A férfi, aki bejön nekünk: Kardos-Horváth János

2021. május 31. |

Rovatunkban olyan férfiakkal beszélgetünk, akikre tehetségük, kreativitásuk, szakmai eredményeik kapcsán figyeltünk fel. Kíváncsiak vagyunk, kik vannak a sikerek mögött, mi a történetük, és merre tartanak. Ezúttal Kardos-Horváth János zenésszel, a Kaukázus zenekar frontemberével beszélgettünk.

Ha valaki beírja a Google keresőmezőjébe a Kaukázus szót, elvétve talál csak információt a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti hegyrendszerről. A találatok nagy része a magyar alternatív rockegyüttesre vonatkozik, amelynek szíve-lelke, frontembere és dalszerzője Kardos-Horváth János. Janóval a Szalai Éváról és a Teszkóról nem, de a környezetvédelemről és a színházról annál többet beszélgettünk.

Egy tévéfelvételről jössz, gondolom, kezd újra megtelni a naptárad. Vannak már koncertdátumok?

Jövögetnek a felkérések, de még nincs tele a naptáram – és a szakmabeli ismerőseimnél azt látom, hogy náluk is hasonló a helyzet. De talán nem is baj… Nem akarok magam ellen beszélni, de tény, hogy a folyamatos koncertezéstől be lehet sokallni, szóval nem katasztrófa, ha nem lesznek nyakra-főre fellépések idén nyáron.

Mit gondolsz, tud egyáltalán ugyanolyan önfeledt hangulat lenni majd egy koncerten, mint a pandémia előtt?

2001-ben a World Trade Center elleni támadáskor is sokkot kapott a világ, mégis megtanultunk együtt élni azzal, hogy bárhol bármikor történhetnek terrorcselekmények. Szerintem így leszünk a koncertekkel is, előbb-utóbb feloldódunk.

Te elég jól feltaláltad magad az elmúlt egy évben, nagyon produktív voltál: építkeztél és sok új dalt írtál.

Még a járvány berobbanása előtt vettem egy nyaralót Budapest külterületén, ahol nincs közvilágítás és nincsenek közművek, cserébe viszont szomszédok sincsenek – így itt pionírnak képzelhetem magam. Épp tavaly tavasszal költöztem ki és álltam neki a felújításának, de amikor megállt a világ, fogalmam sem volt, hogy miből fogom tudni finanszírozni a munkálatokat. Nem tudtam mit tenni, rábíztam magam a csodákra. Facebookon adtam néhány élő koncertet, ezekből végül koncertsorozat lett, és az emberek nemcsak elkezdtek adakozni, de kialakult egy szuper közösség is – ez nagyon inspirálóan hatott rám, sorra pattantak ki a fejemből a dalok. Szeretek előre tervezni, de ebben az időszakban senki nem látta, hogy alakul a jövő.

Ebben az időszakban született az Álmodjunk élettel című dal, amelynek a klipjét a 10 millió Fa Alapítvánnyal közösen készítettétek el, a felvétel alatt pedig – a Greenpeace bekapcsolódásával – közel száz fát ültettetek. Nemcsak a képsorok, a dalszöveg is a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. Milyenek a visszajelzések, átmegy az üzenet?

Ha tudnád, hány emberrel vesztem össze a környezetvédelmi törekvéseim miatt, és hány házibulit öltem meg azzal, hogy szóvá tettem az asztalon sorakozó műanyag poharakat és a chilei bort. Sőt, tíz éve volt olyan koncert, amit azzal nyitottam, hogy aki kocsival érkezett, az menjen el. Képzelheted, mit szólt a közönség! Agresszíven, hangoskodva, kiabálva nem lehet célt érni – ezt nekem is be kellett látnom, és már máshogy állok a kérdéshez. Az Álmodjunk élettel klipjével és dalszövegével nem szítunk indulatokat. A Kaukázus zenekar egyébként se tudja megmondani a tutit, mindenkinek magában kell lerendeznie, hogy mit tud tenni a Földért. Le tud mondani a pálmaolajról? Le tud mondani a húsevésről? Le tud mondani a légkondiról? Persze én azt is megértem, hogy mindenkinek megvan a maga nyűgje, ami miatt nem tud minden áldozatot meghozni a fenntarthatóság érdekében. De a viszonyt szerintem érdemes rendezni magunkban.

Szóval te is azt vallod, hogy nem kell óriási dolgokat végrehajtani ahhoz, hogy változást érjünk el?

Amikor buddhista zarándokúton voltam Indiában és Nepálban, rettentően fájt a szívem attól, amit láttam: családok, amelyek a járdaszigeten élnek, kisgyerekek, akik a hatsávos úton kézen állva koldulnak… Mindenkinek akartam valamennyit adakozni, de annyi rászorulóval találkoztam, hogy ez a lehetetlen küldetés óriási feszültséget generált bennem. Erre azt tanácsolta a láma, hogy tűzzem ki magamnak azt a célt, hogy minden nap egy embert jóllakatok. Így én sem őrülök bele a tehetetlenségbe, hiszen ez egy megvalósítható elhatározás, ráadásul egyvalaki napját garantáltan jobbá teszem.

A környezetvédelem a gyerekzenekarod, a Hahó Együttes repertoárjában is kiemelt szerepet kap.

A célközönségünket az óvodások és az alsó tagozatosok alkotják, és az a tapasztalatunk, hogy az óvónéniknek és a tanítónéniknek is természetes, hogy fenntarthatóságra nevelik a kicsiket. Ez nagyon örvendetes. Gyerekeknek zenét csinálni egyébként olyan szempontból faramuci helyzet, hogy a szülőknek kell szimpatikusnak lennünk, hiszen ők vesznek jegyet a koncertjeinkre, közben meg mégis csak a gyerekeket kell megszólítanunk a dalainkkal. A Hahó Együttes nagyon különleges és kedves számomra, általa a három sajátom mellé kaptam még több tízezer gyereket.

A gyerekeid inspiráltak arra is, hogy megalapítsd a zenekart, ugye?

Bizony. Amikor kisebbek voltak, kitartóan keresgéltem nekik a gyerekzenéket, de olyan gyér volt a felhozatal, hogy inkább írtam saját dalokat – így született meg a Hahó Együttes.

Mi a helyzet a szólóprojekteddel, a KHJ-vel?

Egy szál gitárral általában akkor lépek fel, ha technikai vagy fizikai korlátokba ütközik, hogy „vigyem magammal” a teljes Kaukázus zenekart. Mondjuk ezzel a koncertszervezők sokszor vissza is éltek, így akarták lefaragni a költségeiket… De megállok a lábamon mint lantos, szívolvasztó, trubadúr. (Mosolyog.)

Több interjúban hangsúlyoztad, hogy a Kaukázusnak nincs semmilyen – állami vagy kereskedelmi–  hátszele, és hogy a közösségi oldalakat is nagy kihívás marketingbüdzsé nélkül felhúzni. Úgy látod, hogy szimplán a jó zenékkel nem is lehet érvényesülni?

De, simán, csak baromi nehezen. A YouTube is tele van már feltörekvő fiatalokkal, csak nem biztos, hogy a tehetségeseket kapják fel.

Szóval ott van a Kaukázus, a KHJ és a Hahó Együttes. Szerinted melyik kapcsán fogunk beszélgetni akár tíz-húsz év múlva is?

Én boldogan csinálom a dolgomat – ha engedik. Ha kínos leszek magamnak és/vagy egzisztenciálisan ellehetetlenülök, akkor majd kitalálok valami mást. Tavaly eleinte furcsa volt olvasni azokat a véleményeket, hogy a zenész menjen el kapálni, de aztán felülemelkedtem a habzó mocskon… Végül is ez is csak egy szakma – mint a tetőfedő vagy az ügyvéd –, még ha itt az ember kicsit többet és finomabban rezdül – elvileg az egy anyanyelvű társai számára. Mindegy, nincs B tervem, nyomom a háromszoros Kossuth-díjig. (Mosolyog.) A rám aggatot szerepektől szabdulok.

Ha már a szerepeknél tartunk, a politikai szerepvállalás kérdéséhez hogyan viszonyulsz most?

Egyszer biztos köztársasági elnök leszek, és akkor kilencvenszázalékos adót vetek ki a környezetterhelő, egomán luxuscikkekre. (Mosolyog.)

Korábban azt nyilatkoztad, hogy megvan az a speciális adottságod, hogy a levegővel szívod be a közhangulatot. Milyen most a levegő?

Attól függ, hogy melyik teraszon, milyen társaságban ülünk – nehéz mostanában általánosítani. És a levegő mindig lehet rosszabb, úgyhogy nem abból kell kiindulni, hogy milyen jó Svájcban és Kanadában, hanem hogy milyen rossz például Moldovában.

A zenélésen – és a köztársasági elnökké választáson – túl egy színházi produkció előkészületein is munkálkodsz. Mit lehet erről tudni?  

A Pécsi Nemzeti Színházban készül egy Összes Kötelező Röviden – Ö.K.Ö.R. című darab a 7. és a 8. osztályosok számára. Én még ilyen fantáziadús, pörgős, ha úgy tetszik, kortárs darabot nem is láttam! Persze Pécs mindig előrébb jár… Végig a színpadon vagyok, a jeleneteket a dalaim, zenéim választják el, súlyosítják tovább. Pontosabban ketten vagyunk Beck Zolival, ő is meg én is a saját dalainkat játsszuk. Tehát egyből kétféle előadás született. Május végén volt a bemutató, és szeptembertől műsoron lesz – Zolival felosztjuk egymás között, ki melyik előadában játszik majd. Nagyon élvezem a színházi munkát: csupa tehetséges ember, hihetetlenül inspiráló számomra!

Egyetlen dologról nem beszéltünk még: az Egyetlen szó című dalotokról, amellyel megnyertétek a 2021-es A Dalt. Mi az a bizonyos egyetlen szó?

Az igen.

És mire kell igent mondani?

A folytatásra! Együttérzés. Föld. Szerelem. Család.

Fotó: Czvitkovits Judit

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra