Jacob védelmében (Defending Jacob)
A William Landay regényéből adaptált krimisorozat azt a kínzó kérdést teszi fel, amivel egyetlen szülő sem szeretne szembesülni: mennyire ismerem a saját gyerekemet? Vajon elhiszem róla, hogy képes lenne elkövetni valami szörnyűséget, mondjuk egy gyilkosságot? Pont ebbe a helyzetbe kerül az ügyészként dolgozó Andrew (Chris Evans), aki egy meggyilkolt fiú ügyében kezd el nyomozni: a fiú saját fiával, Jacobbal (Jaeden Martell) egyidős, még egy iskolába is jártak, szóval az apa rögtön aggódni kezd a fiáért, fél, hogy Jacobot megrázza majd az eset. Az események aztán gyors fordulatot vesznek, és hirtelen Jacob lesz az elsőszámú gyanúsított. Miközben a szülők biztosak a fiú ártatlanságában, fokozatosan szembesülniük kell vele, hogy nem mindent láttak, vagy akartak tisztán látni a gyerekükkel kapcsolatban. Az új fejlemények fényében Jacob nehéz gyerekkora aggasztó vészlámpává válik, és a fiú bizarr pornópreferenciája sem lehet már ártatlan hóbort, ráadásul kiderül, hogy a felmenők között is akad pszichopata gyilkos. A Jacob védelmében elsősorban a mindenre elszánt apa – Chris Evans már megint hitelesen alakít drámai szerepben – magánnyomozását követi, úgy csavarva ügyesen a bűnügyi szálakat, hogy közben folyamatosan ide-oda billeg a nézői ítéletalkotás is. De közben arról is mesél, mit tesz egy anya (Michelle Dockery) ha a fia tettei (?) miatt egy csapásra elveszíti az életét, és mindent, ami korábban fontos volt számára. A szűk térben mozgó, lassan kibomló, fullasztó atmoszférájú dráma részletről részletre elveníti fel Jacob ügyét, egy megtört apa szemén keresztül elmesélve.
Hol nézheted? Apple Tv+
(Kránicz Dorottya)
Unorthodox
Nagy Shtisel-rajongóként alig vártam az Unorthodoxot. Azon az estén, amikor kijött a minisorozat, leültünk a kanapéra, és hajnalban, az utolsó rész végén álltunk csak fel onnan. A Deborah Feldman regényéből készült sorozat egy haszid közösség életébe nyújt betekintést Esty (Shira Haas) ultraortodox közösségéből való kilépésén és berlini újrakezdésén keresztül. Haas már a Shtiselben is nagyszerűen játszott, de ebben a sorozatban tudott kidomborodni igazán a színészi tehetsége. A történet a haszidizmus negatívumai mellett a szépségét is bemutatja, maga a főszereplő sem képes kimondani a történet egyetlen pontján sem, hogy egyértelműen börtön lett volna az előző élete. A befogadó számára nemcsak érzelmi síkon, de kulturális szinten is utazás az Unorthodox, és talán kicsit segít megérteni az ultraortodox vallási közösségek működésmódját is. Ráadásul Esty családja szatmári zsidó, így néhány magyar utalást is felfedezhetünk a sorozatban.
Hol nézheted? Netflix
(Bobák Szilvia)
Futás (Run)
Engem elsősorban a két főszereplő – az Unbelievable-ben zseniálisat alakító Merritt Wever, és a többek közt az Ex machinából is ismerős Domhnall Gleeson – vett rá, hogy belevágjak a Futásba, és egyébként nagyjából a hozzájuk fűződő viszonyunkon is múlik, hogy szeretni fogjuk-e ezt a sorozatot. A sztori szerint Ruby és Billy még egyetemista szerelmespárként megegyeznek, hogy ha később egyikük a Futás szót küldi sms-ben, és a másikuk is ezt válaszolja, közösen maguk mögött hagyják életüket – bármiben is legyenek éppen. Márpedig mikor évekkel később felszállnak a chicagói vonatra, mindketten nyakig zűrös ügyekben vannak: Ruby a megunt csaáldi életből, két gyerek mellől lép le, Billy pedig összeomlott karrierjéből menekül. Útközben pedig rá kell jönniük, hogy nemcsak az életük változott nagyot, de már ők sem ugyanazok, mint akik annak idején egymásba szerettek.
A Futás igazi színészi jutalomjáték, és a Wever-Gleeson páros jól is hozza a vicceskedő-cukiskodó évődést, de azért még ők is csak éppen tűréshatárig tudják ezt eladni, ugyanis a valódi cselekmény csak a sorozat második felében indul be. A sorozatban feltűnik egyébként az (itt is) zseniális Phoebe Waller-Bridge is, aki producerként is jegyzi a sorozatot, viszont itt még véletlenül se számítsunk a Fleabag egyedi, kínoskodó és merész humorára.
Hol nézheted? HBO Go
(Kránicz Dorottya)
Én még sosem… (Never Have I Ever)
Újabban második tinédzserkoromat élem, és élvezem a tinisorozatokat. Az Én még sosem… sorozat, amelynek jelenleg egy évada jelent meg, túlmutat egy tinikomédián. Már a felütés is izgalmas: a sorozat narrátora ugyanis John McEnroe teniszcsillag, aki maga sem érti, hogy kerül ide. (Az egyik részben persze fel is fog tűnni.) Az Amerikában élő indiai tini, Devi életét ismerhetjük meg, aki nehéz éven van túl: édesapját elvesztette egy váratlan infarktus miatt, ő pedig lelki okokból több hónapra kerekesszékbe került. Tiniként azonban fejébe veszi, hogy végre itt az ideje, hogy bepasizzon, és kiszemeli magának Paxtont, a suli jóképű sportolóját. Hogy mi fog történni, azt most nem lőném le, de a sorozat a szerelmi szál és a baráti kapcsolatok alakulásán túl igen fontos témát mutat be: a gyász folyamatát ábrázolja, ahogy egy tinédzser próbálja megérteni érzéseit és változásait a családi drámák közepette is. Azért ne ijedjünk meg, mindezt humorral, iróniával és rengeteg szerethető karakterrel karöltve teszi.
Hol nézheted? Netflix
(Tóth-Szántó Krisztina)
Little Fires Everywhere
A Big Little Lies rajongói egy kicsit pótlékra találhatnak a Little Fires Everywhere-ben: szintén könyvadaptációról van szó, itt is van flashback-szerkezetből kibontakozó rejtélyes bűntény (gyilkosság helyett mondjuk csak szolid gyújtogatás), első ránézésre tökéletes, gazdag családok sok-sok titokkal a felszín alatt – és még Reese Witherspoon is! A kifogástalanra tervezett műváros, Shaker lakóinak életét a környékre költöző művész, Mia Warren (Kerry Washington) és lánya, Pearl (Lexi Underwood) rázzák fel, akik gyökeresen eltérnek a környék jó modorú, pénzzel kitömött és persze fehér lakóitól – mint amilyen például a Richardson család is (Reese Witherspoonnal az élen).
Az én ízlésemnek elég demagóg a szájbarágós „szegény anya, gazdag anya” ellentét, és a végén szintén háromszor aláhúzott tanulság, miszerint anyának lenni nehéz, és minden anyának vannak titkai, de végül is minden anya (helyzetétől függetlenül) foggal-körömmel küzd a gyerekeiért. Ettől függetlenül bevallom, friss anyaként villámgyorsan végignéztem a minisorozatot.
Hol nézheted? HBO Go
(Kránicz Dorottya)
Fekete Hétfő
A New York-i tőzsde ’87-es összeomlásáról sok mindent lehet mondani, csak ezt nem, hogy vicces esemény volt. A Fekete Hétfő egy évvel az összeomlás előtt kezdődik, majd szép lassan naponként, hetenként közelít a gazdasági tragédia felé. Ráadásul teszi mindezt vígjáték formában, afroamerikai tőzsdecápák történetén keresztül. Már a második évadot tapossa a sorozat, és nemcsak akkor jó választás, ha kikapcsolnánk az agyunkat, de akkor is, ha egy történelmi eseményt nem hagyományos módon szeretnénk megismerni. A tőzsde irracionális, sokszor iszonyatosan kegyetlen világába már a tévé előtt ülve is bele lehet szédülni: a „szakmázáson” túl kokainpartik, kaotikus szerelmi történetek és érdekkapcsolatok epizódjai szegélyezik a történelmi esemény bemutatását.
Hol nézheted? HBO Go
(Bobák Szilvia)
Tiger King
Soha többé nem tudok már ugyanúgy tekinteni Amerikára, mint a Tiger King előtt. Először nem is akartam megnézni a Netflix dokusorozatát, mivel azt gondoltam, csupán azért övezi akkora őrület, mert a megjelenése nagyjából egybeesett a koronavírus-járvány miatti karanténintézkedésekkel, így a mozibemutatók elmaradásával az otthon ragadt embereknek nem maradt más szórakozása, csak a Tiger King. De a kisördög nem hagyott nyugodni, belevágtam, a sorozat nyomán pedig döbbenet, hitetlenkedés és kérdések maradtak.
A főszereplő, Joe Exotic személyét nem lehet egy rövid mondattal leírni. NDK focista frizurás, fülbevalós, kifestett szemű, agyontetovált, nyíltan homoszexuális oklahomai redneck, aki nemcsak a nagymacskákhoz vonzódik, hanem a nála jó húsz évvel fiatalabb srácokhoz is, akikkel össze is házasodik (egyszerre többel is, és az sem zavarja, ha a fiúk végülis heteroszexuálisnak vallják magukat). Emellett meth-függő, fegyvermániás állatkert-tulajdonos és country-előadó egy személyben, aki elindult elnökválasztáson és kormányzóválasztáson, az arcával díszített óvszerrel népszerűsítve kampányát. Vesztét pedig az okozta, hogy egyik ellenlábasára, Carol Baskinra bérgyilkost küldött, erről úton-útfélen beszélt, FBI-ügynököknek is, így nem meglepő módon két évtizedes börtönbüntetésre ítélték.
És a sorozat többi fő- és mellékszereplője legalább ennyire súlyos alak. Maga Carol Baskin is megérne egy misét, hiszen sokan szentül meg vannak győződve róla, köztük Joe Exotic is, hogy 1997-ben meggyilkolta férjét, ám bizonyítékot nem sikerült találni ellene a rendőrségnek. Eközben Baskin a fogságban született nagymacskák megmentőjének szerepében, mintegy szentként tetszeleg.
A Tiger King nem az a sorozat, ahol bármelyik szereplővel azonosulhatunk, részvétet csupán a rács mögött, elképzelhetetlen körülmények között sínylődő tigrisek, oroszlánok, csimpánzok és medvék iránt érezhetünk. A sorozatot nézve óhatatlanul felmerül a kérdés az emberben: ez valóban megtörténhet így, ebben a formában?! De a tények makacs dolgok, és minden állítás ellenőrizhető és valós. Viszont így még inkább ott marad a hatalmas kérdőjel az utolsó rész után: hogy lehetséges, hogy csak egyetlen ember, Joe Exotic van rács mögött a dokumentumfilmben megjelent alakok közül?
Hol nézheted? Netflix
(Lampért Zsófia)
A szerelem sava-borsa
Könnyed sorozatnak álcázza magát, de a Szerelem sava-borsa igazából egy ismerkedéstörténetet mutat be teljes valójában – a legnagyobb mélypontjaival és magaslataival együtt. A történet elején egy gourmet appon keresztül összeakad két ismeretlen (Laila Costa és Guillermo Pfening), akik menő éttermekben randiznak, és szépen óvatosan lebontják a páncéljukat egymás előtt. A sorozat nagyon érzékenyen mutatja be két ismeretlen ismerőssé válását és kitárulkozási kísérleteiket. Az ügyetlen randiszituációk sokunk számára ismerősek lehetnek, a gondolatfolyamok kihangosítása és a kimondott szavak kettőse megmosolyogtatóan életszerűvé teszi a történetet. Nemcsak a két főszereplő kutatja egymást az éttermi találkozókon keresztül, de a néző is egyre inkább nyomozóvá válik, és az elejtett biográfiai morzsákból próbálja kibogozni, ki is lehet ez a két ember, és hogy vajon lehet-e ebből az egészből egy komoly kapcsolat.
Hol nézheted? HBO Go
(Bobák Szilvia)
Daughters of Destiny
Az Oscar-díjas Vanessa Rothnak hét évébe telt, hogy India nem szimplán hátrányos, de a leghátrányosabb helyzetű gyermekeinek (pontosabban az Indiában még nehezebb társadalmi helyzetben lévő lányok) egy csoportját filmezze. Megérte, csodálatos képi világ, színorgia, mélyszegénység kontrasztos terepén mozogva mutatja meg a 2017-es filmkockákon, milyen is az a valóságban, amikor a sok millió elesettből néhányan lehetőséget kapnak egy jobb életre. A The Guardian, a The New York Times és a Vogue által is méltatott 4 részbe ágyazott Daughters of Destiny sokéves, súlyos, néha nehezen emészthető történéseit, és egy olyan nonprofit koncepciót mutat meg, amire jó lenne több példát látni. A sorozat epizódjai egy Amerikába emigrált, jól szituált indiai üzletember által, Tamil Naduban alapított Shanti Bhavan iskola céljait, hétköznapjait és néhány diákja döbbenetes életkörülményeit mutatja meg. A családonként maximum egy gyereket fogadó intézményben 4-18 év között képezik (iszonyú profin, és mindezt angolul), nevelik a gyerekeket egy sikeres életre, hogy az alaptézis szerint felnőve, és a start-up, üzleti, orvosi, ügyvédi és egyéb „prémiumszektorokban” elhelyezkedve „fejenként további 100 rászoruló életét” tegyék majd maguk is jobbá. Fájdalmas nézni, de közben mégis valahogy muszáj. Óriási a nyomás az apró gyerekeken, akik évente kétszer mehetnek haza, hiányzik a többnyire ételt és minden komfortot nélkülöző otthonuk, de tudják, érzik, mekkora lehetőséget kaptak, amivel élni kell – a család és a maguk érdekében.
Hol nézheted? Netflix
(Sütő Emese Franciska)
Outlander – Az idegen
Talán még azoknak is tud tetszeni ez a sorozat, akik alapvetően élből elutasítják az időutazós sorozatokat, ugyanis az Outlander annyira okosan módon köti össze 1945-öt 1743-mal, hogy néha szinte meg is feledkezhetünk a mágikus átkelésről. A nagysikerű sorozat már a 6. évadnál jár, és többek között modellezi azt, hogy mi, a jelenkorból hogyan tudunk egy történelmi korra tekinteni. Claire Randall 1945-ben nővér egy brit katonakórházban, 1743-be érkezve szintén gyógyítónak áll, hiszen kétszázéves távlatból a modern orvoslás eszközeit alkalmazva kiemelkedik nővértársai közül. Sőt, olyannyira kiemelkedik, hogy egy ponton boszorkányság vádja alá is kerül. Amellett, hogy a sorozat során megfogalmazódik a20. és a 18. század elképesztő különbözősége, legfőképpen politikai és lelektani síkon rengeteg párhuzamra is bukkanhatunk. A sorozat egyik tetőpontja, amikor Claire-nek döntenie kell, hogy visszamegy a saját jelenébe, vagy a múltban ragad, és a pillangóeffektus elve szerint megsemmisíti a 20. századi életét. A tekervényes időbeli ok-okozati viszonyrendszer mellett az Outlander képes több idősíkon több kultúrát és több társadalmi osztályt is korhűen ábrázolni, miközben kalandregénybe illő fordulatokkal, fáradhatatlanul szövi a cselekményt.
Hol nézheted? Netflix
(Bobák Szilvia)
Into the Night
Nálunk tartja magát egy családi szabály – legalábbis mostanáig tartotta… –, hogy az ígéretes Netflix sorozatokat csak „együtt” kezdjük el. Ennek a bejáratott csütörtöki csajos, vagyis „fiús” este vetett véget, amikor is a lakás egyetlen férfitagja elvonult az első, karantén utáni pókerestjére nagy boldogan. Még nem fordult a kulcs a zárban, de már előkerültek a dugi chipsek, mirelitpizza-falatok, és felbontásra került egy tábla mogyorós diabétesz csokoládé némi a diétás kóla kíséretében. Egyértelmű volt, hogy a menü mellé minimum egy apokaliptikus pályán mozgó film, vagy sorozat is bekanyarodik, ezúttal az Into the night című opusz. A Netflix-újonc nem az A-listás, orrvérzésig beharangozott szériák közé tartozik, közepesen gyenge trailerrel „csábított”, amire emlékezetem szerint a pasim még pofákat is vágott korábban (ő ezt utólag tagadja).
A lengyel The Old Axolotl című science fiction kötetre (Jacek Dukaj írótól) épülő belga sorozat nem finomkodik, egyből beletenyerel a sztori közepébe. A chipszet még felbontani sincs idő, de már zajlik a dráma a brüsszeli reptéren, pláne az eltérített gép fedélzetén, eldördül az első lövés, pörög a háttérzene (remek munka, mesteri vágások), az adrenalin pedig váratlanul az egekbe szökik, majd ott is marad, ha már úgy adódik… Egy maroknyi emberrel (üdítően ismeretlen arcokkal, sokféle anyanyelvű karakterrel) érik el, hogy percenként megáll az emberben az ütő. Hat rövidke, nagy eséllyel alacsony költségvetésű részecske. Csupa szívdobogás, fokozott tempó, világvége. A pusztító erejű napsugarak ellen a géppel folyamatosan az éjszakába menekülő csapat drukkereként, a nemlétező fedélzeti karfába kapaszkodva az ember észre sem veszi, és már az éjszaka közepe van.
A sorozat egyetlen hibája, hogy nem egyből kettő évaddal jöttek ki. Az előzetesen egy 10-es skálán egy kb. ötösre belőtt sorozat nagyon kellemes meglepetés volt. Üdítő változatosság azoknak, akik kedvelik az apokalipszis témakört, de nem csak a hollywoodi pompával prezentált verziókra vevők.
Hol nézheted? Netflix
(Sütő Emese Franciska)
Kedvenc reality sorozataink:
Szerelem: Too Hot To Handle
Amikor először hallottam, hogy van egy új reality, aminek annyi a koncepciója, hogy egy rakás szép embert beraknak egy egzotikus szigetre, de nem lehet szexelniük, egyszerűen nem voltam képes feldolgozni, hogy mehetett át bárhol is ez az ötlet. Ki az az idióta, aki ne bírna ki négy (!!!) hetet szex nélkül pénznyereményért cserébe – gondoltam én, felidézve, hogy nekem például pénznyeremény nélkül is sokszor ki kellett bírnom négy hétnél sokkal többet. Elképzeltem ezt az egészet az ismerőseimmel, és arra jutottam, hogy ez a világ legunalmasabb reality-je lenne, de azért nem vagyok ennyire bölcsész vagy limitált fantáziájú, ráadásul a Való Világos és Éden Hoteles tapasztalataimból is tudom, hogy vannak emberek, akiknek ez valószínűleg nagyobb kihívás, mint mondjuk nekem.
Azt viszont még a korlátolt újlipótvárosi világképemet félredobva sem akarom elhinni, hogy nincs megrendezve a Too Hot To Handle első része, amiben a luxusvillába helyezett házivezérlő robothang bejelenti, hogy itt négy hónapig nemhogy szex, de még csók meg fogdosás sem lesz – az egyik szereplő konkrétan úgy reagál, hogy ez olyan, mintha „meghalt volna az anyukája”. Vagy húsz percig fújtatnak, hitetlenkednek, a lányok olyan szomorú tekintettel bámulják a félmeztelen fiúkat, mintha elgázolt kismacskák szorultak volna a kockáik közé, a fiúk pedig csak néznek dühösen a felfújt, érinthetetlen mellekre, mint a szabadnapos matróz, akitől megvonták a kimenőt. Visszakérdeztem a barátomtól, hogy ugye jól hallottam, hogy négy hétről van szó, nem pedig négy hónapról vagy négy évről, de nem, tényleg huszonnyolc napot kéne kibírni. Persze hamar (az első nap) kiderül, hogy ez sem sikerül nekik, hiába fogy az amúgy sem olyan óriási pénznyeremény minden stiklivel. Közben kapnak mindenféle feladatokat, hogy meglássák az olajozott testeikben lakó lelkeket is, de ez keveseknek, és nekik is csak kevéssé sikerül, a többiek továbbra is sokkal inkább szexelni akarnának. Nekem amúgy a kedvenc karakterem Kelz, akit üdítő kivételként tényleg érdekel a pénz: nem is megy bele még egy csókba sem, nehogy kockáztassa a levonást. Mint az összes hasonló reality, nyilván ez is olcsó szórakozás, ami egy csomó szinten problémás, de még ezzel együtt is érdekes élmény végignézni – még akkor is, ha alapvetően semmiféle meglepő fordulatot nem tartogat.
(Kránicz Dorottya)
Gasztro: The Big Family Cooking Showdown, Restaurants on the Edge, The Final Table, Nadiya’s Time to Eat
A karanténban a napi rutin kialakítása volt a legnehezebb számomra… egy idő után az vált be, hogy szigorúan délben felálltam a számítógép mellől, és kivonultam a konyhába, hogy na, a mai ebéd a következő lesz… eközben szoktam rá a főzős realitykre, ami nálam nagyon meglepő hozadéka a home office-nak. Próbáltam magam nem nyomasztani az élesztős és kovászos kenyérsütők országa lettünk jelenséggel, így inkább a sorozatokba menekültem – Michelin-csillagos séfekkel vagy étteremtulajdonosokkal kevésbé frusztráló a főzés. Miközben pár alapanyagból dobálgattam össze a napi vega betevőt, a The Final Table-ben soha nem hallott étkeket és számomra teljesen értékelhetetlen fine dining fogásokat készítettek, vagy mire betettem egy adagot a mosogatógépbe, egy teszem azt Hawaii-n lévő brutál kilátással bíró éttermet felpimpeltek első osztályúváa Restaurant ont he Edge-ben. Sokan és sokszor próbáltak fine dining szeretővé tenni, eddig igen sikertelenül – de ezeket a műsorokat nézve kicsit átértékeltem a főzést magát, értem és megértem azt a szenvedélyt, amit egy séf élhet meg nap mint nap, nem mellesleg az ez évi utazáséhségemet is picit pótolta, hogy minden nap más ország gasztronómiájába nyertem betekintést.
Ha pedig igazi otthoni ízekre vágyunk, időnk viszont egyenlő a nullával, próbáljuk bezsúfolni két gyors tésztafogás közé Nadiyát és műsorát – tényleg megdöbbentő, hogy maximum negyedórás időbefektetéssel micsoda ételkölteményeket tud az asztalra varázsolni. Ha napirendre tudunk térni az általa használt vaj- és cukormennyiség felett (állítólag két hűtője van, az egyikben kizárólag vaj van… sok vaj…), picit low carb és low fat üzemmódba átállítva fantasztikus ötleteket tudunk ellesni tőle. A The Big Family Cooking Showdown pedig ötvözi az otthonfőzés és a versenyszellem kettősét – angol családoknak drukkolhatunk, akik egymással mérik össze sokszor igen magas gasztronómiai tudásukat.
Nem árulok el zsákbamacskát, hogy ezeknek egy kellemetlen mellékhatása biztosan lesz – az állandó, csillapíthatatlan éhség!
Divat: Next In Fashion, Styling Hollywood, Queer Eye – More than a makeover
Mivel munkám javarészt fotózásokból, ruhák folyamatos cipeléséből, mozgatásából, öltöztetésekből áll, természetes volt hogy először a „divatos” realitykre cuppantam rá. A Next in Fashion pont jókor kapott el, kicsit betöltötte a munkám hiányával keletkező űrt. Alexa Chung műsorvezetőt régóta csodálom, Tan France stílusa megszokható, a 18 divattervező pedig igazi egyéniség volt – a versenyzés pedig a véremben van, mi kellhet még! Aki nem látta, azonnal kezdjen neki! Tan átvezetett a Queer Eye világába – régebben már láttam hasonló, öt meleg srác átalakít sémájára készült műsort, azt is imádtam. Nagyon emberi, nagyon esendő, nagyon tanulságos átalakításokat nézhetünk végig, igazán megható, ahogy kinyílnak, maguk jobb verziói lesznek emberekből… sajnálom, nem szégyellem, sokat megkönnyeztem.
Akiket pedig a divat kevésbé érzelgős, inkább a futószalagszerű professzionális celebvilág része érdekel, azoknak itt az új Az ördög Pradát visel, a Styling Hollywood: Jason Bolden stylist és férje, Adair Curtis Hollywood afroamerikai celebszereplőit öltöztetik, és teszik otthonukat szebbé. Oscar-gála, Grammy-díjátadó vagy Golden Globe vörös szőnyeg – Jason kezei között fordul meg a fekete celebritások krémje, nem beszélve a megannyi high fashion couture vagy vintage ruhakölteményről. Isteni belesni, hogy a „nagyok” hogy csinálják!
Otthon: Interior Design Masters, Tiny House Nation, Tidying Up with Marie Kondo
Ha már felszögeltük az összes, évek óta a sarokba állított képet, és lefestettünk minden szóba jöhető kopott bútort, jöhetnek az enteriőr realityk! Mivel félig szakmámba is vág, imádom a lakásfelújításokat, berendezéseket, ide nekem az összeset! Az Interior Design Masters klasszikus versengős reality, keresik a legjobb lakberest. Ezt igen erős kritikai éllel tudtam csak nézni, lévén sok megdöbbentően ízléstelen megoldás is született, de ugye kinek a pap, kinek a … Mindenesetre imádok szurkolni, rögtön vannak kedvenceim, átpártolok, ha kell, tehát dráma zajlik ott is, meg nálam is. A Tiny House Nation egy nálunk eddig kevésbé ismert világba kalauzol el minket, a tiny house-ok világába: Amerikában és Ausztráliában már szinte nemzeti jellegzetesség a kerekeken húzható, akárhol leállítható, közművektől akár teljesen függetleníthető ház. A műsorban keresztül-kasul utazzák Amerikát, egyre lehetetlenebb ügyfeleket és kívánságokat kielégítve. Mivel 30-60 négyzetméteren kell gyakorlatilag mindazt elhelyezni, ami akár egy 4 tagú családnak kell, a szuper ötletek és izgi megoldások csak úgy röpködnek. Amikor pedig már azt hittem, ennél nincs lehetetlenebb, helyet tudott kapni egy versenyzongora kristálycsillárral, vagy akár egy 50 darabos cipőgyűjtemény is. A műsor nem kevés önismeretre is okít, a költöző családoknak igen sok, évek óta felhalmozott szükségtelen tárgytól kellett megszabadulni. Ettől már csak egy ugrás volt Marie Kondo és műsora, ami nekem sajnos eddig kimaradt! Pedig Marie-nál kedvesebb, finomabb lelket keresve is alig találni ma, amire pedig tanít, pszichológusokat megszégyenítően hasznos és élhető. Bárki, aki kicsit is csapdában érzi magát a lakásában, házában (mondjuk most ki nem), kezdje el nézni – nem baj, ha rájön arra, amire talán a vírus is megtanított minket – kevesebb tárggyal is lehet élni, nem kell harácsolni, fogyasztani megállás nélkül…
(Molnár Anikó)
