SALLE D’ATTENTE (II), 2018
A neved elsősorban divatfotósként ismert, Párizsban a Marie Claire fotósasszisztenseként startoltál. Szerepeltek a képeid az angol Vogue és a Condé Nast kiadó más lapjain is, Isabelle Adjaniról egy kiállításra elegendő portrét készítettél, de a nevedhez fűződik Nina Hagen 1989-es albumfotója is. Visszatekintve, mi volt a nyolcvanas évek sikerszériájának a kulcsa?
Ez elég hízelgő kérdés… Én nem tekintek a karrieremre ilyen grandiózus formában. Inkább úgy látom magam, mint aki befolyásolt, és mint aki kitartóan fejlesztgette a divatfotózás egyfajta művészeti megközelítését. Ebben az értelemben a sajátságos korai fotóművészeti stílusom valójában a fiatalságom és a művészi felfedezés iránti nagy vágyam kivetülése volt. Egyébként négy évtized távlatában azt mondanám, hogy azóta sem sokat változtam. Mindig a felfedezés és kísérlet vágya az, ami hajt.
Mikor mocorgott először odabent valami azt jelezve, hogy nem csak a hagyományos divatfotózás játszhat nagy szerepet az életedben?
A nyolcvanas évek elején nagyon fiatal fotós voltam, és tényleg nagyon sikeres. Viszont nem igazán voltam elégedett a képeimmel. Amikor független lapoknak kezdtem dolgozni – akik nagyobb szabadságot biztosítottak –, akkor lett csak alkalmam másféle fényképészeti megközelítések kifejlesztésére. Ezt az elmozdulást továbbfokozta, amikor néhány évvel később szüneteltettem a divatfotózást, hogy többet foglalkozhassak a festéssel.
RENAISSANCE (II), 2019
Melyik divatsorozatod volt a legemlékezetesebb, amire most is büszke vagy?
Nem kötődöm különösebben a régi munkáimhoz. Függetlenül attól, hogy a divatfotóimról vagy a művészeti alkotásaimról van-e szó – azért időnként felülvizsgálom őket, hiszen az önkifejezésem alapját képezik, ebben az értelemben pedig mindegyiket fontos volt létrehoznom. A jókat és a rosszakat is. Amire viszont kimondottan büszke vagyok a munkásságommal kapcsolatban, az az, hogy nagyon kevés kompromisszumot kötöttem az évek során.
Mi a fotózás utáni aktuális csapásirány?
A Recycle projektem első opusza, a PRELUDE 2017-ben készült el, a második, a ZOMBIE darabjait pedig tavaly szeptemberben mutatták be 2019-es Unseen nemzetközi fotóvásáron, a TOBE galéria standján Amszterdamban. Maga a Recycle egy olyan hosszú távú projekt, amely 2014 elején indult, a fotónyomat- és filmarchívumaimból származó alkotásaim átdolgozására épülve. Akkoriban azt gondoltam, hogy érdekes lenne átértelmezni a múltamat az archív munkáim segítségével. A teremtés pillanata adta izgalom, és annak összefüggései szerintem sokszor felülmúlják a fénykép tényleges minőségét, és ahogy tapasztaltam, ez különösen igaz az én divatfotóimra. Maga a Recycle projekt születése egyszerűen abból a vágyból fakadt, hogy javítsak azon, ami egy másik idősávban, egészen más céllal jött létre. Ebben az értelemben a ZOMBIE sorozatom már nyilvánvaló volt számomra…
IMMORTELS(III), 2019
Miért éppen zombik?
A zombik tökéletes megtestesítői számomra a halál és a feltámadás kortárs szimbólumának. A feltámadás az én művészi megközelítésemben is a festéssel való újrakapcsolódás, ami húsz éven szünet után önmagában is extrém öröm volt számomra. Ezen a ponton ünnepélyesen bejelentem, hogy a jövőben nyilvánvalóan lesz egy ZOMBIE II. néven futó sorozatom is…
A munkásságodat elnézve egészen sokszínű tehetség vagy. Kik voltak rád nagy hatással az utadon?
Hosszú évekkel ezelőtt, és jó ideig nem szerettem a kort, amiben élek, ide értve a kor művészeit is. Egyébként számos nemzet rengeteg nagy, néhai művésze hatással van rám. Hogy említsek is néhányat, következzen pár olyan név, akiket élvezettel fedezek fel magamnak újra az utóbbi hónapokban. Jean-Philippe Rameau zeneszerző (1683–1764), Charles Baudelaire francia költő (1821–1867) vagy az olasz festő, Luca Signorelli (1445–1523). A korszak persze nem változott, de én igen. Már nem sajnálom, hogy nem a Quattrocento (1400-as évek) idején vagy a reneszánsz korában élek. Fogalmazzunk úgy, hogy rájöttem: egy szörfös akkor is tud szép figurákat kivitelezni, ha nincsenek épp mesés, gigantikus hullámok a tengeren.
A kiállítást a TOBE Gallery-ben láthatod március 3-tól április 30-ig, majd április 14. és 19. között a Budapest Art Week részeként is.
A kiállításról a márciusi Marie Claire-ben is írtunk!
