Durica Katarina előző kötetét, A rendes lányok csendben sírnakot 2018-ban postán küldte el nekem, és jó pár hónapig az asztalom szélén várta, hogy végre elolvassam. Addigra már számos cikket olvastam a szerzővel, és emlékszem egy fényképre egy netes magazinban, amiben úgy nézett rám Katarina, hogy nem lehetett kikerülni a tekintetét. Becsuktam a laptopot a cikkel, odamentem a könyvhöz, és pár óra alatt elolvastam. És megértettem: ez a csallóközi lány tényleg mindent lát, látott, és nem fél megírni. A rendes lányok csendben sírnak a felvidéki magyar maffia áldozatairól szólt, három nő sorsát követve, a borzalmakat bemutatva, őszintén, erővel. Ez az erő nagyon izgatott, és alig vártam, hogy idén nyáron megismerkedjünk.
Férjével, Feledy Botond külpolitikai szakértővel és három gyermekükkel Brüsszelben él, nyáron végre egy budai kávézó hűs teraszán beszélgettünk – már mint régi ismerősök –, és szóba jött az új könyv, a Városi rókák és a bosszúpornó. Meglepődtem, mikor olyan természetességgel beszélt a prostitúcióról, a brüsszeli családanyák sorsáról és a stricik, szerencsevadászok egészen különböző társadalmi helyzetéről és létéről, amikről én ritkán szoktam gondolkodni.Vajon mi vezeti ilyen erővel belülről ezt a tehetséges, fiatal lányt, hogy tényfeltáró újságíróként kényes és rejtett témákat akar elénk tárni, és felnyitni a szemünket? A remény, a hit, a bizalom, hogy mindig lehet, mindenhonnan van kivezető út? Még a legelkeserítőbb helyzetből is, mint új kötetében, a Városi rókákban Timi sorsa. Itt is, az első könyvhöz hasonlóan három nő élete van a fókuszban, két család, ezen belül is három nő élete fonódik össze, akik mindhárman Szlovákiából indultak, ám Brüsszelben érnek össze életük szálai. Andrea, Klára, Timi életét és körülményeit ismerjük meg szegénységtől bántalmazásig, rossz kapcsolatoktól a brüsszeli luxuspartik kiüresedett beszélgetéséig. Ami olvasóként „beránt” minket, hogy a szerző ismét mindhárom főszereplőnőt váltakozó, E/1-ben leírt belső monológjaival mutatja meg nekünk, így bontakozik ki a történet, a fókusz végig „belső nézetes” és nagyon közeli. Klára a nő, akinek „bejött” az élet – legalábbis így látják őt kívülről, férjével és gyerekeikkel Brüsszelben él és „semmi dolga”, de az ő drámája, hogy az egykori pörgős újságíró élete után fullasztónak érzi az anyai mindennapok nyomasztó monotonitását. Magányos, éppúgy, mint Andrea, akinek élete szöges ellentéte Kláráénak: egyedülálló anyaként igyekszik megteremteni kisfia nyugodt életét, amelyre szülőfalujában munkalehetőség híján nincs lehetőség. Timi pedig, Andrea féltestvére egy vagány, nagyszájú, életvidám lány, aki rettenetes módon vágyik a szeretetre, egy jó szóra. És sajnos rossz embert ismer meg, rossz emberben bízik meg, és ez okozza sorsa további alakulását, ami – mint a kötet utószavából kiderül – egyáltalán nem egyedi estet. Rettenetes körülmények között prostituált lesz, és egy szerencsés véletlen kell, hogy megmeneküljön. Mert van, akinek sikerül, de sokaknak nem, és őértük is íródott ez a bátor és hiteles könyv. A családi szálak és helyzetek, a generációk meg nem értettsége és a ridegség Szabó Magdát idézte bennem. „Más családoknál az ilyen helyzetekben szoktak egymás nyakába borulni, sírni, zokogni, olyan fontos mondatokat kimondani, hogy szeretlek, büszke vagyok rád kislányom, köszönöm neked, Anya. De mi sosem voltunk ilyen érzelgős banda. Nálunk ilyen és ehhez hasonló mondatok sosem hangzottak el. Anyu soha nem ölelt meg.” – S vajon ha valaki így nő fel, van-e esélye a boldog életre, vagy mindig magával cipeli majd a szeretetnélküliséget? A nők elleni erőszak számtalan példáját megismerjük a könyvben, olyat is, ami nem látványos, csak bekúszik a hétköznapok hangtalan sűrűjébe, és amikkel végleg le kellene számolnunk. Fel lehet erre készíteni a fiatalokat? Ugyanígy téma a csillogó felszín alatti valóság, a „kinti magyarok” világa – ahová a költözéssel való elölről kezdés után bekúszik a „bizonytalanság. Magány. Ezek voltak a legfőbb jellemzői ennek az időszaknak. Úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna a saját környezetemből, kiemeltek, ledobtak egy idegen városban, és bezártak egy aranykalitkába. Ukklében éltünk, és mégis, ekkor voltam a legboldogtalanabb” – írja Klára.
Anyák és feleségek helyzete, bevándorlókérdés, emberi kapcsolatok őszintesége és a hihetetlen vágy az összetartozásra. A komoly és mély társadalmi kérdéseket feltáró kötetben ez a szeretetéhség számomra nagyon fontos, és nem tudom nem az elmúlt hónapok járványhelyzetet érintette világból nézni – alig érhetünk a másikhoz, alig ölelhetjük meg a másikat, erősödő szorongásban élünk. Ezek a lányok más-más okból, de nem kapnak ölelést, pedig azt hiszem, megváltoztatná az életüket. Ahogy mindannyiunkét. Vágyunk a szeretetre, a biztonságra. Azt érzem, elérkezett az idő, hogy mindezzel szembenézzünk. Ha az év vége a tisztázás, a terhek lerakásának és a szembenézésnek az időszaka, ha bízunk a jövő évben és egyfajta új kezdetben, akkor ezekről a fontos témákról el kell kezdeni gondolkodni, és el kell kezdeni kinyitni a szemünket és felemelni a tekinteteket. Ezen az úton legyen a társunk Durica Katarina könyve, hogy tisztán lássuk a minket körülvevő világot.
