Marie Claire Olvasói Klub – Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában

2020. június 26. |

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Szerintetek lehet-e visszafelé olvasni? Lehet-e József Attila verseit úgy nézni, hogy „elfelejtjük” a halálát? Lehet-e úgy olvasni a Nincsteleneket vagy a Halotti pompát Borbély Szilárdtól, hogy nem gondolunk az író életének tragikus végére? Illetve lehet-e úgy megtekinteni Tanner Ilona (Török Sophie) fotográfiáit, elolvasni Csinszka (Boncza Berta) verseit, hogy nem figyelünk Babits Mihályra vagy Ady Endrére? Azokra a karakteres, híres, tehetséges és nagy hatású férfiakra, akik által az asszonyok nevét elsőként megismerte a nagyközönség? Végtelen a példák sora, Lédát megismerjük a versekből, ahogy Mikes Klárát és Csibét is. Ismerőseink, holott egy alkotó szemén, tükrén át néznek ránk. Passzív viszonyban, egyoldalúan. Hangtalanul. Vajon megkapja, megkaphatja-e mindenki a tiszta lapot az alkotásban – élettörténettől függetlenül –, vagy ezt valahogy magának, sok munkával kell kiharcolni? Ez a kettős kérdés régóta foglalkoztat, és a válaszom az, hogy igen, meg kell kapnia. És fontos is.

Irodalomban létezni – ez a gondolat határozta meg egész eddigi életemet, édesanyám életét is, tulajdonképpen minden családtagunkét. Nővéremről előbb született vers, és jelent meg az ÉS hasábjain, minthogy világra jött volna. Édesanyám minden rezdülése meg van írva hatalmas eposzokban, és az én gyerekkori csíntevéseim is bekerültek a verssorok közé. Sosem zavart ez, mindig tudtam, hogy alkotó apám munkájának is részei vagyunk – mi adjuk a „témát”, amiből kibomlik a vers. Én ettől függetlenül létezem, és remélem, más is így lát. Amikor több hete kezembe vettem Linda Boström Knausgård könyvét, és olvastam mellé pár interjút, rögtön erre gondoltam: van-e neki tiszta lapja, vagy mindenki a neves férje regényei után/által gondol rá először? Hisz a kötetekben ott van ő, Linda – a vaskos és gyönyörű könyveiről, regényfolyamáról (Harcom) ismert író, Karl Ove Knausgård második felesége. De engem most nem az a nő érdekel, és minden korábbi olvasmány-élményemet félre is teszem, kitisztítom magam, hogy csak erre a Lindára figyeljek. A nőre, aki elmeséli saját gyerekkori történetét (habár ahogy ő mondja, nem önéletrajz), ahol immár nem egy szereplő valaki más kötetében, hanem főszereplő a saját hangján.

Az Isten hozott Amerikában érzékeny és szép könyv, tele emlékekkel, kérdésekkel, fájdalommal, szorongással és csönddel. Hangtalanság – itt mennyire más helyzetben jelenik meg, mint amiről pár sorral feljebb írtam. A főszereplő fiatal lány, Ellen hangtalansága mögött sűrű és vívódó belső monológok vannak. Ellen nemcsak édesanyjával és testvérével keresi az utat és a biztonságot, de az elengedést is halott apjával. Tandori Dezső azt mondja. „És hogy sivár e játszma. / Az üdvözült csend lenne a megértés. / A mit-sem-követelés képtelenje. / Erőforrást igényel a kitérés.” Ez a pár sor nekem a regény magját mutatja: egy tizenegy éves lány, a bátyja és a színésznő édesanya kapcsolatát, egy lányt, aki nem tér ki a csendből, de aki küzd a láthatóságáért. Azért, hogy egy veszteség, az apa elvesztése után a káosz szélén próbáljon élni. Túlélni. Egy lány, aki a némaságot választja, de 134 oldalon keresztül olvashatjuk a belső monológját, a gondolatait, az érzéseit. „A fény családja voltunk. Anya fényéből mindenkinek jutott. Az ő fénye áradt ki ránk.” Annak ellenére, hogy Ellen vezet minket végig érzésein, és így életén, minden szereplő fókuszban van. Mostanában sokszor megtaláltak az anya-lánya témát megmutató regények. Ez az út még Szabó Magdával kezdődött, és most ebben a kötetben is az egyik legfontosabb szál számomra: az anya, a mindig csilllogó, önálló világgal rendelkező színésznő anya, és az ő útja a lányához, Ellenhez. És a lány útja önmagához, a világhoz. Szabó Magda Pilátusában Iza, itt az anya kapcsán merül fel, tudnak-e jól szeretni? Pontosabban meddig ér a szeretet, a türelem, a várakozás bennünk, meddig bírjuk el, meddig van erőforrásunk a csendre? Régebben csodálkozva olvastam a meséket, ahol ha megátkoztak valakit, az kővé vált, mozdulatlanná és némává. Micsoda büntetés ez, milyen kegyetlen cselekedet, kivonni egy élőt a világból. És milyen nehéz döntés, ha mindezt önmagunkra szabjuk ki? Van választásunk? Van erőnk?

Az Isten hozott Amerikában mindemellett különleges könyv a veszteségről, és fontos is arról beszélni, a halált hogyan tudja egy gyerek feldolgozni. Nincs háttérben az apa sem, akinek viselkedése megnehezítette családja életét, és akinek halálát kívánta Ellen, aki a veszteségbe mégis belenémult. Arról is, azokról a kavargó gondolatokról is szól ez a könyv, amik a gyemekek lelkében, fejében keringenek, és arról, ezzel miképp lehet szembenézni.

„Nem egyszerű dolog felnőni” – mondja a lány, aki halállal, Istennel, apjával, anyjával beszél magában, nekünk pedig üzen: mindig fogjuk meg türelemmel egymás kezét, hogy a saját utunkat járhassuk. Ez a lehetőség, hogy titok, dac, harag, félelem megszűnjön.

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

Fordította: Papolczy Péter

Ezt már olvastad?

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra