Új szerepben mutatkozik be Farkas Franciska – az Audiopoetával állt össze

2020. december 04. |

A színésznő új oldalát mutatja meg, hiszen most egy videoklip főszerepében tündököl. A rendkívül sokoldalú Farkas Franciska az Audiopoeta klipjében egy rendkívül komoly tartalommal bíró dal kedvéért vállalta a szerepet.

A polihisztor Belényi Mihály nem aprózta el az év végét, hiszen idei utolsó klipjében Magyarország egyik legnépszerűbb és legtehetségesebb színésznőjével forgatta le vadonatúj szerzeményét.


„Franciskával nagyon jó volt forgatni. Emlékszem, miután elhangzott a rendezői »ennyi«, azonnal megöleltük egymást, és megállapítottuk, hogy egy szakítást még eljátszani is borzalmas. Elmondtuk Franciskának, hogy milyen jeleneteket szeretnénk, és gyakorlatilag abban a pillanatban megteremtette azt a légkört, azt a hangulatot, ami ehhez szükséges volt. Bár alapvetően én nem vagyok színész, abszolút nem kellett megjátszanom semmit. Franciska megteremtette a szituációt, és nekem már csak el kellett helyezkednem benne. Zseniális volt”– meséli a dalszerző, aki azért azt is bevallja, hogy régebben voltak színészi ambíciói is.

farkas-franciska-klip

A látványos videó zenekari jeleneteiért a stáb egészen Pilisborosjenőig ment, ahol a Teve-sziklát egy rögtönzött minikoncerttel hódították meg, a közönség legnagyobb örömére.

„Egy vasárnapi napon forgattunk, rengetegen voltak aznap ott. Szabadba vágyók, drónozók, túrázók, esküvői- és babafotósok. Az elején izgultam, hogy ez így sikerülhet-e, de az emberek nagyon kedvesek és toleránsak voltak – kezd bele Misi. – Emlékszem, még egy »nem zavarja babát, hogy hangoskodunk?« kérdés is elhagyta aznap a számat, amire az volt a válasz, hogy »Dehogyis! Imádja!«. Szóval ott adtuk elő ugyanazt a számot újra és újra, majd szépen lassan egyre több ember gyűlt körénk, mert azt hitték koncertet adunk. Aznap kétszer is megtapsoltak minket egy sziklaszirten. Egészen érdekes érzés volt, tekintve, hogy az idei évben a koncertek nagy része elmaradt.”


A dalszöveget ezúttal is Belényi Misi alkotta meg, aki most igazán merész vizekre evezett. A szerző tabudöntögető dalokkal jelentkezett eddig is, a mostani azonban minden témáját felülmúlja. Saját életéből merít, a párkapcsolaton belüli verbális és fizikai abúzusról énekel.

„Volt egy pontja az életemnek amikor rájöttem, hogy én magam is elvesztem, és nem tudok visszatalálni. Minden komoly, vagy komolytalan próbálkozásom egy kapcsolatban katasztrófával zárult. Kerestem a választ a gyerekkori énem és anyám közti kapcsolatban – árulja el az énekes-dalszerző. – Kerestem a választ ott, hogy vajon milyen hegeket hagyott maga után egy hosszan tartó testi abúzus. Mert ilyen bizony nem csak a nőket érhet. Persze én is hibás voltam, hagytam, és nem léptem ki azonnal.”


Az énekes nem titkolt célja, hogy ilyen módon is felhívja a figyelmet arra, hogy lássunk, támogassunk, merjünk lépni és segítséget kérni, hiszen a szeretet nem bánt.
„Azóta sokszor voltam szakembernél ezzel, nagyon sokat segített, és egyúttal azt is szeretném kifejezni ezzel a dallal, hogy egy szorult helyzetben merjünk segítséget kérni – hangsúlyozza. – Egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Hallom újra és újra ezt a mondatot. Milyen igaz. Ám amikor az egyik fél igazából ott sincs, valójában már nem tud két emberen múlni, mert nincs kapcsolat. Csak eljátszuk, hogy kapcsolódunk, de a színfalak mögött mindenki a saját drámája szereplője. A mély és kegyetlenül őszinte kommunikáció hiánya önmagunkkal,vagy társunkkal vezet minket mindig ugyan oda. Azt kellett elfogadnom, hogy 11 évesen nem feltétlenül az lett volna az ideális, hogy édesanyámat fürdetem és pelenkázom. Ebből két dolog következik: hogy nem igazán voltam gyerek, és hogy örökre az fogok maradni. Ez áldás és csapás. A csapás részét nem rég kezdtem megérteni. Az jó, hogy egy gyerek minden áron meg akar szerezni egy játékot. Toporzékol, kapálózik, amíg meg nem szerzi. Majd, ha megvan, játszik vele 3 napot, megunja és eldobja… Ez vezet a bajhoz. Fiatalabb koromban folyton hozzá akartam érni mindenkihez, puszilgatni, ölelgetni, kapcsolódni hozzá. Ám az említett pont után ez elmúlt. Olyannyira elmúlt, hogy a visszájára fordult…. Ez vezet a bajhoz. Pláne egy olyan helyzetben, mint akár a mostani is. Van egy személy, akihez egy-egy kitekintő sor szól. Ő is bántott engem, én is bántottam őt, de valahogy mindig ott voltunk. A dalban a vívódás, hogy vajon ennyi hibával/sérüléssel, »bajjal«, amit az út során szereztem, vajon kellhetek e még neki? Illetve én is tudnám e szeretni őt…?”

Ezt már láttad?

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra