A Magyar Állami Népi Együttes legszebb jelmezei egy helyen

2020. március 08.
A Hagyományok Háza Tradíció és reflexiók – A Magyar Állami Népi Együttes jelmezeinek tükrében című kiállítása egy kreatív és különleges munkának a hátterébe nyújt betekintést. A Magyar Állami Népi Együttes jelmeztervezői számára elsődleges szempont, hogy az elkészített kosztüm kiemelje a tánc szépségét, megteremtse a vizuális színpadi varázslatot, amit jól láthatunk a kiállított darabokon is.

A Magyar Állami Népi Együttes mindennapjainak és fellépéseinek kulisszái mögé tekinthetnek be a Hagyományok Házában a Tradíciók és reflexiók – A Magyar Állami Népi Együttes jelmezeinek tükrében című tárlat látogatói. Az érdeklődők az együttes jelmeztervezőinek egyedülálló kiállításába csöppenhetnek. A tárlat egy hosszú távú, közel 15 éve tartó alkotói folyamatot mutat be Szűcs Edit és Furik Rita kosztümtervezők munkáján keresztül.


A látványos kiállításon összesen 32 viseletbe öltöztetett kirakati baba jelenik meg, fele-fele arányban a két tervező munkájából, de előadásokon készült fotók is reprezentálják a kosztümöket. A tárlatba lépve úgy érezheti az ember, mintha az együttes egy fellépésének kulisszái mögé érkezett volna, a jelmezek és a különleges installáció között sétálva egy-egy előadás hangulatából is ízelítőt kaphatunk.


A viseletek bemutatása mellett installáció és videós bemutatók idézik meg az együttes előadásainak különleges színpadi hangulatát, Dömölky Dániel fotográfus képein pedig a tánc egy-egy kimerevített pillanatát láthatjuk – egyszerre dinamikusan és statikusan.

Fiktív öltözéktanulmányok is részei a kiállításnak, ami a tervezői folyamatnak azokat az állomásait prezentálja, ahogy az alkotó fejében továbbalakul, -fejlődik egy-egy jelmez készítése során megszületett gondolat.

A kiállítás a Hagyományok Házában, Kallós Zoltán kiállítótermében látogatható április közepéig.

Fotó: Dömölky Dániel