Viola 2013-ban, titokban jelentkezett a Fehérvári Versünnep szavalóversenyre, amit megnyert. Bár egy székesfehérvári alternatív társulatnak is tagja volt, a versmondó versenyen kapott pozitív visszajelzések erősítették meg benne azt a vágyat, hogy színésznő legyen. Egy évet tanult Kaposváron, majd 2016-ban elkezdte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Láthattuk már az Orlai Produkciós Iroda és a Katona József Színház darabjaiban is. Hamarosan pedig már a mozikban is találkozhatunk vele, a Becsúszó szerelem című filmben, amelyben a fiatalon teherbe esett roma lányt, Lüszit alakítja.
Úgy tudom, régen nagyon szeretted az Oidipusz királyt olvasni, és azóta is az irodalom szerelmese vagy. Hogyan alakult ki ebből a színészi pálya iránti érdeklődés?
Az iskolában szeretettem a magyarórákat, versmondó versenyeken is indultam, és a szabadidőmben is rengeteget foglalkoztam az irodalommal. Gimiben nem a matekot tanultam otthon, hanem inkább előre kiolvastam az irodalom tankönyvet. Sokszor olvastam hangosan verseket magamnak, amit nagyon élveztem. Színjátszó körben is játszottam, ahol imádtam szerepelni, és sokan mondták, hogy tetszett nekik az alakításom, már ha lehet azokat a korai szerepléseket így nevezni. Biztos vagyok benne, hogy az olvasás és a szereplés öröme is hatással volt rám abban, hogy meghoztam azt a döntést, hogy színésznek tanuljak tovább.
Több mint egy éve dolgozol az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban, harmadéves színészhallgatóként már az első nagyjátékfilmedet forgattad. A Becsúszó szerelem című moziban a fiatalon teherbe esett Lüszit alakítod. Miben volt más egy filmes produkcióban részt venni a színházhoz képest?
A színházi produkcióknál több hónapig tart a próbafolyamat, és van egy extatikus főpróbahét, amire az összes energiánkat összpontosítjuk, utána jön a bemutató. A forgatáson viszont nincsenek ilyen különálló időszakok, minden gyorsabban kell, hogy jól menjen. A filmnél azt éreztem, hogy nagyon kell figyelnem magamra, és arra, hogy minden nap jó állapotban legyek, hiszen minden nap lennie kell legalább egy felvételnek, ami jól sikerül.
Szeretsz dolgozni a karaktereiden, kutatómunkát végzel egy-egy szerep eljátszása előtt. Hogyan készültél fel Lüszi megformálására?
Mivel ez volt az első nagyjátékfilmem, és nem volt ilyen jellegű tapasztalatom, úgy gondoltam, jó lesz, ha alaposan rákészülök a szerepre. Lüszi, egy roma származású lány, aki születendő gyermekét a focidrukker Gyulának és feleségének, Mariannak tervezi örökbe adni. A Becsúszó szerelem egy vígjáték, Lüszinek is vannak vicces pillanatai, de az én karakterem alaphelyzete az, hogy bajban van, 16 évesen meg kell oldania, hogy mi legyen a gyerekével. Amikor elkezdtem dolgozni a karakteren, az volt a célom, hogy ne csak külsőleg hasonlítsak rá, hanem, hogy ott legyen az arcomon az a sors, amit ő cipel a vállán. Meg akartam ismerni a közeget, amiből származik, ezért beszélgettem gyermekotthonban dolgozó nevelőkkel, akiknek nagyon hálás vagyok, mert rengeteget segítettek a munkámban. Plusz rengeteg videót is megnéztem fiatal anyák sorsáról, arról, hogy ők hogyan nőnek fel. Sokszor megrázó volt.
Hasonlítasz a filmbeli karakteredre valamiben?
Igen, sok hasonlóság van köztünk. A Lüszi által megtapasztalt otthontalanságérzés az én életemben is megjelent már, de én nem gyermekotthonban nőttem fel. Bennem is megvan a temperamentumosság, bár remélem, én kicsit kifinomultabb vagyok nála, amikor dühös vagyok. Persze sok dologban különbözünk. Lüszi nagyon provokatív, ha valami nem tetszik neki, azonnal fellázad, sokszor pofátlan és vakmerő. Nem fél verekedni egy kétméteres férfival sem, amit én biztosan nem mernék megcsinálni. A stílusa is távol áll tőlem, például neki van tetoválása meg műszempillája is, nekem nincs. Egyébként nagyon izgalmas volt ezeket a kiegészítőket magamra ölteni.
A megesett roma lány karaktere a társadalmi különbségre szeretné felhívni a figyelmet?
Nem én vagyok a rendező, de szerintem Lüszi származásának miértje a helyzetkomikumban rejlik. Az örökbefogadó férfi elutasítóan gondolkodik a romákkal kapcsolatban, így megjelenik egy olyan eredendő őskonfliktus, ami ma Magyarországon tényleg létezik. De mi van akkor, ha ez a két ember egy lakásban kénytelen élni? Lehet, hogy annyira nem is utálják egymást? Amikor készültem a szerepre, egyébként inkább arra figyeltem, hogy ez a lány milyen személyiség, nem arra, hogy milyen származású, hiszen az én munkám az emberábrázolás.
Mi volt a legmeghatározóbb élményed forgatáson?
Izgalmas volt várandós nőt játszani. Minden hajnalban 2 órán keresztül ragasztották rám a műhasamat, ami egyébként nagyon érdekesen készült. Vettek a testemről egy mintát, ami alapján centikre pontosan hozzám igazítottak egy szilikonanyagot. Egyébként a formát mintázó bábut meg is kaptam a forgatás után emlékbe, lefestettem, és most is itt van a szobámban. A forgatás nagyon kellemes élmény volt, olyan emberekkel tudtam együtt dolgozni, akiket nagyon nagyra becsülök, például Tenki Rékával.
A Hurok című drámában egy exdrogos utcalányt alakítasz, merőben más karaktert, mint a Becsúszó szerelemben. Hogyan érezted magad ezekben a szerepekben?
Mindegyiket nagyon szeretem, talán a tónusaim miatt többször jelenek meg durvább történetekben, sokszor osztják rám nehéz sorsú nők szerepét. Nagyon szeretek nevettetni, a komolyabb darabokban pedig azért jó játszani, mert az ember ugyanúgy kiteljesedik, mint amikor nevettet, csak más érzelmi síkon. Szerintem egy jó vígjátéknak is vannak komoly részei, amiken lehet sírni, és egy jó drámában is fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű humor.
Az Orlai Produkciós Iroda Szerepeink című darabjában is láthatunk majd 2021 áprilisától. A premier idén lett volna, de a koronavírus közbeszólt. Hogyan viselted a karanténidőszakot, mivel töltötted az idődet?
Mindig meglepődöm, mikor valaki azt mondja, hogy milyen jó volt ez az időszak, végre volt ideje foglalkozni magával. Nekem nem volt annyira jó. Nagy energiával és lelkesedéssel vettem részt több produkcióban, amiket aztán hirtelen elvágott a vírushelyzet. Három évig intenzíven tanultam, dolgoztam és próbáltam, aztán hirtelen be kellett húzni a kéziféket. Nem tudtam azonnal, hogy mit csináljak. Aztán persze feltaláltam magam. Sok sütit sütöttem otthon, a suliban is kaptunk feladatokat, például dokumentumfilmekből kellett részleteket megtanulni, és itthon leforgatni. Több időt tudtam a családommal tölteni, pihenni, amire azt hiszem, nagyon nagy szükségem volt. Szerencsére szép lassan beindult a munka, felújítottunk több darabot is nyáron, sokat szinkronizáltam, és leforgattuk egy sorozat pilotját is, amiről még nem mesélhetek többet, de nagyon izgatott vagyok miatta.
Van olyan kedvenc irodalmi műved, aminek a színpadi vagy filmes változatában mindenképp szeretnél szerepelni?
Hiszek a sorsszerűségben: ha kapok egy szerepet, hiszem, hogy az adott életszakaszomban feladatom van vele – mint színészként, mint magánemberként. Minden karakternek van egy olyan mozzanata, ami az életemben jelentőséggel bír, így nem tudom megjósolni, hogy mi az, amivel később dolgom lehet. De Brechtet nagyon szeretem, és klasszikus Shakespeare- vagy Csehov-darabokon is szívesen dolgoznék.
Nem mehetünk el a kérdés mellett, mit jelent számodra a Színművészeti, mit gondolsz a jelenleg kialakult helyzetről?
Ez a mi iskolánk, ez az, amitől mi mindent kaptunk fiatal felnőttként: egy családot, egy otthont, olyan mestereket, akiket bármikor felhívhatunk. Az osztályom 11 főből áll, és olyanok nekem, mint egy kis család. Tudjuk, hogy ebben az épületben kik tanultak. Minden színésznek, akivel együtt dolgozunk, van egy csomó története ugyanarról a szekrényről, ami ki tudja, mióta áll a helyén, a falakban benne van a likvid történelem. Ezt az erős érzelmi köteléket nem lehet csak úgy szétdarabolni.
Az ember szeret Magyarországon élni, szereti az anyanyelvét, a kultúrát, hiszen ezt szívjuk magunkba gyerekkorunktól kezdve, és akkor rámondják, hogy ő egy hüllő, akit ki kell takarítani az épületből, ez nagyon elszomorító. Sajnos nem tudok erről szépeket mondani, mert nem gondoltam volna, amikor elkezdtem az egyetemre járni, hogy ez fog történni. De az összefogás, támogatás, hit és erő, ami az emberekben van, nagyon megindító. 10 percenként jönnek oda hozzánk idős nénik főzelékkel meg hálózsákkal, és biztatnak, hogy tartsunk ki. Amikor közölték, hogy este 6-ig el kell hagynunk a kollégiumot, estére odajött több ezer ember az ajtónkhoz úgy, hogy nem is mondtuk, hogy jöjjenek. Az ilyen visszajelzésekből is érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy a szakmád szépsége a változatosság, az új utak kipróbálásának lehetősége. Idén elég sok új élethelyzettel találkoztál. Ki tudsz emelni 2020-ból olyan tapasztalatokat, amikről úgy gondolod, hogy sokat tudtál belőlük tanulni?
Igen, ezek a tanulságok főleg az SZFE-hez köthetők, mivel az idei évem, de talán az életem egyik legemlékezetesebb időszaka zajlik most. Megtanultam szabályrendszeren keresztül vitatkozni, érvelni. Az első fórumokon még remegett a hangom, most már magabiztosabban merek beszélni. Rájöttem, milyen fontos a józan ész és a nyugalom: hiába van valamiről nagyon erős véleményem, hiába vagyok felháborodva, muszáj higgadtan reagálni.
Megtapasztaltam, hogy egy közösség igenis ki tud állni az egyetemes értékekért. Talán a legnagyobb tanulság az, hogy ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás.
Nézd meg a film trailerét!
Fotó: Czvitkovits Judit
