Legutóbb a Nápolyi regények és Az elveszett gyerek története kötet kapcsán írtam nektek Elena Ferrantéról, aki a fentiek mellett a Tékozló szeretet vagy akár a Nő a sötétben kötetével megtanított valamire. Olyat mutatott az emberi kapcsolódásokról, érzésekről, az életről, ami nagyon ismerős volt, de írott szövegben soha így nem szembesültem még vele korábban. A felnőttek hazug élete pedig mélyebben ütköztetett még valamivel, ami manapság foglalkoztat: a felnövés-történettel. „Mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben” – állítja Maupassant. De hogy ez a vágy miként fejlődik velünk, mit tudunk kezdeni azzal a helyzettel, amit születésünkkel kapunk, azzal a családi ábrával, környezettel, emberi viszonyokkal, identitásunk miként alakul és milyen bélyegek és hatások átszőtte rendszerben válunk azzá, amik vagyunk – ez nem kis tét. Erről ír legfrissebb kötetében Ferrante.
A felnőttek hazug életében egy fiatal lány, a tizenhárom éves Giovanna küzd meg családjával, elejtett mondatokkal, ismeretlen rokonokkal, szerelemmel, barátokkal és saját magával. Mindez Nápolyban, ahol Ferrante szereplői otthon vannak – és vele mi is, hisz bejárjuk a piszkos, szegény, ismert és ismeretlen utcákat, tereket, az apa gyerekkorát, lavírozunk családja és több széteső házasság között.
A lányt egy fontos pillanatban ismerjük meg: a felnövés kapujában áll, a mindennapi változás küszöbén. Más a teste, az arca, alakulnak gondolatai és kapcsolatai is. Ekkor kap egy sebet, ami elindítja a megismerés útján. Hisz milyen következménye lehet egy mondatnak, mit okozhat egy dühös, elejtett pár szó? Giovannára apja megjegyzése után, saját bevallása szerint „a legborzalmasabb időszak köszöntött”, amelyben nemcsak saját arcával és vonásainak eredetével kellett megismerkednie, hanem eltitkolt konfliktusokkal is. Megismerés, megértés és vágy. A magával küszködő és olvasmányaiba merülő, gondolkodó Giovanna a változás szükségességéről mereng találkozásai során, lépésről lépésre ismeri meg és fogadja el a többi fiatalt, saját testét, annak erejét és a felnőttek (hazug) életét. Talán nem hazug, hanem összetett és árnyalt, talán nem hazug, hanem falakkal körülvett és zárt. Valóságos. Emlékeztek A kis herceg üzenetére, miszerint „nem a felnőtté válás a gond, hanem a felejtés”? Ferrante könyvében van kiabálás, csönd, vágy és magány, de felejtés, azt hiszem nincs. Giovanna kutatott titkai pedig, ami egészen másképp, de a Verában is szerepel, vagy ami Encsy Esztert is emészti, valahogy mindannyiunk életének részei voltak. Mindig vannak mondatok, amik megváltoztatják az életünket, de a kérdés, hogy van-e kihez fordulnunk és az őszinteséggel megspóroljuk-e a fejlődésünk részét képező utat?
