Marie Claire Olvasói Klub – Szilasi László: Kései házasság

2020. június 12. |

Kéthetente pénteken Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az könyv, novellás- vagy verskötetet.

Szinte napra pontosan egy éve megszereztem Szilasi László e-mail-címét, és írtam neki egy levelet, miután elolvastam a Luther kutyái könyvét, mert annyira megrázott az az őszinteség, ahogy saját betegségéről ír. Valahol a kötet elején van az a mondat. ami azóta sokszor belém nyilall, hogy nincsen felnövés. Újra és újra olvastam a magándiagnózisokat és a szembenézés állomásait, az agresszióval, az újraolvasással, világgal való ismerkedést. Olyan volt, mintha ott ülnék a főhős mellett, és vágytam megismerni.

olvasoi-klubjuhasz-anna

Aztán eltelt egy év, és egészen másképp, de új kötete, a Kései házasság sem ereszt. Az idei Könyvhétre megjelent könyv közel kétszáz oldalán két ember kapcsolatának lehetünk tanúi, Vajda Ilma és Gavenda Péter szabálytalan, de azt hiszem, sokunknak ismerős viszonyát és szerelmét élhetjük át. A történet egyik legfontosabb ereje, ami bennem állandó feszültséget keltett olvasás közben, de amire nekünk is nagy szükségünk volt az elmúlt hónapokban: a türelem és a várakozás. Azért írtam, hogy sokunknak lehet ismerős, mert biztos tudjuk, milyen várni a másikra. A szerelemben ritkán éljük át a szinkronban egymásra találást, az együtt megélt szerelmet, sokszor egyoldalú érzések, kérdések és félmegoldások léteznek, és mi ezek közt evickélünk. Szilasinál 1964-ben megismerkedik két fiatal – a gyulai fiú és az árpádharagosi lány – Szegeden. Szegeden, ami az írónak otthona, A harmadik hídnak, és most ennek a kötetnek is fő helyszíne. Te jó ég! A ’60-as évek még mindig a lázadást, a fiatalságot, a korlátok lebontását szimbolizálja, miközben már azóta is eltelt hatvan év. A fiatal Ilma a Dóm téren hallgatja a nyolc évvel idősebb fiút, arra gondol, nem kellene annyit beszélnie, majd nézi ezt a gyönyörű, csodálatos arcot, és érzi, beleszeret. De úgy, hogy biztos nem tudja, meddig fog várni, hogy úgy telik el három évtized, hogy ő mindig a második, de az örök partner. A kapcsolat elején a férfi, Gerenda verset olvas, rajzol és udvarol, idővel építi a karrierjét, amire a lány biztatja. Ahogy haladunk előre a lapokon, a rövid, sűrű fejezeteken, évről évre átéljük az elmúlt hat évtized történelmét, szimbolikus eseményeit, megjelenik a Holdra szállás, Csernobil, Farkas Bertalan és Fidel Castro a Balatonon, de még Natascha Kampuch is. Ebben a folyamatos várakozásban jönnek a házasságok, mindig mással, mindig valami érthetetlen kompromisszumban, de mindig fájón. Az íróval együtt azon gondolkodom, Ilma miért ilyen elfogadó, miért nem szól, miért a naplószerű belső monológokban árulja el nekünk – és nem szerelmének – az érzéseit. Mert szerelmes, kitartó és hű társ, aki tudja, „mindezt neki, Gerendának kellett volna elmondania. A nyelv használata majdnem olyan, mint a bőré: saját szavaimmal a másik szavaihoz dörgölőzöm. Ezt kellett volna tennie. Hozzásúrolódni, a szavakban is. Szavakkal helyettesíteni az ujjait, ujjakkal hosszabbítani a szavait”.

Milyen egy életen át várni egy férfira? Hihetetlen sok kompromisszum mellette élni, figyelni, elfogadni, feladni, várni? Elsőre sokunknak a Szerelem a kolera idején kötet juthat eszünkbe Marqueztől, nem véletlenül. De Szilasi Lászlónál Vajda Ilma más karakter, mint Fermina Daza és Gerenda sem Florentino. Ott a férfi vár, itt a nő. Marqueznél egy életet élnek le levelezésben, várakozásban, más-más családdal, majd mikor Fermina orvos férje idős korában életét veszti, az időközben megöregedett Florentino Ariza újra udvarolni kezd élete szerelmének, és álma végül megvalósul. Ilma belső monológjait, naplórészleteit olvasva megértjük a pánikszerű, máskor ártatlan ébredések türelmét, de bevallom, sokszor voltam dühös Gavenda Péterre, hát mit képzel magáról ez az ember? Vagy ő is csapdában van? Vagy mindannyian saját érzéseink csapdájában vagyunk, és nem mindig egyszerű a szembenézés? A férfi fiai tizennyolc évesek, amikor beavatódnak Ilma és Péter szerelmébe, ami harminc éve tart. Nagyon megrázó az a pillanat, amikor a nő kimondja: ez a szerelem, ez a várakozás, ez a férfi az élete. Így, ahogy van. És megrázó, amikor felsorolja, mi mindent szeretne még Gerendával csinálni. Utazni, élni, látni, érezni. Marquezhez hasonlóan a pár itt is megöregszik, látjuk és érezzük a test változásait, a bőr, az izmok, az arc, a létezés lassulását, szétesését. Hogy hova jut el a két ember? Olvassátok el. És hogy mit tanít nekünk ez a történet? Nekem azt, hogy mondjam ki, tegyem meg, lépjem meg és érintsem meg, akit szeretek, akire vágyom, akire figyelek. Az élet minden területén. Vártunk, vártam eleget. Emberi téren, érzelmekben már nem szeretnék. A beteljesülés sokféle lehet, de az elmúlt, elveszett évtizedeket már senki nem hozza vissza. Szilasi László kötete kapcsán biztos, hogy a végén saját életünket is mérlegre tesszük.

#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra