Kedvenc sorozataink, amikkel sokkal elviselhetőbb a tél

2018. december 04.
Egyszer már összeszedtük kedvenc sorozatainkat, de azóta annyi újat láttunk, hogy most egy újabb összeállítással jövünk. Néztünk kísértetházas horrort, menő bankrablókat, ifjú zsenit és fura gyógyszerkísérlettel gyógyuló mentális betegeket is.

Good Place

Mindenkit foglalkoztat a túlvilág létezésének kérdése, a Good Place pedig épp erre ad egy lehetséges, bár eléggé kiábrándító választ. A hangsúly mégsem a földi lét utáni alternatívák – a pokol szenvedéseit a végtelenségig kikarikírozó Bad Place és a mindenki által áhított Good Place – bemutatására kerül, hanem az etika és a morálfilozófia kérdéseinek boncolgatására. A Good Place-be simán beleférnek az őrült poénok a levegőben repkedő óriás koktélrákoktól az univerzum minden tudását birtokló személyi asszisztensig, és az olyan klasszikus morálfilozófiai dilemmák érthető, de komolyan vett magyarázatai, mint Philippa Foot híres villamos dilemmája. Így a Good Place filozófialeckének sem utolsó, ráadásul folyamatosan elgondolkodtat arról, mit kell tennünk, hogy jó emberekként éljünk – még akkor is, ha talán senki nem számolja a túlvilágon olyan sokat számító pontjainkat. Épp most megy a harmadik évad, de még nem késő becsatlakozni!

(Kránicz Dorottya)

Hol nézheted? Netflix

Insecure/Bizonytalan

Issa Rae sorozata új fejezetet nyit a sitcomok történelmében. Az afroamerikai multitalentum, aki egy személyben producere, forgatókönyvírója és egyik főszereplője is a sorozatnak, az amerikai fekete közösség mindennapjait, különösen a fiatal nők megpróbáltatásait veszi végig nagyon hétköznapi szituációkon keresztül, melyekben nincs helye a szépítésnek, patetikus hangnemnek és a klasszikus értelemben vett píszínek sem. A már harmadik évadot taposó sorozat a kritika és a közönség elismerését is megkapta, ami érthető, hiszen a bizonytalanság, identitáskeresés vicces-kínos aspektusait középpontba állító sorozat filmes szempontból is egy nagyon különleges hangulatvilágot és hangnemet üt meg.

(Bobák Szilvia) 

Hol nézheted? HBO

Éles tárgyak

Ez az a sorozat, amit megbeszélsz a zöldségessel, a barátokkal, az üzleti ebéden, egyszerűen mindenhol – nem hagy hidegen, hátborzongató, nyomaszt, mégis nézed, mert egyszerűen zseniális. A végéről nem is szólva, aminek a megfejtését stafétaként adod tovább… De miről is szól? Egy tipikus amerikai kisvárosról és klasszikus figuráiról – a befolyásolható seriffről, a mindent tudó és mindenhol szálakat mozgató, de persze tiszteletben álló előkelő családokról, a „nálunk minden rendben van” attitűdről – ami maga után vonja az „ami viszont nem, azt eltussoljuk” effektust. Camille Preaker (Amy Adams) újságírónőt a szerkesztője küldi vissza gyerekkora helyszínére, hátha helyiként ő többet tud meg két, nemrég eltűnt tinilány ügyéről. Camille révén feltárul a kisváros és benne családja egyre nyomasztóbb múltja és szép lassan megértjük, miért lett Camille olyan amilyen – itt kell megjegyeznünk, hogy Amy Adams zseniális a masszív alkoholista, magát folyamatosan büntető újságíró szerepében – szinte hiányoljuk, ha nincs a kezében megszokott, vodkával teli ásványvizes üvege. A nyolc részt egyhuzamban végig lehet pörgetni, úgysem bírja ki az ember – egyre jobban lehúz a sztori, magába szippant, gyakorlatilag nincsenek olyan karakterek, akik ne számítanának klinikai esetnek. Mindenki titkol valamit, mindenki „ketyós” valahol és nem mellesleg az egész város iszik! Mégis nézed, mert tudni akarod mi történt Camille testvérével, miért ennyire furcsa az anyja és miért fojtanád meg egy kanál vízben őt is meg az apját is, miért pofoznád fel féltestvérét, aki mind közül a legfurcsább. Ha még mindig meg kell győzni, hogy egy hosszú téli hétvégét Camille-al tölts, csak annyit mondunk, a rendező az a Jean-Marc Vallée, aki a Big Little Lies-t is jegyzi. És még egy jó tanács: az utolsó részt teljesen a végéig nézd meg – a legeslegvégéig! Ámen!

(Molnár Anikó)

Hol nézheted?  HBO

The Sinner – 2. évad

Az első széria óriásit szólt, és Jessica Bielt is végképp pályára állította a drámai karakterdomborítás terén. Okosan, ügyesen nyitott rá a Netflix rajongókra, egy jól bejáratott hollywoodi névvel, rengeteg hátszőrtupírozó fordulattal és jó pár liter vérrel már szinte az első filmkockákban. A második évaddal sem sikerült csalódást okozni (nekünk legalábbis). Timberlékné helyett, ha nem is élvonalbeli celebekkel, de remek csavarokban, titkokban gazdag sztorival ültetnek minket a tévéképernyők, és téli paplan fölé merevedett laptop elé a készítők. Aki az első sorozat receptjének alig megbindzsizett kopi-pésztjét várja a cselekmény terén, annak talán a torkán akadhat a második évad, de Bill Pullman, (Harry Ambrose nyomozó) és a történet középpontjában álló kisfiú kettősén keresztül szálról-szálra kibontakozó, olykor felkavaró és folyamatosan elgondolkodtató történet mindenképp megér pár téli filmnézős estét.
(Sütő Emese Franciska)
Hol nézheted? Netflix

Boszorkányok elveszett könyve

Na igen, ebben a sorozatban tetten érhető minden, amit az ember lánya próbál titkolni a világ előtt, avagy ez a menthetetlenül romantikusok, nagy Ő-t keresők sorozata, akik minden természetfelettiben hisznek vagy hinni akarnak. Még csak egy évad ment le, de köztünk szólva alig várom a folytatást, és ezzel nem vagyok egyedül. A sorozat ötvözi a Szürke ötven árnyalata trilógiát a Twilight világával és habitusával, megspékelve egyéb, más fantasykből jól ismert karakterekkel. Van itt önbizalomhányos, erejéről tudomást sem vevő boszorkány (Ana vagy Bella-klón), hatalmaskodó, patriarchális parancsolgató vámpír, aki ha egyszer szerelembe esik, az a végzete lesz (Christian avagy Edward), kettejük szerelme pedig hadüzenet a világ és benne a teremtmények ősi, hosszú évszázados rendje ellen! Tudjuk, hogy már láttuk, hallottuk, unalomig ismerjük, mégis együtt izgulunk velük az üldöztetésben, harcokban, hisz mint mondtam, menthetetlenül romantikusok vagyunk! Arculcsapóan hamar véget ér a nyolc rész, kapkodod a fejed és veszed a nagy levegőket hogy akkor most mi van, aztán rájössz hogy két rész már magyarul is megjelent, a harmadik pedig nagyon ajánlom hogy legyen fordítás alatt. Én már ledaráltam az első könyvet, megszerzés alatt a folytatás. Annyit mondhatok, a könyv sokkal inkább a szerelmi szálra koncentrál, a sorozat sokat színesített rajta, tehát enyhébb menthetetleneknek is ajánlom! Aki szereti Oxford és angolhon világát, az angol nyelv csodálatos zengését, és nem hagyja hidegen az őszülő halántékú Matthew Goode, ne tétovázzon tovább!

(Molnár Anikó)

Hol nézheted? HBO

Ifjú Sheldon

Az Agymenők előzménysorozata Sheldon gyerekkorába repít minket vissza, amikor a mini tudós kortársai közül kiszakadva 9 évesen középiskolába kezd járni. A komédia a Kelet-Texas korabeli valóságát is parodizálja: az amerikai focit, templomi rendezvényeket és a marhaszegyet istenítő közösségben az ijfú zseni sehogy sem találja a helyét, ezért a saját világába burkolózva megannyi hétköznapi, de számára rettenetes problémával találja szemben magát. A sorozat hangulatának semmi köze (sajnos/szerencsére) az Agymenők keményen szexista megjegyzéseket is megengedő stílusához, mindenképpen az eredeti sorozattól külön érdemes értékelni az Ifjú Sheldont.

(Bobák Szilvia)

Hol nézheted? CBS, HBO

Maniac

Aki ismer, tudja, hogy a rajongásig szeretem Jonah Hillt, szóval alapból mindent megnézek, amiben szerepel, de amikor kiderült, hogy ez történetesen egy pszichiátriai betegségekkel foglalkozó, őrült virtuálisvalóság-agydaráló, a Maniac nyilván az év legjobban várt sorozata lett nekem. És hála az égnek, nem is okozott csalódást. A fura gyógyszerkísérletben a családi traumától kísértett Annie (Emma Stone) és a skizofrén Owen (Jonah Hill, baromira lefogyva) véletlenül keverednek egymás mellé, történeteik azonban összekapcsolódnak a kísérletek folyton változó virtuálisvalóság-világaiban. Mellesleg az egész bizarr kék és rózsaszín neonban úszó agymenést az anyakomplexussal és szexuális zavarokkal küszködő Mantleray professzor vezényli, akit Justin Theroux alakít zseniálisan. A Maniacben tulajdonképpen külön-külön is életképes minisztorikat kapunk a 10 részen keresztül: van bennük klasszikus noirokat megidéző, fantasy vagy épp gengszterfilmes epizód is, de a műfaji játékok egyáltalán nem lógnak ki, szépen simulnak a gyógyszerkísérlet által ügyesen megteremtett, merészen tágítható keretbe. Közben pedig nagyon is komolyan veszik a mentális betegségekről való beszédet. Annie traumafeldolgozása, Owen kiszolgáltatottsága és a mindkettőjükre tapadó stigma súlyos és aktuális kérdések, a Maniacnek pedig sikerül közelebb vinnie ezeket az emberekhez.

(Kránicz Dorottya)

Hol nézheted? Netflix

Casual (Alkalmi)

Unaloműzésként, véletlenül kattintottam rá, de hamar felfedeztem a báját. A magyarul Alkalmi címet kapott, 4 évadot megélt sorozat pár éve már befejeződött, de mégis aktuális és élvezhető minden része. Nagyon emberi karakterek, összetett, az évadok alatt szépen kibontakozó jellemek, mindez könnyed humor, sok szex és izgalmas emberi kapcsolat körítésével. A főszereplő Valerie nemrég vált el – férje a tipikus kapuzárási pánikkal menekült egy jóval fiatalabb szoknyája mellé. Ezért kamasz lányával, Laurával Valerie agglegény életet élő bátyjához, Alexhez költöznek. Valerie neurotikusnak is mondható pszichológus, akinek vissza kell térnie a randizók világába – a csavar nem kisebb, minthogy mindezt Alex és Laura tevékeny közreműködésével teszi. Hármuk viszonyában nincsenek nagyon tabutémák, a kamasz lánnyal ugyanúgy megbeszélik az éjjel történteket, mint egymással. Alex, a látszólag és gyakorlatilag is semmittevő nárcisztikus folyamatosan fogyasztja a nőket, Laura pedig a fiúk és lányok között lavírozva éli a kamaszok világát. Hármuk véd- és dacszövetsége, összetartó, védelmező és másokat be nem engedő burka akkor lesz érthető, mikor feltűnnek a szülők – a két, gyereknevelésre teljesen alkalmatlan idős ember akkora aha élményt hoz magával, hogy a fal adja a másikat. És hogy mi a jó a sorozatban? Az ember szokatlanul sok párhuzamot találhat saját életére, elcseszett párkapcsolataira, megrekedt szülői mintáira – egyszóval az emberi kapcsolatok ezernyi rezgéseivel és miértjeivel foglalkozik, miközben azért nagyon jól szórakozol a szereplők (és saját magad) vidám és sanyarú sorsán.

(Molnár Anikó)

Hol nézheted? HBO

A kenderfutár (High Maintenance)

Kinek és miért van szüksége fűre? – ez a kérdés áll A kenderfutár sorozat középpontjában. A vimeos sorozaton alapuló széria Brooklyn ezerszínű világába nyújt bepillantást egy névtelen kenderfutár (Ben Sinclair, az alkotó és főszereplő egyben) szemüvegén keresztül. Az olykor szociológiai/etnográfiai tanulmánynak is beillő „dramedy” epizódokban csak a futár mint összekötő kapocs az állandó, illetve a sajátos életszituációk, amikor szükség van a futár szolgálataira. Akinek bejött a Broad City vagy akár az Insecure világa, sőt, egy szinttel még tovább is menne, az garantáltan nem fog csalódni.

(Bobák Szilvia)

Hol nézheted? HBO

The Haunting of Hill House

Végre egy jó horror-sorozat, aminek ugyan nagyon kevés (szinte semmi) köze van az alapjául szolgáló klasszikus regényhez, mégis képes újra izgalmassá tenni a klasszikus kísértetház-toposzt. Valójában azért, mert a Hill House a horror rétege alatt egy baromi pontosan megrajzolt családi dráma, amiben a végletesen racionális nézők még fogódzóra is találhatnak a mentális betegségek családi halmozódását magyarázatul véve. A tízrészes minisorozatban egyenként ismerhetjük meg az ötgyerekes Crain-család élményeit és természetfeletti észleleteit a kísértetjárta Hill házban, a különböző perspektívák pedig fokozatosan meg- és újraírják a narratívát. Az pedig külön dili, hogy a neten azóta már egy csomóan összegyűjtötték a „rejtett” kísérteteket a sorozatból, akiket tényleg alig lehet észrevenni az epizódok nézése közben – ha már megvolt a sorozat, érdemes újranézni és levadászni őket!

(Kránicz Dorottya)

Hol nézheted? Netflix

Money heist

Ó, hát hol is kezdjük… A Money heist jó, sőt, zseniális, ha csak 1-2 rész után üt is be teljesen. Minden bankrablós klisé benne van, de mégis valahogy újrafűszerezték a rongyosra feldolgozott műfajt. Rengeteg amerikai filmeken edzett szemnek új arccal, friss, váratlan fordulatokkal, és egy olyan szexi nyelvvel, amitől az embernek azonnal kedve lesz letölteni a Duolingót, és a spanyol nyelvterületre belőtt Tindert is egy kalap alatt. A Money Heistben olyan szépen, pontosan kidolgozott, szerethető karakterekkel, erős sztorival, és tényleg flottul játszó színészekkel, (meg persze pazar színvilággal, olykor művészien megkomponált jelenetekkel, beállításokkal) indultak neki a nemzetközi bankrablós kontent pályának, hogy azt tényleg öröm nézni. Ki tudja, még egy jóérzésű, polgári neveltetésű család lányaként, akár Stockholm-szindróma nélkül is örömmel talicskáznám a frissen, ropogósan készülő zöldhasúakat ennek a finoman és jó érzékkel, patchwork jelleggel összeválogatott csapatnak… Egy biztos, ha csak egy új műfajt próbálnánk ki, ez legyen az, nagy eséllyel még a pizzát megmelegíteni sem megyünk ki két rész közt a mikróig.

(Sütő Emese Franciska)

Hol nézheted? Netflix

C.B. Strike

Hozzánk csak egy évadot hoztak be belőle, de aki szemfüles, biztosan megszerzi a többit is. A mézesmadzag része, hogy J. K. Rowling társproducerkedett és „forgatókönyíróskodott” benne, szerintünk pedig méltánytalanul ismeretlen. Főszereplője Cormoran Strike háborús veterán, aki mostanában egy menőnek nem mondható magánnyomozó irodát vezet. Azt sem mondhatnánk, hogy felhőtlenül boldog – szeret a pohár fenekére nézni, nevezhetjük akár depressziósnak is, de ha munkáról van szó, hozza a papírformát, ő a legjobb, amolyan lecsúszott zseni. Épp új asszisztenst kap Robin személyében, aki nett, rendszerető, nem depressziós, nem iszik, mindenben az ellentéte. Csak ideiglenesen segít be, de hamar rákap a nyomozás és bűnüldözés ízére, nem mellesleg főnöke morózus zsenialitása mögé is bepillantást nyer, annak esendő emberi oldalát is megkedveli. Aki szereti a klasszikus, „Sherlock Holmesi” vagy „Poirot-i” nyomozó különcöket, a gyilkosságok és bűnügyek sötét világát és London szürke, mindig esőáztatta utcáit, annak ajánljuk Cormorant. Mivel ennek a cikknek a megírásával együtt láttam én is, hogy van második évad, sőt jövőre jön a harmadik, én máris lázas keresésbe fogtam…

(Molnár Anikó)

Hol nézheted? BBC One, HBO