Most már biztos, sorozat készül Elena Ferrante új regényéből

2020. május 16. |

Egészen friss hír, hogy a magyarul szeptemberben megjelenő, A felnőttek hazug élete című Elena Ferrante-regényből a Netflix és a Fandango közösen gyárt sorozatot.

Elena Ferrantét 2016-ban a Time magazin az év 100 legbefolyásosabb személye közé választotta, könyveit 45 nyelven olvashatjuk világszerte. Leghíresebb műve, a Nápolyi regények eddig 15 millió példányban kelt el. A filmes adaptációk száma is gyarapszik. 2018 őszén jelentették be, hogy Maggie Gyllenhaal forgatókönyvet ír a Nő a sötétbenből, és ő maga rendezi majd az ennek alapján készülő filmet is. A szereplőgárdáról már kiszivárogtak információk – a stáblistán Olivia Colman, Dakota Johnson, Peter Sarsgaard és Jessie Buckley neve is szerepel –, a premier időpontja viszont még nem került nyilvánosságra. Létezik filmes változata a Tékozló szeretetnek és az Amikor elhagytaknak is. Legutóbb a Nápolyi regények első három részéből – Briliáns barátnőm Az új név története, Aki megszökik és aki marad – készült és készül sorozat a Fandango produceri közreműködésével.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy sorozatot készíthetünk A felnőttek hazug élete című regény alapján – nyilatkozta Felipe Tewes, a Netflix nem angol nyelvű saját gyártású sorozatok osztályának igazgatója. – Elena Ferrante könyvei Olaszországban és a világon mindenütt máshol is inspirálják az olvasókat, így kivételes lehetőség számunkra, hogy legfrissebb történetét mi filmesíthetjük meg.”

Láttad már?

„Boldogok vagyunk, hogy hozzájárulhatunk Elena Ferrante különleges világának népszerűsítéséhez – mondta el Domenico Procacci, a Fandango alapítója. – Az Edizioni E/O kiadójának vezetői közeli barátaim. Büszke vagyok rá, hogy együtt kalauzolhatjuk az olvasókat Elena Ferrante világának egy újabb szegletébe. Nagy kalandnak ígérkezik ez a forgatás, remek partnerünkkel, a Netflixszel alig várjuk, hogy belevágjunk.” A Fandango 1989-es megalakulása óta több mint 100 filmet forgatott. A cég többek között olyan rendezőkkel dolgozott az elmúlt években, mint Michelangelo Antonioni vagy Emir Kusturica. A Fandango gyártotta a négy évadot megért Gomorra sorozatot, valamint a Briliáns barátnőm mindhárom évadát.

A felnőttek hazug élete tavaly novemberben jelent meg olaszul az Edizioni E/O-nál, nemzetközi premierje idén szeptember 1-jén lesz 25 ország, köztük Magyarország és a Park Könyvkiadó kiadásában.

De miről is szól az új regény?

Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást. Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál megnyugvást.

Olvastad már?

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Klippremier – Bíró Eszter: Most bíró eszter

Klippremier – Bíró Eszter: Most