Mi adja a létjogosultságát egy olyan kiállításnak, amelynek képeit könnyedén megnézhetnénk az Instagramon is? A Capa Központ Project Room nevű termébe belépve ezt a kérdést azonnal el is felejtjük. Nem összehasonlítható élmény a falakról visszaköszönő kinagyított képek látványa azzal, amikor a mobiltelefon apró képernyőjére pillantva végigpörgetjük az Instát. Ez Gellér Judit és Gáspár Balázs kurátorok koncepcióját igazolja, akik fontosnak tartották a korábban virtuálisan megjelent fotók valós térbe helyezését. A kiállítás a maga puritánságában lenyűgöző és otthonos egyszerre. A fotók egyforma fehér keretet kaptak, és szimpla gombostűvel vannak felszurkálva a fehér falakra. Jóleső érzés, hogy a művészet újbóli offline megtapasztalása kényelmes léptékben és könnyen befogadhatóan történik – zsúfoltság, hatásvadász elemek és monumentalitás nélkül. A képek ereje így is érvényesül, illetve így érvényesül csak igazán.
Csudai Sándor fotója
Bődey János fotója
Időrendi sorrendben nézhetjük végig a karanténidőszak vizuális naplóját, kezdve az első hét üres metróaluljáróival és az utcai fertőtlenítésekkel, eljutva a városba maszkban visszaszivárgó életig. Mindenki találhat olyan képet, amelyikben saját magára, a saját életére ismer: otthoni hajvágás, kuckóépítés a gyerekeknek, száradó gumikesztyűk, ablakból kibámulás. Sokszor támad olyan érzése az embernek a képek láttán, hogy „Hát ezt akár én is fotózhattam volna”, vagy hogy „Mintha a saját lakásomat látnám”. Ezután egy másodperccel pedig megszületik az az egyszerre letaglózó és bizsergető felismerés, hogy éppen az a különbség egy fotóművész és köztünk, hogy mi – velük ellentétben – nem mentünk oda / nem vettük észre / nem fotóztuk le. A befogadás, azonosulás, megrendülés és meghatódás viszont a miénk, látogatóké.
Pálya Zsófia fotója
Szombat Éva fotója
A képek két tematikus csoportra oszthatók. A fotósok egy része ugyanúgy kiment terepre, mint a pandémia előtt, és azt fotózta, amit ott látott: üres villamoskocsit, piros-fehér szalaggal elkerített játszóteret, maszkot viselő érettségizőket. Az alkotók másik fele a bezártságot örökítette meg, és a lakását, családját, kutyáját vagy épp önmagát fotózta. Különböző hangulatú képek váltakoznak gyors egymásutánban: amikor éppen megmosolyognánk a saját fertőtlenítési dilemmáinkra emlékeztető fotókat, például Gáldi Vinkó Andi szappanos vízben ázó almáit, akkor fejbevágnak Bődey János borsodi segélycsomagosztásról készített képei. Az otthon melegét sugárzó, meghitt kisgyerekes fotók után szívszorító látvány az aszfalton elmosódott „NAGYI” feliratot megörökítő fénykép. A bezártság és az otthon szűkössége egészen más hangulati skálán ábrázolódik egy Polly Pocket miniházikóról készült pasztelles-rózsaszínes képen (Szombat Éva), mint az emeleti ablakon kinéző nagymama fekete-fehér fotóján (Mónus Márton). Ugyanazt az érzelmi hullámzást élhetjük át, mint a karantén idején – ezzel állít méltó emléket ennek az időszaknak a tárlat.
Mónus Márton fotója
A kiállítás, Nyolc Hét. Magyar fotográfusok a járvány idején címmel a Capa Központ – Project Roomban tekinthető meg augusztus 16-ig.
Olvastad már? 
