Színész, zenész, műsorvezető – és mindhárom szakmáját szenvedéllyel, saját bevallása szerint már-már túlzott maximalizmussal űzi. Miller Dáviddal az előtte álló feladatokról, múltbéli döntések jelentőségéről, illetve a napokban startoló szólókarrierjéről is beszélgettünk.
Amikor készültem a beszélgetésre, rátaláltam egy Miller Dávid-tesztre egy középiskolai portálon. Sok tinirajongód van?
Sok üzenetet kapok a közösségi oldalakon, de nem irdatlanul sokat. Ez a teszt dolog most hideg zuhanyként ért…
Tagadhatatlan, hogy egyre népszerűbb vagy: aki nem jegyezte meg a neved a Vörös Verébcímű amerikai film után, az az eszébe véste az Álarcos énekest követően, amelyet megnyertél. És aki mindezeket elmulasztotta, na az most garantáltan megismer, hiszen te vezeted az X-Faktor 10. jubileumi évadát. Fel vagy készülve erre az óriási figyelemre?
Nem tudom még, hogy mekkora lesz ez a figyelem, de van egy olyan érzésem, hogy jól fogom kezelni. Pár forgatási napon már túlvagyok, és meglepően komfortosan éreztem magam ebben a feladatban, szerintem önazonos tudtam lenni.
Amikor kiderült, hogy te leszel a tehetségkutató új műsorvezetője, egy posztban szabadkoztál, hogy nyilván nem tudsz majd Sebestyén Balázs vagy Istenes Bence lenni. Ez baj?
Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy ne hasonlítsák majd össze a teljesítményemet Balázséval vagy Bencéével, és ha hozzájuk mérnek engem, az önmagában nagy dolog. Mindkettőjüket zseniális műsorvezetőnek tartom, az X-Faktor történetében nekem ők voltak a személyes kedvenceim.
Na de azt is írtad ebben a bejegyzésben, hogy „senki ne aggódjon, idegesítő leszek”. Idegesítő fazon vagy?
Nem tartom magam annak, viszont a műsorvezetők általában – főleg, ha karakteresebbek –, megosztják az embereket. Egészen biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan nézők, akik idegesítőnek fognak találni.
Sosem kacérkodtál a gondolattal, hogy te is versenybe szállj egy tehetségkutatóban?
Amikor sok-sok évvel ezelőtt elstartoltak a tehetségkutatók Magyarországon, az én családomban egészen más fogadtatása volt a műfajnak. Hogy finoman fogalmazzak, a szüleim (Ullmann Mónika és Miller Zoltán színművészek – a szerk.) nem voltak rajongói ezeknek a műsoroknak, hiszen a nyertesek rendre színházi szerepeket kaptak, úgy kerültek be a művészvilágba, hogy sokszor egyáltalán nem rendelkeztek előképzettséggel. Emiatt nem fordult meg a fejemben, hogy jelentkezzek, de Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere egyszer megkérdezte, hogy szeretnék-e indulni. Ekkor el is játszottam a gondolattal, hogy szívesen megmérettetném magam, végül aztánelengedtem. Érdekes, mert most, a válogatók alatt többször is éreztem késztetést arra, hogy odaálljak a színpadra, és elénekeljem egyik-másik dalt.
A versenyzés nem ismeretlen számodra, 18 éves korodig versenyszerűen úsztál, vízilabdáztál, de mégsem a sport lett a te utad. Miért?
Anyukám nagyon fontosnak tartotta, hogy sportoljak, így már ötévesen úszóversenyekre jártam. Ám egy olyan gyereknek, aki imád zenét hallgatni, verseket szavalni, és egyébként a színész szülei révén otthonosan mozog a színház falai között, beugrani a medencébe, és napi 8-9 kilométeren keresztül a saját gondolataiba elmerülve kell tempóznia, elég nagy szívás. Ráadásul engem egyedül az éremszerzés motivált, viszont dobogóra ritkán állhattam fel. Így a 10. születésnapomra azt kértem, hogy abbahagyhassam az úszást. A vízilabdát sokkal jobban élveztem, de a sikerek ebben a sportágban sem jöttek, ezért inkább a színművészet felé fordultam.
A színművészet és külföld felé. Miért Londonban tanultál tovább?
Ezt a döntést közösen hoztam meg a szüleimmel, mert nem szerettük volna, hogy bármilyen megkülönböztetés érjen – legyen az pozitív vagy negatív – miattuk. Együtt kerestük az ideális iskolát, így kötöttem ki a London School of Dramatic Artban. Egyébként engem mindig is jobban érdekelt a filmezés, mint a színház.
Ha szakmai tanácsra van szükséged, anyukádat vagy apukádat hívod?
Helyzetfüggő, de olyasmi miatt nem hívom őket, hogy mit hogyan csináljak egy jelenetben, vagy hogy egy mondatot hogyan mondjak el. Tárgyalástechnikai és árazási tippeket viszont szoktam kérni az apukámtól.
Szép lassan egyre ismertebbé válsz, egyre komolyabb feladatok találnak meg. Kívülről nyílegyenesen felfelé ívelőnek tűnik a karriered – te is így éled meg?
Most, ahogy ezt mondtad, és hirtelen végigpörgettem magamban, mi minden történt az elmúlt években, tényleg így van. Mert bár vannak olyan pillanatok a pályafutásomban, amelyek nem kimondottanszép emlékek, vagy nem éltem meg őket túl jól, fontos tapasztalatokként maradtak meg, és kellettek ahhoz, hogy most itt tartsak.
Egyébként mennyire vagy tudatosan tervezgető szakmai téren?
Valahogy minden annyira magától értetődően történik velem, és emiatt rettentő tudatosnak tűnhetek, de igazából csak az van, hogy jók a megérzéseim. Zsigerből tudom, hogy mit érdemes elvállalnom, és mit nem szabad.
A Reggeliben mindig olyan derűsnek tűnsz, ilyen vagy a mindennapokban is?
Igyekszem mindig az élet napos oldalát nézni, és ma már ez nem is kerül nagy erőfeszítésembe. Annyi szuper dolog van az életemben, hogy semmi okom keseregni vagy pesszimistának lenni.
Híresen maximalista vagy. Vagy ez talán már perfekcionizmus?
Számomra nincs a tökéletesnél lejjebb. Ha hiba csúszik a magam által felállított elvárásrendszerbe, azon rengeteget tudok rágódni. Korábban betegesen maximalista voltam – szóval perfekcionista –, nagyjából az utóbbi két évben tanultam meg örülni a sikereimnek.
Ezt hogyan tudtad elérni?
A tartós stresszelés fizikai tüneteket okozott, nekem pedig ebből lett elegem. Amikor felkértek, hogy szerepeljek az Álarcos énekesben, akkor is hónapokon át kattogtam azon, hogy vajon a szüleim mit fognak gondolni, a nézők mit fognak szólni, jól tettem-e, hogy elvállaltam, sőt, már a banánjelmezbe is bele tudtam volna kötni… Aztán az első adás után azon morfondíroztam, hogy ez jól sikerült – lehet, hogy jó vagyok? Így elkezdtem levetkőzni a gátlásaimat, egy idő után már száz százalékig önmagamat tudtam adni, a műsor megnyerésével járó önbizalomlöket pedig segített, hogy a görcsös perfekcionizmust szimpla maximalizmusra lazítsam. De ennek a műsornak köszönhetem azt is, hogy az éneklés, ami korábban másodlagos volt számomra, előtérbe került.
A színészet így most háttérbe szorul?
Nyárra kevesebb szinkronszerepet vállaltam, de így is sok Netflix- és HBO-filmben lehet majd hallani a hangom. És sok más filmes projektben vagyok benne. Vannak egy-egy napos külföldi forgatások, egy rendező ismerősömmel YouTube-minisorozatra készülünk, illetve fejlesztés alatt áll egy nagy magyar produkció, amelynek meglehet, hogy én leszek a főszereplője. És már nem titok: ősszel az RTL Klub új sorozatában, a Hotel Margaretben játszom majd.
Számos külföldi és hazai filmes produkcióban szerepeltél, ég és föld a kettő?
Igen, de ég és föld a különbség a büdzsében is. Persze nem szeretnék általánosítani: szerepeltem nagy költségvetésű külföldi filmben, amit minőségben lepipált egy kevés pénzből készült magyar produkció.
Itthon nagyon beindult a szekér, nem akarsz már külföldön szerencsét próbálni?
A szándék évek óta bennem van, de mindig kaptam egy-egy olyan lehetőséget itthon, ami miatt a külföldi terveimet elhalasztottam. Ugyanakkor még mindig éhezem arra, hogy kipróbáljam magam például Amerikában.
És mi a helyzet a szólókarrierrel és a zenekaroddal, a Studio55-tel?
Mindkettő sínen van, de két külön vágányon futnak. A négyfős zenekarral élő hangszerekkel játszunk tech house-t és technót, és már jó néhány külföldi megkeresést is kaptunk. A szólókarrierem, amely egy szerelemprojekt, pedig lényegében most indul egy Balaton-parton autózgatós klippel és egy koncertvideóval, aztán szép sorban jövök majd új saját dalokkalés közreműködésekkel is. Zenei téren mindenevő vagyok, ezért szerettem volna minél több műfajban kipróbálni magam – ez sikerült is, nagyon színes alkotói gárda alakult körém. A dalok elkészítésében Mórocz Tamás, Diaz, Gerendás Dani, Puskás Dani, Beton.Hofi, Manuel és Fura Csé is részt vett.
Hogy bírd ezt az iramot, hogyan szoktál feltöltődni?
Jó pár hete azt érzem, hogy le vagyok merülve. Ilyenkor semmi másra nincs szükségem, csak passzív pihenésre: kifeküdni a kertbe, és mondjuk kétóránként felkelni pingpongozni egyet. Most a barátaimmal készülök a Balatonra, majdnem egy hetet lent leszünk, ez biztos, hogy fel fog tölteni. Energiára szükségem is van, hiszen a nyár hátralevő része a munkáról fog szólni. De nagyon várom az őszt is, úgy néz ki, október elején megyünk a Studio55-tel Ibizára zenélni, utána négy napot kint maradunk, hogy felfedezzük a szigetet, hiszen ez mégis csak az elektronikus zene európai Mekkája. Aztán ősszel jön az X-Faktor.
Fotó: Czvitkovits Judit
