasonló élményt a zene tud kiváltani, igaz abból gyerek még közvetlenül nem lett, de közvetetten biztosan rengeteg. Ha megnézzük mondjuk Kiss Tibit, ő maga a zene, neki a zenélés az egy oltár, egy repülőszőnyeg, amire felül. De Szörényi mondta például azt, hogy jön valami, aminek mi csak az adóvevői vagyunk és nektek közvetítjük. Ami a színpadon történik, az nagyon sok esetben valóság de a színpadi egyéniséged mégsem azonos azzal, aki a színpadon kívül vagy. Mert ha lejössz a színpadról és rocksztárnak képzeled magad, akkor egyszerűen csak egy seggfej vagy. Ott fent valami teljesen másnak adod át magad, ami azzal hogy lejöttél, azonnal megszűnik.

Vannak konfliktusok köztetek néha?

Megpróbálunk demokratikus keretek között mozogni és mindig megnézni, hogy a különböző megoldásoknak mi lehet a kifutása. Ez alapján döntünk. Az is sokat segített, hogy volt egy hároméves összecsiszolódási időszakunk, amikor itthon is, külföldön is sokat utaztunk, ez alatt megismertük egymás háklijait, szokásait. Előfordultak nagyon heves viták, de mindent átbeszéltünk, így feloldódtak a feszültségek.

Mennyire terveztek tudatosan, beengeditek ami jön vagy ragaszkodtok a meghatározott célokhoz?

Elég vegyesen van ez nálunk, soha nem tudjuk, hogy mi jön, lehet, hogy hirtelen beköszön egy lehetőség, amiről ma még sejtelmünk sincs. Azt viszont tisztáztuk, sőt, le is írtuk, hogy a zenekartól ki mit vár el az elkövetkező öt-tíz évben.

A siker számodra egy konkrét cél elérése vagy inkább egy olyan állapot, ami lehet folyamatos is, ha teszünk bele energiát?

Erre Bródy János mondta egyszer, hogy: “Sok esetben sokkal jobb felmenni a hegyre, mint ülni a tetején.” Ezzel én is egyetértek. Amerre mi megyünk, az egy nagyon magas hegy, nem tudom, hogy feljutunk-e, nem tudom, hogy mi van a tetején, sőt, azt sem, hogy éppen hol tartunk, de hogy megyünk és haladunk előre, azt biztosan tudom és látom is.

Szöveg: Sárosi Kinga Fotók: Martin Wanda, Sinco, Müller András

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

20 év után Jazz+Az koncert az Arénában aréna

20 év után Jazz+Az koncert az Arénában

Rendhagyó színházi előadást rendezett Eke Angéla bán bálint

Rendhagyó színházi előadást rendezett Eke Angéla

Hadas Kriszta: “Ami ezeket a nőket összeköti, a küzdelem” anyasors

Hadas Kriszta: “Ami ezeket a nőket összeköti, a küzdelem”