Klippremier – Rácz Gergő X OliverFromEarth: Neked én, nekem nem te

2020. szeptember 28.
A rádiós rekordokat döntögető Rácz Gergő ezúttal ismét sokakat érintő témát érint új dalában, amit az OliverFromEarth zenekarral közösen alkottak meg.

A Dal 2020 győztese idén már három mindent elsöprő slágert szállított, sőt Mostantól című, Orsovai Renivel közös dalával nemcsak Fonogram, de Petőfi-díjat kapott, ráadásul a track 20 héten át uralta a slágerlistákat.

racz-gergo-ujdal

A Neked én, nekem nem te egy párkapcsolati témát dolgoz fel, amelyet a dal szerzőjének, Patocska Olivérnek, az OliverFromEarth frontemberének négy évig tartó kapcsolata ihletett.

„Rengeteg kárt okozott nekem ez az időszak, de sokat köszönhetek a lánynak, hiszen a jellemfejlődésem az évek során is ebből ered. Számtalan olyan szerzemény született, amit a kapcsolat inspirált: keserédes, depresszív és reményteli hangulatúak, azonban a Neked én, nekem nem te az utolsó, amit neki címeztem. Egy korszak lezárása ez, és örülök, hogy Rácz Gergővel közreműködve mutathatjuk meg, hiszen olyan előadókkal igyekszünk dolgozni, akiknek tiszteljük a munkásságát” – mondta Patocska Olivér a szerzeményről.

raczgergo-ujdal

A klipet Rácz Gergő rendezte, és ő alkotta meg a benne látható látványos trükköket, a szöveg témája pedig egy olyan videóra inspirálta a zenészt, amivel szinte minden férfi tud azonosulni. A képi anyag főszereplője a szerelmével való vita közben arról fantáziál, milyen jó lenne veszekedés helyett inkább a haverokkal lógni. De persze nem teszi meg, inkább megoldja a konfliktust.

Hallgassátok meg az érzelmes újdonságot!

Nézd meg Kozma Orsi klipjét is!