Felütöm az előttem fekvő Fodor Ákos-kötetet. Mindegy, hol nyílik ki, verseket így szeretek a leginkább olvasni. 132. oldal, Kérdések – „Honnan jössz? Mindegy. / Hová mégy? nem érdekel. / – Most hol vagy s ki vagy?” Mit üzen nekem ez a pár sor? S egyáltalán, honnan tudja a költő, hogy épp erre van szükségem? A Covid-járvány kitörése után egy évvel egyre inkább tisztázom a munkáimat, a gondolataimat, a feladataimat, volt időm elvonulni és rendszerezni, de még mindig sok a kérdés bennem. Hogy hol vagyok épp, hogy egy végeláthatatlan helyzetből honnan szerezzek erőt, és miképp tudom a jelent tartalmasan megélni, a nehézségek mellett a szépet látni. Ismerős nektek is? Elviszem magammal ezt a pár sort ma, így indul a napom.
Fodor Ákos a közös nyelvünk
Egyre inkább érzem az évek alatt, hogy Fodor Ákos mindannyiunk közös nyelve. A haiku műfaj nagymestere ő, de nem csak költő: tanító és barát – ismeretlenül is megfogja a kezünket, és a verseivel gondolkodásra késztet. Nagy szavaknak tűnnek ezek, de azt hiszem, tudjátok, miről beszélek. Az elmúlt tíz évben sokkal több Fodor Ákos-haikut olvastam, mint korábban, de kiskoromban is velem volt. Költő nagynéném, Gutai Magda sokat mesélt Ákosról, nagyra tartotta. Forrás volt, azt mondta, és nekem is az. Az élet fontos, sokszor láthatatlan, de jelentős helyzeteire, kérdéseire világít rá a verseivel, a sorok mögött pedig szabadságot enged nekünk – bennünk érjen tovább a költemény. Nem ad egy jelentést, hanem kibont, kinyit és elenged. Mit tudunk kezdeni a felvetésével? Megmutatja, ő mit gondol, és kérdezi: értjük? Velünk is így van? Ez egy több rétegű folyamat: elolvassuk, majd a jelentések, a válaszok óráról órára bomlanak ki. Ismét egy haiku, a 32. oldalról, a címe Helyzetmeghatározás (1) – „végem a célom: / tartok tőle és felé, / futásból állok”. Habár ebben a három sorban a végességről beszél, valójában az útról beszél és az életről, ami ezt a végességet dolgozza fel. Erről az útról szól maga a kötet is, ez a kivételes összefoglaló mű.
Úton vagyunk
2020-ban, tavaly volt Fodor Ákos születésének 75., halálának 5. évfordulója. Erre a kettős évfordulóra jelent meg a Fekete Sas Kiadónál a Jelentés az útról című, összefoglaló, negyedik posztumusz kötet, amelyben az úton levés fázisait ismerhetjük meg, hisz a szerző „útinapló-bejegyzéseiből” egy izgalmas válogatás ez. Részben az életút mentén, részben a belső út mentén szerveződnek ezek a szövegek, nem lineáris úton, hanem mindig vissza-visszatérnek a gondolataiban ugyanazok a kérdések. Az elérhető és az elérhetetlen, az idő, a végesség, a halál és a jövő. A jövő, ami „úgyis jön / – nem hívom”. A kötetben sok ismerős haikut találtam, sok kedvencet (ilyen a Szabadság, ami a lakásunkban kinyomtatva van), és olyanokat is, amiket korábban nem olvastam. Az 500 oldalon a zene, a dráma, a metamorfózis, a szerelem és az élet, a szabadság mutat utat nekünk, de az egész olyan, mintha bekerültek volna a szövegek egy kaleidoszkópba – ezzel a címmel fejezet is van a könyvben – és hullámokban újra és újra kapunk egy „üzenetet”. Talán addig, amíg meg nem értjük. Hogy a világot mi is azzá tesszük, amilyennek látjuk, vagy hogyha azt hisszük, minden részt értünk, valójában az egészet nem értjük. Hogy „Isten ábrázolhatatlan”. Ez, a hit kérdése különösen izgat engem Fodor Ákos szempontjából – erről érdemes tanulmányozni a Pilinszky Jánossal való barátságát és kapcsolódási pontjaikat, és a kötet számos kapcsolódó írását.
Örökké magában hordozza
Fodor Ákos – a gyerekkorát, a csöndet, a zenét. Mozartot, a konzervatóriumot, az éneket, a barátokat, Pilinszkyt. A Brazilt, az időt, a pillanatot, a csillagot. Így kezdődik a kötet is – „Halandó: nézlek. / Örökkévalóságunk / közöttünk ragyog”. Fodor Ákos olyan titok tudója volt, ami egészen finom, de kikerülhetetlen módon itt van velünk. Haikui, versei, gondolatai beleszövődnek a mindennapokba, és utunkon kísérnek. Ez az összefoglaló kötet ajándék ezen az úton, érdemes elmerülni benne, és időt adni – neki, de magunknak is.
