Fókuszban a kortárs fotó a Gartenen

2020. július 25.
Az idei Garten programjában a kortárs fotográfia lesz főszerepben. A több mint háromszáz kortárs művet felvonultató kiállítás és vásár mellett tárlatvezetések, művészeti témájú pódiumbeszélgetések, kertmozi és koncertek is várják az érdeklődőket.

A magát kortárs művészeti bázisként definiáló helynek az a célja, hogy közelebb hozza az embereket a kortárs művészet világához. Az idei Garten különlegessége, hogy programjaiban kiemelt helyet foglal el a képzőművészeti fotográfia témaköre, mind alkotói, mind kereskedelmi, mind gyűjtői szempontból. A több száz kortárs művet felsoroló vásári katalógusában a képzőművészet mellett immár külön szekcióban szerepelnek kortárs fotográfiai tételek.

Ellenszélből kedvező széljárás

Dacára annak, hogy a magyar fotográfiának Budapesten két nagyszerű és széles látókörű intézménye is van (Magyar Fotográfusok háza – Mai Manó Ház, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ) és dacára annak, hogy számos szakfolyóirattal rendelkezik, a magyar műkereskedelmi életbe nehezen tud bekerülni műfaja. Ennek egyik oka, hogy a hazai kereskedelmi galériák a rendszerváltás óta kevés figyelmet fordítottak rá, alig képviselték művészeit, melynek következtében gyűjtői köre nem tudott igazán megerősödni. Az utóbbi pár évben azonban ennek a figyelemhiánynak a helyét felváltotta az érdeklődés. A hetvenes évekből számos olyan, elsősorban képzőművészektől származó fotóanyag került elő, mely felhívta a galériások figyelmét arra, hogy érdemes a fotográfiával kereskedelmi szempontból is foglalkozni. Arról nem is beszélve, hogy külföldi vásárokon is egyre magasabb érték rendelődik a fotóhoz.

Schneller János és Bánki Ákos

A Garten alapítói, Bánki Ákos képzőművész és Schneller János művészettörténész ezt az új hullámot megérezve szeretnék támogatni a kortárs magyar fotográfia ügyét, és felkelteni a gyűjtők érdeklődését értékei iránt.

Nézni is érdemes!

Az augusztus 1. és 22. között Lovason nyíló kiállításon megtekinthetőek és megvásárolhatóak lesznek többek között Neogrády-Kis Barnabás karantén alatt készült Covid–19-sorozatának darabjai, melyek így a Capa Központban rendezett Nyolc hét című karantént tematizáló tárlattal párhuzamosan láthatóak. Továbbá kiállításra kerülnek a reklámszakmából is ismert Mészáros László különböző műfajban létrehozott fotográfiái, Bohus Réka és Csizik Balázs geometrikus konstruktumai, Koczka Viola identitáskereséssel foglalkozó fotói valamint Ács Alíz a halál és a transzcendencia témáját körbejáró Walpurg-sorozatának képei.

Kattints tovább!

A képzőművészek közül sokan a fotó médiumában is alkotnak. Így Szöllősi Géza is, aki álomszerű világában a popkultúra által formált nőképtől szeretne megszabadulni. Megtekinthető lesz Verebics Ágnes maszk sorozata, ahol a művész saját képmását tárgyakkal, applikációkkal torzítva kutatja az arc és a valódi én ábrázolásának problémáját. A feminista Gallai Judit Ágnes a cianotípia készítés régi technikáját eleveníti újra, amikor testnagyságú sorozatában magát istennők attribútumaival ábrázolva rekonstruálja a nőiség képmásait. Különlegességei a fotóválogatásnak az idén Kossuth-díjban részesült Ladányi Andrea táncos és koreográfus expresszív műalkotásai, melyben több médium rétegzésével közvetíti mozdulatainak érzelmeit.

Beszélgessünk a fotográfiáról!

A fotóművészet témáját érintő pódiumbeszélgetések sorát a Rendszerváltó galériák kezdik, amelyben az idén fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő MissionArt Galériát alapító Kishonthy Zsoltot többek között a fotós életművek feltárásáról és katalogizálásáról kérdezzük. A galéria tevékenységéhez fűződik Ujj Zsuzsi életművének rendszerezése és könyvben való megjelentetése, Kocsis Imre és Szabados Árpád festőművész fotografikus hagyatékának feldolgozása, illetve Baranyay András és a hetvenes évek underground performanszait, köztük Hajas Tibor eseményeit is dokumentáló Makky György számottevő örökségének gondozása.

Vendégük lesz Alföldi Róbert, akiről kevesen tudják, hogy az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb, valójában múzeumi értékű fotó gyűjteményének tulajdonosa. A hiánypótló fotó-műalkotás gyűjtemény főként az elmúlt fél évszázad experimentalista fotóiból nyújt reprezentatív válogatást. A múlt szabadsága című beszélgetésben a fotográfiához való kapcsolatáról kérdezik és arról, gyűjtőként milyen döntések kellenek egy ilyen jelentőségű anyag összeállításához.
A #kortarsmagyarfotografia címet viselő eseményen Surányi Mihály a Fotóművészet folyóirat főszerkesztője fiatal magyar fotográfusokkal beszélget – Neogrády-Kis Barnabással, Mészáros Lászlóval, Csizik Balázzsal –, az art worldbe való belépés útjairól, a digitális tér kihívásairól, valamint galériákkal és más intézményekkel való együttműködésükről.

Láttad már?

A Gyűjtés férfi szemmel című beszélgetésen jelen lesz Einspach Gábor, aki Art+Text Budapest galériájával a világ egyik legnagyobb kereskedelmi fotómustrájának számító Paris Photo rendezvényen az elmúlt években többször is részt vett, olyan fotóval foglalkozó hazai alkotók munkáit képviselve mint Drozdik Orsolya, Kerekes Gábor és Stalter György. Beszélgetőpartnere lesz többek között a jelentős fotográfiai gyűjteménnyel rendelkező Barta Péter informatikai szakember és műgyűjtő. A beszélgetésben a szakértők a műtárgypiac válság utáni útjairól és a művészeti világ új lehetőségeiről cserélnek eszmét.

Fotográfia mozgóképen

Esti programként a Garten kertmozijában vetítésre kerül többek között a Mapplethorpe – Look at the Pictures című életrajzi dokumentumfilm, a Sebastiao Salgado világát körbejáró A Föld sója című alkotás, illetve Agnes Varda és JR közös kalandjáról szóló Arcélek, útszélek című dokumentumfilm.

Fotós a színpadon

A Garten fotós programjainak sorát pedig Ujj Zsuzsi koncertje zárja, aki énekesként mélabús sanzonjaival lopta be magát a szívekbe, míg önmagával kíméletlen fotóival egészen a Tate Modernig szárnyalt.

Művészettel védekezünk!

A három hét alatt a szervezők tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket, hogy a kortárs képanyag e gazdag válogatásának közvetítésével minél többen és minél több szempontból megismerkedhessenek a fiatal alkotókat foglalkoztató kérdésekkel és válaszokkal. Az idei szlogenre utalva a szervezők bíznak abban, hogy minden látogató megtalálja magának a kortárs képző- és fotóművészet számára is releváns szeletét, és az emberi alkotás értékét.

A Garten teljes programja megtalálható itt! A teljes katalógus megtekinthető itt!


Kapcsolódó